HÓ-Fejérke Piroska túra 25

Túraparaméterek

A túra hossza

25 km

Szintkülönbség

510 m

Szintidő

8 óra

Legmagasabb pont

Vén-cser – ~460 méter

Indulás

8.50 – Csákberény

Útvonal

Csákberény ->Marburg-kereszt ->Szőlő-hegy ->Antal-árok ->Pátrácos ->Vár-völgy ->Csókakői-vár ->Aranyhegyi-szőlők ->Piroska-emlék ->Csákberény

Érkezés

15.15 – Csákberény

Résztvevők

szabola, juhi, syb

Időjárás

Ködös, borongós idő, csapadék nem volt, igaz napsütés sem.

Most már rájöttem mi a rossz a teljesítménytúrákban. Elindulni.Reggel korán kelni, amivel még nincs is különösebb gond, ásítva eljutni a túra kiindulópontjához, álmosan benevezni és nekivágni a kijelölt útvonalnak. Mostani túra, amelyre elmentünk a Vértesben volt, ahol még nem jártam. De el szerettem volna mennié s ez a rövidke túra pont kapóra jött. Az időjárás szerencsére kedvezett nekünk, igaz süthetett volna a nap, de ne legyünk telhetetlenek.Fél kilenckor terveztük az indulást és ennek megfelelően, negyedre már ott is voltunk Csákberényben. Olvastam, hogy népszerü ez a túra, de nem gondoltam, hogy ennyire. Utoljára teljesítménytúrán ekkora tömeget a Kinizsi Százason láttam, kiderült hogy több mint ezren indultak az idei HÓfejérke túrán. És nem csak a fanatikusok álltak rajthoz, voltak jóval hatvan felettiek is. Beálltunk a hosszú, kígyózó sorba és emiatt csak 8.50 -kor tudtunk indulni. Tulajdonképpen mindegy volt, csak az ácsorgás és várakozás egy kicsit idegesített.

Miután megkaptuk a nevezési lapokat nekivágtunk a Vértesnek. A sok induló miatt nemigen kellett néznünk a térképet, mert előttünk is és mögöttünk is népes csoportok baktattak. Hamar kiértünk a faluból, majd betérünk az erdőbe. Földúton haladtunk, nem volt egybefüggő a hótakaró.Dimbes-dombos terepen bandukoltunk, jelentősebb emelkedővel nemigen találkoztunk, csak néhol akadt utunkba egy-egy kisebb pár méteres kaptató. Az első ellenőrző pont előtt volt egy kellemetlen lejtő, ami nem a meredeksége miatt okozott nehézséget, hanem a megolvadt majd kőkeménnyé fagyott jég miatt, amely vastagon borította be a turistautat, és emiatt oda kellett figyelni ha az ember nem akart seggen csúszva megérkezni a lejtő aljára.

Az első pecsételőhelynél nem álltunk meg, mentünk tovább egyenesen az Antal árok irányába. Szerencsére a sok túrázó előttünk már kitaposta az utat, amely a keréknyomokban haladt így errefelé nemigen volt sok csúszkálás. A völgy egyre jobban besükült és én már azon kezdtem gondolkozni, vajon hol van az a szintkülönbség, amelyet a szervezők a nevezési lapon feltöntettek, amikor egy hirtelen balra fordulattal letérünk az útról és elindultunk a felfelé. A kaptató alja annyira nem volt meredek, de még messze volt a teteje és mire végül felértünk rendesen megizzadtam. Szerencsére a hóban egészen jól lehetett haladni, eljegesednek szinte nyomát se láttam, ami rendesen megnehezítette volna az előrejutást.Végül nagynehezen elértük a tető és elhaladtunk a vadászház mellett.

Haladtunk tovább a megszokott tempónkban, és itt már elég jelentős hó borította a tájat. Legalább 8-10 cm vastag lehetett, kérdeztem is a Juhit, de azt mondta fingja sincs milyen vastag lehet.Itt is földúton haladtunk tovább, majd kiértünk egy müútra, ami viszont teljesen jeges állapotban kanyargott az erdőben. El kellett mennem mert a természet szólított és el is estem a tükörjégen, de szerencsére nem esett nagyobb bajom.Továbbmentünk az úton és nemsokára elértük a második ellenőrző pontot, ahol nápolyit adtak a pecsét mellé. Ittunk, ettünk egy keveset, majd továbbindultunk. Éreztem, hogy a sarkamon újra felgyürődött a bőr, úgy látszik a lábam még nem szokott hozzá a cipőhöz.

Újra müutas terep következett, nekem sose okozott gondot, ráadásul most jeges-havas réteg borította az egész aszfaltot. Szerencsére itt sem volt csúszós a terep. Kb. egy kilométer után tértünk be az erdőbe, ahol a nagy -10cm- hóban mentünk tovább a túra legmagasabb pontja, a Vén-Cser irányába. Nagyon dühítő tud lenni, amikor az ember nem tud rendesen lépni, mert ide-oda csúszkál alatta az út. Itt ilyen terep fogadott minket, néha félhangosan káromkodtam mikor lépten-nyomon megcsúsztam. Végül elértük a Vén-Csert ahonnan tovább haladtunk Csókakő felé.Itt fogadott minket a legnagyobb hó. Bukdácsolva haladtunk előre az elkerített írtásokkal szabdalt erdőben, majd megkezdtük az ereszkedést a Vár-völgyben.

Az ösvény folyamatosan enyhén lejtett, a völgy szük volt és köves.Hosszan ereszkedtünk lefelé, lassan az egybeföggő hótakaró is eltünt és mire leértünk a völgy aljára, már csak imitt-amott láttunk havat.Itt várt ránk még egy feladat, nevezetesen fel kellett kapaszkodnunk a csókakői várromhoz, ahova egy hosszú és meredek lépcsősor vezetett fel. Ráadásul a lépcsőfokok néhol rendesen le voltak fagyva, így óvatosan kellett lépkednünk. Az emelkedő nem volt hosszú – azért több mint száz