Őrség 50

Túraparaméterek

A túra hossza

48 km

Szintkülönbség

658 m

Szintidő

12 óra

Legmagasabb pont

351 méter

Indulás

6.00 – Őriszentpéter

Útvonal

Őriszentpéter -> Szalafő -> Orfalu -> Farkasfa -> Kondorfa -> Ispánk -> Őriszentpéter

Érkezés

16.15 – Őriszentpéter

Résztvevők

szabola, feherb

Időjárás

Jó idő, csak délutánra vastagodott meg a fátyolfelhőzet, és néha megélénkült a délnyugati szél. Csapadék nem volt.

Már régóta szerettünk volna elmenni az Őrségbe túrázni, és eldöntöttük, hogy idén nem hagyjuk ki, és már jó előre elhatároztuk, hogy eljövünk az Őrség 50-es teljesítménytúrára. Tény, hogy

a társaság eddigi legdrágább hazai túrája volt, de nem mondanám azt, hogy pénzkidobás történt. Előző nap mentünk le, és a szervezők által biztosított szálláson töltöttük az éjszakát a használaton kívüli Őrségi fogadóban. Másnap reggel korán keltünk, és mi voltunk az első két induló. Ilyen se történt még velem, hogy első induló legyek egy túrán:) A túraparaméterekből előre látható volt, hogy itt nem lesznek hatalmas hegyek és nehéz kaptatók. A túra egy nagy kört ír le Őriszentpéterről északnyugatra. Nyugatra indultunk el, de nem a megadott útirányon, ugyanis feherb látott egy kutat míg a start felé mentünk, és elhatározta, hogy ki akarja inni. Szóval arrafelé kerültünk egy kicsit, majd mentünk tovább Szalafő irányába a Dél-Dunántúli kék jelzésen. Hamar kiértünk a városból,

majd egy kilométernyi műút után meg is találtuk az első ellenőrzőpontot egy Árpád kori templom mellett. Mentünk tovább, margarétától és boglárkától fehér és sárgába borult virágzó rétek mellett vitt az utunk, majd betértünk a Zala folyó mellé. Meglepett az itt még patak Zala. Én egy aránylag gyorsabban folyó patakot vártam, – amolyan tipikus patakot, mint pl. a Bükkös-patak Szentendrénél – de ehelyett majdnem egy állóvizet találtunk, amely alig folydogált valamicskét. E jellegből adódóan a víz nem is volt tiszta, de mégiscsak a Zala volt.

A feherb aggódott, hogy süt a nap, kevés felhő, túl meleg van, és emiatt nő a besugárzás, ami a jelenelegi időjárási helyzetben ( -2 SSI ) simán generálhatja a zivatarfelhőket. De szerencésre nem történt semmi, az a pár robaj, amit később Orfalu után hallottunk nem dörgés volt, csak állítólag valami robbantás. Végül nem történt komolyabb meteorológiai esemény, először csak vékony fátyolfelhők jelentek meg az égen, majd ezek vastagodásával a nap is eléggé bágyadtan sütött.

Átkeltünk a Zalán párszor – a Szala menti tanösvényen haladtunk – majd beértünk Szalafőre. (azért Szalafő és nem Zalafő, mert itt a Zala patakot már Szala pataknak hívják ). A pont pont egy skanzen mellé települt, így futólag megnéztük a házakat is. Amúgy a falvak nagyon hangultatosok errefelé, tiszták a porták, és fantasztikus házak épülnek. Szalafő végén elhaladtunk egy hatalmas – talán kétszáz éves – impozáns tölgyfa mellett, majd mentünk tovább Pityerszer irányába a műúton. A pityerszeri ellenőrzőpontra eléggé megkésve érkeztünk: a 9 kilométert majdnem két és fél óra tettük meg. Ez eléggé lassú. Igy simán lehagytak minket elég sokan. Persze nem ez a lényeg, hiszen ez nem verseny. Az oka a lassúságnak valószínűleg az volt, hogy elég sokat fényképeztem, és még nem jöttünk bele a gyaloglásba. Bezzeg a végén!;)

Itt még mindig virágos mezők mellett vitt az utunk, majd Pityerszer után szép lassan beértünk az erdőbe. Egy jó minőségű murvás úton haladtunk. A 30-asok Pityerszernél eltértek, így most teljesen egyedül voltunk a feherbbel. Errefelé már jártunk egyszer: másodéves szakmai gyakorlatra mentünk a farkasfai meteorológiai állomásra (amely azóta már megszűnt), és akkor biciklivel tekertünk errefelé az erdőben. Jó hosszú szakaszt kellett letudunk a következő ellenőrzőpontig, amelyet Orfalu után az erdőben találtunk meg. Megpróbáltuk megkeresni a Zala eredetét, amit a térkép szinte közvetlen a turistaút mellett jelzett. Nos, be is tértünk valahova, és találtunk is valamit (dagoványos, állóvizes, pocsolyás terület), de nem tudjuk biztosan, hogy vajon tényleg a Zala forrását látjuk-e? Itt volt a túra legnyugatibb pontja, innen már kelet felé mentünk. Továbbra is erdőben haladtunk. Méghozzá fenyvesben. A fenyők sajnos nem azok az igazi Kárpátok, illetve Alpokbeli hatalmas fenyők voltak; a fák eléggé fel voltak kopaszodva, de a kellemes fenyőillatot így is éreztük. Továbbra is kettesben haladtunk az erdőben, emelkedőknek nyoma sem volt; az Őrség tipikusan azoknak való, akik szeretnek kirándulni, de nem szeretik az emelkedőket. Nos, az Őrség az ő helyük: vadregényes, érintetlen, erdőkkel borított – legalábbis ez a része – és akármennyire is furán hangzik, egyetlen komolyabb emelékedő sincs. Farkasfa környékén kissé dombosabbá válik a táj, ahol van egy két rövidebb emelkedő, de ez semmi.

Farkasfán a kocsmánál találtuk meg az ellenőrzőpontot. Itt kaptunk zsíros kenyeret és italbónt, amit beválthattunk amire szerettük volna. Itt pihentünk vagy 10 percet, kólát ittunk, majd dél előtt valamivel indultunk tovább. Itt jött a túra talán „legkeményebb” emelkedője, amíg felcaplattunk a Kiserdőig. Innen továbbra is erdőben haladtunk, a délnyugati szél egyre intenzívebben fújt néhol, aminek eredményeképp a fenyőfákról a tobozok halk puffanások között pottyantak le a földre.

Ezen a környéken sem volt szinte semmi szintkülönbség, így nagyon jó tempóban tudtunk haladni. Természetesen továbbra is erdőkben, kivéve a Hosszú-rétet,ami egy elég nagy, virágokkal sűrűn beborított, kicsit dombocskás rét. Minden érintetlen, fantasztikus volt:) A fátyolfelhők egyre vastagabbak lettek így nem volt hatalmas meleg sem. Kondorfán kellett ismét pecsételnünk, ahol a 30-as távon résztvevők ismét visszacsatlakoztak az útvonalra, így hirtelen eléggé megnőtt a túrázók száma. Itt is egy kocsmában volt a pont, de nem maradtunk sokáig hanem indultunk tovább.

Egy kis emelkedő, majd egy kis lejtő, és máris a Dórétnél találtuk magunkat. A környéken az erdészet tevékenykedett, és valószínűleg vizes időszakban járhattak erre, mert legalább fél méter mély keréknyomok csúfították el az utat, és tették nehézkessé a járást. Még szerencse, hogy aránylag száraz volt a terep, mert különben olyan sárdagasztás lett volna, hogy csak na.

Már elég messziről hallottunk valami dörrenésfélét, de fogalmunk se volt mi okozhatja a zajt. Az mondjuk nem volt megnyugtató, hogy pont arrafelé vitt az utunk, és az egyik kanyarban el is kellett térnünk a kijelölt útvonaltól.A pukkanások általában kettesévél követték egymást, és a feherb felvetette, nem lehet-e hogy agyaggalamblövészet van-e? Aztán lehet hogy volt benne valami, mert mikor kiértünk a műútra egy kellemes felirat fogadott minket. A sebességünk egyre gyorsabb lett, ráadásul úgy, hogy észre se vettük. Az ellenőrzőpontok közötti távolságokat hamarabb tettük meg, mint azt feherb megbecsülte. Nagyon belejöttünk, a végén már majdnem hatos átlagot mentünk. És az egészben az volt a furcsa, hogy úgy éreztük, mintha lassultunk volna. De ez nem lehet, mert a GPS és az itiner nem hazudik.

Innen hamar beértünk Ispánkra, majd itt is a kocsmában pecsételtünk, és rögtön indultunk tovább az utolsó ellenőrzőpont, a Disznós tető irányába. Kiértünk egy elég nagy irtásra, ahol most is dolgoztak a favágók: a fenyőfák hármasával dőltek kifelé, többek között azok is, amelyekre a zöld sáv volt felfestve. Persze könnyen megtaláltuk az utat, és miután átvergődtünk a kidőlt fákon, folytattuk utunkat. A Disznós-tetőn pecsételtünk, majd kiértünk egy ótvar nagy virágos rét mellé. Első nekifutásra el nem tudtuk képzelni, vajh miért nincs ez a terület bevetve valamivel? Aztán később arra a következtetésre jutottunk, hogy valószínűleg a nemzeti park miatt nem lehet felszántani ezt a területet. Innen már hamar beértünk a célba, és egész jó időt futottunk annak ellenére, hogy a túra elején eléggé elpöcsörésztük az időt.

Pár növény, amelyekkel a túrán találkoztunk