A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezőny előtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.
Két órát pecsételtem, majd 10.30-kor, negyed órával zárás után elindultam. Annyi változott az előző évekhez képest, hogy nem Bagola faluban, hanem előtte egy pincénél volt a következő pont. Addigra a két eltévedt túrázó is megkerült, akik nem jártak nálam. Egy pálinka után indultam is tovább a Szigecskei-rét felé. Ott már erősen nyárias volt az idő. Reggel még elkelt a hosszú nadrág és a pulóver, itt már ezek teljesen feleslegesek voltak. Pulóver ugrott is, a hosszú nadrág helyett azonban nem volt más. A réten bevártam a két csoportot, akiket lehagytam, mégis seprű vagyok, vagy valami olyasmi.
Ők viszont itt másik irányba mentek a középső távon. Én pedig átverekedtem magam a sáros-vizes árkokon, ahol szerencsére most voltak normális hidak, majd nekirugaszkodtam a túra legmeredekebb emelkedőjének. Itt már szarvasbőgést is lehetett hallani, és egy sikló is eltekergett előttem az úton. Ennyi volt a túra faunája, illetve még Liszón a macskák, és a kertből kiugató kutyák. Liszóban a kocsmánál pihent két túrázó, mondtam nekik, hogy a dombtetőn a ponton megvárom őket. Újabb emelkedő el a temetőhöz, illetve tovább a szőlőhegyre. Itt egy elágazásban várt a pontőr a kocsijában. Mondtam neki, hogy vannak még ketten, úgyhogy őket megvárom. Elég sokára jöttek, mert beugrottak a temetőbe vízért, de nem találtak ott se csapot se kutat. Kb. negyed óra után indultam tovább, a pontőr meg haza.
A két utolsó túrázó elég jó tempóban haladt, le is maradtam tőlük. Szinte felhő sem volt az égen, és szeptember végi helyett inkább augusztus végi volt nappal az időjárás. Leérve a szőlőhegyről, a liszói bekötőúton várt Kiss Laci, akivel innen mentem tovább Miklósfáig, és összeszedte az előzőleg kirakott segédjelzéseket. Ez egy elég unalmas része a túrának, legalább dumált valaki mellettem, és gyorsabban is haladtunk. Utolértük a két utolsó túrázót, és velük együtt értünk be a parkerdő bejáratánál lévő ellenőrző pontra. Laci elment a pontőrökkel, én kajáltam. Túl sokat is, ráadásul a meleg idő itatott is rendesen. Eltelve indultam tovább, de az inkább bandukolás volt. Innen már csak 7 km a cél, és a miklósfai buszfordulónál már látszottak a város emeletes házai. Jó a végén érkezni a Romlottvárhoz, mert mindig túl van méretezve a kajamennyiség, és lehet pogácsázni. Illetve most köményes-sós stangli volt. Amikor régen az 50 km-es távon ideértem, már erősen alkonyodott, a városban már égtek a lámpák is. Most ilyen veszély nem fenyegetett, 5 óra előtt beértem a célba.