A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Harminc éve volt az első teljesítménytúra, amin részt vettem, ennek örömére idén végigjárom azokat a túrákat, amikre annak idején az első években jártam. Ezek zömmel zalai túrák lesznek. Ezek közül pár már nem létezik, de amelyek még élnek, azokra megpróbálok időt szakítani. Első ilyen állomás a Lepke 25, ami a 90-es évek végén Vasas Nagy 8-as néven futott. Utoljára 15 éve voltunk itt, az volt az első és egyetlen alkalom, hogy a hosszabb távon indultunk.
Most hárman utaztunk el Zsófival és kricharddal, de mivel már öregek vagyunk, a rövidebb távot választottuk. Valami furcsa gondolat miatt nem vittem magammal kabát, pedig 2 egész fok volt. Így krichard felöltőjét viseltem a reggeli hűvösben, amit a kocsijában tartott tartaléknak. Mivel a cucc krichard méreteihez volt optimalizálva, arra esélyem sem volt, hogy a cippzárját be tudjam húzni. Megígértem neki, hogy nem fújom bele az orromat, és ha izzad a fejem, akkor lehajtom a kapucniját. Márpedig az izzadás meg is kezdődött felfelé a Keszthelyi-hegység déli oldalán. De valahogy jóval hamarabb elértük a Berzsenyi-kilátót, mit ahogy az emlékeimben él. Elég felhős, párás időt volt.
A hosszú emelkedőn ezzel túlestünk, innen már kisebb dombok és lejtők tarkították az útvonalat, de a lepke alak északi részén egy terjedelmes síkság is volt. Azt is mondhatjuk, hogy innen már kvázi végig lejtő van, de a kvázin elég erős a hangsúly… A lepke közepén, a Büdöskúti pihenőnél volt kajáltatás, de odafelé csak annyira álltunk meg, hogy elvigyünk egy zsíros kenyeret, amit útközben ettünk meg. Előtte én ellátogattam a Büdös-kúthoz, de nem találtam meg. Száraz volt minden arrafelé, és a kifolyót sem leltem meg. Érzésre jó tempóban haladtunk, mégis folyamatosan előztek le a túrázók. Valaki többször is. A fennsík északnyugati peremén fakadó Szent Miklós-forrás sem működik. Csöpög csak a víz, meg sáros alatta a föld, de ez minden. Itt sem álltunk meg hosszabb időre, csak pecsételtünk.
Ezzel el is értük a túra legészakibb pontját, vagy ha úgy tetszik a lepke bal szárnya csücskét. Dél felé kanyarodtunk, és előbb a kutyatemető mellett haladtunk el, majd kisvártatva visszaértünk a Büdöskúti pihenőhöz. Közben krichard hóvirágot fotózott, Zsófi meg medvehagymát keresett. A pihenőnél kicsit hosszabb időre álltunk meg zsíroskenyerezni. Aztán bezabálás után rögtön felszaladtunk a Pad-kőre, illetve Pad-kűre. Merthogy igazából ez az igazi neve. Itt ismét kilátóból nézegetés zajlott, illetve egy kis ücsörgés meg nápolyizabálás az emlékhely melletti padon. Szépen kisütött a nap, már nem is kellett krichard zakója. Pedig nemrég még be volt borulva, és elég kellemetlenül hideg volt a kezemnek, ha nem huzamosabb ideig nem volt a zsebemben.
Egy hegygerincen mentünk lefelé, amiben néha kisebb emelkedőket is belecsempésztek. Lassacskán egyre közelebb került a Balaton, majd átkelve a 71-es úton és a vasúton szinte karnyújtásnyira került. Itt felmentünk még a Szent Mihály-dombra, ahol a még otthon megpucolt pamelánkat tettük bele az arcunkba. Meg ránéztünk az órára, és akkor derült ki, hogy már csak 40 percünk van a szintidőből. Kicsit belesiettünk a végén a bicikliúton, és 15 perccel a szintidő előtt be is álltunk a sor végére a célban. A téli kéktúrákon kicsit hozzászoktunk, hogy nincs szintidő, pedig azért itt nem lehetett annyit andalogni. Menet közben nem vettük észre, hogy mennyit álltunk egy helyben, csak amikor utólag belegondoltunk. Emiatt jött ki csücskösen a szintidő a végére.