A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A 10. Papi Pipa túra alkalmából rendezték meg ezt az 50 km-es távot. Már évek óta szerettem volna eljönni ide, de eddig soha sem sikerült.




Elvileg 7-ig lehetett indulni, mi egy kicsit késtünk és saját idő terhére elindultunk fél nyolckor. Akkor még nem volt valami meleg, de párszáz méter megtétele után bemelegedtünk, a Bükkösdről kivezető emelkedőt megmászva pedig már izzadtunk is. Elég jól lehetett követni a jelzést, bár sikerült egy elágazásnál rossz irányba fordulnunk, amivel elvesztettünk vagy 10-15 percet. Változatos volt a táj, általában parlagfüves réten mentünk, de erdők is voltak azért.




A legszadibb rész Sasrét és Ibafa között volt. Semmi árnyék, sok aszfalt, ráadásul sietni is kellett. Sajnos a Pipamúzeum kimaradt, mert szabola megtiltotta, hogy sokat maradjunk a faluban. Szépen továbbdöcögtünk, de már nem mi voltunk az utolsók. Már csak egyszer álltunk meg kajálni egy kis csokit meg nápolyit.Még sötétedés előtt beértünk a célba, ahol kaptunk kólát is, majd szedelőzködtünk, mert szabolának még 3 órát kellett vezetnie Pestig.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
