Lepke 40 – Dendeocse

Vonyarcvashegy – Berzsenyi kilátó – Büdöskút – Szépkilátó – Pap-hegy – Márványkőfejtő-hegy – Vékonycser – Szt. Miklós-forrás – Büdöskút – Pad-kő – Keserű-tető – Szt. Mihály-dombi kápolna – berekalja – Szt. Vendel kápolna – Vas-hegy (Kitaibel Pál kilátó) – Vonyarcvashegy

Érkezés

16.50 – Vonyarcvashegy, vá.

Résztvevők

szabola, juhi, krichard, feherb

Időjárás

Derült, majd délutánra beborult, de csapadék nem volt.

Leírás

Régen voltam már ezen a túrán, de akkor még Vasas Nagy Nyolcasnak hívták, de akkor is csak a rövidebb távon voltam. Most, hogy úgy tervezzük, mindannyian elindulunk a Kinizsin, inkább a hosszabb távon indultunk. Gondolom azért volt a „nyolcas” elnevezés, mert az útvonal egy középső pontot (Büdöskút) kétszer érint, és így az útvonalnak nyolcas alakja van. Igaz, elég degenerált nyolcas. De a lepke név is jó, hiszen a két „kör” úgy néz ki a térképen, mint egy lepke két szárnya. A rajtnál nagy volt a tumultus. Sokat kellett juhinak sorba állni, így fél órás késéssel indultunk. Hiába lehetett a rövidebb távon 11-ig indulni, sokan egész osztályokkal odajöttek 8 előtt,

A képhez tartozó alt jellemző üres; 20241018_101325.jpg a fájlnév — Berzsenyi kilátó kricharddal

és csak egy ember volt, aki írogatta a rajtlapokat. De még időben beállt juhi a sorba, mert öt perccel később már a vágányokig ért a sor. Így csak kb. 30 percet állt a sorban. A késés miatt gyorsan kezdtünk. A lepke bal szárnyán indultunk el felfelé. Rögtön emelkedett az út, mert ugye fel kellett menni a Keszthelyi-hegység magasabb régióiba. Szerencsére az emelkedő nem volt meredek, szép lassan emelkedett az út. Közvetlenül a Berzsenyi-kilátó előtt volt csak egy rövidebb meredek szakasz. Egy osztályt is ki kellett előzni útközben, mert nem akartunk a kilátónál lévő ellenőrző ponton megint ácsorgással elcseszni az időt. Ezen a túrán volt eddig a legtöbb kilátó. Ez volt az első, amit később még három követett. Kivételesen egyikbe sem mentem fel. Nem volt kedvem fényképezgetni, amúgy meg a Balaton felől sütött mindig a nap, szóval azt sem lett volna érdemes fényképezni. Juhi és krichard mentek csak fel,

de nem voltak fent sokáig, gyorsan továbbáltunk. Megvan a gyorsan nézésnek is az előnye. Fenyőerdőben haladtunk, egyszer fel, majd utána rögtön lefelé, de kicsik voltak ezek a szintkülönbségek. Továbbra is sebesen mentünk, és a Büdöskúti ellenőrző ponton is csak annyit várakoztunk, hogy bevárjuk szabolát, aki lemaradt a fényképezés miatt. Innen egy meredek lejtő következett, és már a lepke jobb szárnyán mentünk dél felé a Balaton irányába. Megváltozott a táj is. Kicsit unalmasabb lett. Az út nem erdőben, hanem az erdő szélén vezetett. Sütött a nap, mint állat, meleg is volt, de nem volt még nyár, így kánikula sem volt. A következő ellenőrző ponton még tartottuk az 5,5-es átlagot,

Az aszfaltútról letértünk, és egy tanösvényen folytattuk utunkat. Ezt elég sokáig követtük, több helyen voltak információs táblák, amin a Pele apó magyaráz meg mindenféle dolgokat két nyelven. Szabola lefényképezte az összes táblát, amelyet érintettünk. A Szépkilátónál már elmaradtunk az 5,5-es átlagtól, innen már végig lassultunk. Bepózoltunk egy kőbányánál mind a négyen. Szabola szerint úgy nézünk ki a képen, mintha egy nyálas fiúcsapat lennénk, akit a Kozsó menedzsel. De ha már a kőbányánál tartunk, akkor itt megjegyezném, hogy ez volt a legkőbányadúsabb túra is. Ezen kívül még négy mellett mentünk el.

Felfelé indultunk el ezután a lepke jobb szárnyán. Rögtön meredek emelkedő, ahol még a kidőlt fenyőket is kerülgetni kellett. Mintha egy vihar tépte volna meg az erdőt. A dombtetőn ismét kilátó, és pihenés, zabálás. Krichard csokis keksze megmentette az életemet, nagyon ki voltam dögölve az emelkedő miatt. Pedig a java még csak most jött, két meredek domb, amin nyílegyenesen kellett felmenni egy erdei nyíladékon. Árnyék továbbra sincs sehol, de az erdő sem valami szép errefelé. Lemaradtam a többiektől, de rendes csávók, megvártak a dombtetőn. Tulajdonképpen csak az emelkedők lassítottak le rohadtul, máskor nem volt gond.

400 m felett már kvázifennsíkon mentünk, továbbra is nyíladékokon fordulgattunk jobbra-balra 90 fokban. Kezdett rohadtul unalmas lenni az út, viszont elértük utunk legészakibb pontját. Innen egy balkanyarral már dél felé haladtunk. A Szent Miklós-forrásnál mértünk pH-t meg keménységet. Feltötöttem a vizemet is. Itt már megint szép volt az erdő a vízmosásokkal és a nagy fákkal. A következő ellenőrző pont ismét a Büdöskút volt, ezzel bejártuk a lepke jobb szárnyát, innen ismét a Balaton mentünk lefelé. Büdöskútnál zsíros kenyereztünk meg teáztunk. Egy rövid kitérő a Pad-kőre egy újabb kilátóhoz, majd végig kvázilefelé déli irányba. Ez is rohadtul uncsi volt, főleg a vége felé. Már azt vártam, mikor érjük el már az ellenőrző pontot, ami a változatosság kedvéért egy kőbánya felett volt. Szabola és krichard gyorsabban mentek, mi juhival kicsit lemaradtunk. Egyszerűen nem bírtam gyorsabban menni,

ha beledöglök akkor sem. Szerencsére jó időben voltunk. Egy fákkal benőtt kőbányánál nem a jelzett úton mentünk, mert a sűrű fenyvesen fennakadtunk volna. Inkább a másik irányból kerültük meg a gödröt, és Vonyarcvashegy faluszéli utcáin keresztül értünk le a 71-es főútra. Közel voltunk már a célhoz, azonban addig még le kellett menni a Balaton partján lévő Szent Mihály-dombig, majd vissza a Vas-hegyre. Éppen ezért volt a túra leggecibb része ez az utolsó szakasz. A Vas-hegyre felfelé már szabola is lelassult, nemcsak én, a kilátóba pedig csak juhi ment fel. Így ő 100 %-os lett a ki megy fel több kilátóba versenyen. Jutalma: sz-es sz-szel sz-ezés.

A célig már nem volt sok vissza, de nem sikerült 5-ös átlag felett tartani magunkat. Viszont így is jó időt futottunk. Kellemesen elfáradtam, pedig azt hittem, hogy a vége sokkal szarabb lesz. Már félút előtt kezdett fájni a talpam, de aztán nem romlott tovább a helyzet. Legfeljebb a seggem dörzsölődött ki a legvégére. De legalább a többieknek is :)). A célban sikerült csinálnom egy elcseszett fényképet egy Csörgőről, a kitűzők átvétele után pedig elindultunk a kólabeszerző útra.