A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Seprűként vettem részt idén is, de most nem kellett ellenőrzőponton pecsételnem előtte. 9-ig volt az indulás, én el is indultam akkor Zsoltival. Páran még ez után is jöttek, de az első pontnál beértek minket. Nem mentünk túl gyorsan, és mivel már régen találákoztam a volt osztálytársammal, sok megbeszélnivalónk is akadt. A kerecsenyi gerincen volt az első pont, itt vált el a hosszú és a két rövidebb táv. Kis kitérőt tettünk itt, hogy felkeressünk egy geoládát. Itt találkoztunk az utánunk idnuló csoporttal. Mivel láttuk, hogy mindjárt jönnek, nem vártuk meg, hogy végigbélyegezzenek, előttük indultunk el Orosztony felé. Ott a pontőr már nagyon várt minket, és annak is örült, hogy nemsokára beérkezett a maradék pár ember. A kocsmának csinált a túra egy extra kis forgalmat, én is megkóstoltam a boroskólájukat.
Április eleje van még, de már izzadunk, mint egy ló 11 órakor. Ezerrel süt a nap, a túra végére le is égett a nyakam és a lábam. Ez az idei első rövidnadrágos túrám. Hosszú, unalmas szakasz következett, ha auguszus lenne, biztos gutaütés ez a szakasz a napsütésben a kopjafáig. Itt most nem volt ellenőrző pont, nem volt értelme. Ezt követően egy kb. 3 km-es emelkedő jön fel Örömhegyre, aminek a legutolsó 100 métere a legdurvább. Szerencsémre sárban még nem kellett ide feljönnöm, de az rátett volna egy lapáttal.
Ebédidőben érkeztünk, bevágtam egy gulyást és 3 palacsintát. Ez volt a menü. Négy túrázó és egy kutya még pihengettek, mikor elindultunk, de ők is rutinos túrázóknak számítottak. Eltévesztettem az utat, mert a kék sávon nem a gesztenyeház felé indultam el. De úgy döntöttünk, nem megyünk vissza, hanem majd kiigazítjuk a tévedést egy jelzetlen úton. Abból a szempontból magunkat szivattuk meg, hogy így még egy vízmosásba le kellett menni, de legalább nem volt olyan unalmas az út. A következő ponton már mi voltunk az utolsók.
Zsíroskenyérevés és taivás következett. A hivatalos út a zöld sávon vezet végig, de én nem akartam kihagyni az Eszperantó-forrásokat, és ha már ott voltam, meg is mértem őket. A szurdokba nem mentünk be, nem tudtam, mennyire járható, így ugrott az ott lévő geoláda is. A másik túrázó csapat, akik szintén ládáztak, elmentek, és normálisan túljutottak rajta, szóval mi is mehettünk volna. Ez a környék – a források és a szurdok – nagyon szép, méltatlanul „elfeledett”, de talán épp emiatt nyugis környék. Ha kicsit frekventáltabb helyen lenne – mondjuk a főváros k9zelében – biztos népszerűbb lenne.
A forrásoktól szigorúbb emelkedő következett a TV-toronyig, ahol az utolsó pont fogadott. Itt is megnéztünk egy gyorsítótárat, és indultunk is útnak. A Csibiti-tónál megint ládakeresés, majd forrásmérés volt a program. Amíg ezekkel ügyködtem, addig Zsolti a padon heverészett.
Már csak 5 km a cél. Egy végeláthatatlanul hosszú emelkedőn leelőztük a ládázó csoportot, és már csak a célban találkoztunk. Nem mentünk túl gyorsan, Zsoltinak kezdett fájni a lába. De ahhoz képest, hogy jóval ritkábban túrázik, a végső kilométereket is jól nyomta. Mondjuk a végén a meredek, aszfaltozott lejtő megviselt mindkettőnket. Az előző túrán szétment a cipőm, azóta vettem egy újat. Egész jól vizsgázott, nem tört fel sehol, de egy nappal később kicsit fájt a jobb sarkam. Érdekes, gyaloglás közben ezt nem éreztem. A túra résztvevői kevesebb pénzért bemehettek a gelsei fürdőbe is. Ha már ott voltam, és volt 4 óra a zárárisg, akkor kipróbáltam azt is. A 30 km gyaloglás levezetéseként leúsztam 120 hosszt, de ettől aztán teljesen koki lettem. Ez a két óra vizezés jobban kiszívott, mint a 7 órás séta a napsütésben.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
