A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Idén nem mentünk a Kinizsire. Viszont ezen a napon rendezték meg a szomszédomban ezt a biciklitúrát, úgyhogy arra el is mentem, Pár éve voltam juhival, de akkor a 95 km-es szakaszon, most a hosszabbra neveztem be. Emlékszem, akkor a túra után nagyon megutáltam a biciklizést, de reméltem most ez jobban sikerül. 8 óra szintidőt adtak a rendezők, aminek elégnek kell lennie ekkor távra. Ráadásul sík a vidék, a legnagyobb emelkedő a Duna gátja volt.
Rögtön kimentünk a Csepel-szigetről, az egyetlen szigeten kívüli ellenőrző pont Ócsán volt. Ezt Taksonyon, Dunaharasztin és Alsónémedin át kellett megközelíteni. Ez 26 km volt, szóval innen még 100 km a cél. A hátsó fogaskerekek nagyon nyikorogtak, főleg ha a legkisebbet használtam. Dunaharaszti után kezdődött, és aztán egyre jobban nyikorgott. Nem is használtam ezután, vagy legfeljebb nagyon ritkán. Itt még kellemes volt, nem is volt olyan meleg. Ócsán a református templom mellett volt a pont, de elmentünk a tájvédelmi körzet mellett is. Olyan volt az egész, mintha nem is az Alföldön lenne. Az erdő sem az a tipikus alföldi „egyenerdő”.
Bugyi volt a következő falu, itt volt kb. 500 m bicikliút. Ezután sem láttam sehol ilyet a túra során. Innen Kiskunlacházáig végig szembe fújt a szél, ami marha kényelmetlen volt. Egyszer álltam meg fotózni meg inni. Sok erre a kavicsbánya és a bányató, és ez a forgalmon is megmutatkozott. A teherautók szinte egymást érve hagytak le. Én 25-tel mentem, szóval ez még hagyján, de volt olyan, amelyik a személyautót is megelőzte, pedig az sem 60-nal ment. A vasúti átkelőnél pont kifogtam a kelebiai gyors és a kunszentmiklósi személy keresztjét, így ezt az időt is kihasználtam arra, hogy ne a nyeregben üljek. Kiskunlacházánál már 50 km-nél voltam, és egyre sűrűbben álltam fel a nyeregből, mert bizony törte a seggem. Idén eddig összesen alig bicikliztem többet, mint ennek a túrának a hossza, és egyhuzamban is csak 26 km-t mentem. Kicsit elszoktam a tekeréstől.
Átmentünk Ráckevére a Kis-Duna hídján, majd megállás nélkül mentem Szigetbecsére, ahol zsíros kenyérrel és teával töltődtem fel. Ez volt a félúton, és 3 óra alatt ide is értem. De már éreztem, hogy a túra második fele nem fog ennyire könnyen menni. Makádon is áthajtottam, és a Kis-Duna gátján lévő úton mentünk le végig a Csepel-sziget legdélebbi pontjáig, a Tassi zsilipig. A gáton egy autó fér csak el. Ha jött egy szembe muszáj volt annyira lehúzódni, hogy már az útszéli füvet simogattam. Maga az út nem valami jó állapotú, de ha a közepén biciklizik az ember, akkor ott kikerüli a kátyúkat.
Innen vissza Makádra ugyanaz az út. Nem valami felemelő, de szerencsére mire épp megunja az ember addigra be is ér a faluba. A gáton visszafelé meg kellett állnom, mert kezdett begörcsölni mindkét combom. Makád és Lórév között egy fotómegállás erejéig leszálltam a nyeregből. Amúgy nem sokat fényképeztem. Macerás lett volna minduntalan megállni, előkeresgélni a gépet, aztán eltenni, és újra elővenni. Lóréven hosszabb pihenőt tartottam, kb. 15 percig feküdtem, járkáltam, egy kútból megtöltöttem a kulacsomat, amiből olyan jó műanyag íze van a víznek. Kicsit nehezemre esett elindulni, de még több, mint 30 km hátra volt. Kellett a pihenő, éreztem, hogy jobban megy a tekerés, és a hátszél is támogatott. Ismét átmentem Ráckevén, most már kora délutánra kiürült a város. Délelőtt még sokkal nagyobb volt az autós és a gyalogos forgalom is. Ráckeve után egyik pillanatról a másikra elment minden erőm, a 100.
kilométert elérve muszáj volt egy nyíltvonali megállást közbeiktatni. Öt perc pihenő után mentem tovább, és nemsokára hátszéllel megtámogatva beértem Szigetújfaluba, ahol az utolsó ellenőrző pont volt. Sajnos már meleg lett a szóda mire ideértem, de nem voltam nagyon szomjas. Rögtön továbbindultam. Az volt a tervem, hogy ott állok már csak meg, ahol már tényleg muszáj lesz. Szigetszentmártonon és Szigetcsépen keresztülmentem, de utána ismét pihenőt kellett közbeiktatni. Hiába volt a hátszél, az a térdemen és a derekamon nem segített. Kicsit kicsi hozzám a bicikli, ezért fájnak most ezek. Hiába volt a pihenő, az a pár km Tökölig kész gyötrelem volt. Viszont onnan megint könnyebben ment. Talán, mert tudtam, hogy innen már tényleg nincs messze a cél, csak végig kell menni a HÉV sínek mellett meg pár kanyar Szigethalmon, és ott is voltam. Amint említettem a térdem és a derekam fájt a legjobban, a seggem nem is annyira. Viszont hosszú zoknit vetem fel reggel, így sikerült úgy leégnem, mint egy hülyegyerek.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
