A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
A Pilisi Vándorlás első szakaszát csináltuk meg ezzel a túrával. Azért választottuk most ezt, mert kutyával is könnyen el lehet jutni az egyik végpontból a másikba vonattal, és ezen a héten nálunk volt a kiskutya.
Elvonatoztunk tehát Dorogig, nyomtunk egy bélyegzőt, majd elindultunk a városon és az akácerdőn át a homokos úton. Gyorsan elértünk Kesztölcre, újabb bélyegző, majd fel a Kétágú-hegyre. Alig jöttünk 1,5 órája, és alig tettünk meg 6 km-t, már láttuk, hogy hátralévő 24-re nagyon kevés lesz a vizünk. És az út nem fog bővelkedni patakban vagy forrásban. Ez volt ugye az első nagy emelkedő, félig a tűző napon, majd az erdőben.
Nagy nehezen leküzdöttük az emelkedőt, valahogy nagyon nem ment a felfelé út. A tetőn kimentünk a kilátópontra is. A Pilis-nyereg felé haladtunk, de kis kitérőt tettünk a Fekete-hegyi kulcsosházhoz a pecsét miatt. Az itt lakók kérdezték, hogy kell-e víz a kutyának, amit elfogadtunk, tekintettel a kevés vizünkre. Amúgy is csak egy májkrémes doboznyit ivott.
Pilis-nyeregben kis pihenő következett, újabb pecséttel, majd elindultunk lefelé a piliscsévi pincefalu irányába. Kezdtem megszokni, hogy erdőben vagyunk, és kicsivel magasabban, ami megint pár fokot számít azért. Aztán jött a feketeleves: a déli melegben kutyagolás a pincefalunál. Nem is álltunk meg a pecsételőhelyen, mert nem igazán volt árnyékos rész. A kutya előrerohant, és bevárt minket a legelső árnyékos fánál. Nem kellett felmenni az Eszperantó-forráshoz, hanem a kék körön egyből a Studenka felé tartottunk. Oda azért betértünk egy láda végett, és bíztunk benne, hogy legalább a kutya tud ott inni. De hiú ábránd volt.
Kajáltunk, le is ültünk a pihenőhelyen. Próbáltam Vágányba diktálni egy kis vizet, mert az volt a terv, hogy a következő nagy emelkedő tetejéig – ami a kilátónál volt – nem iszik senki semmit. Persze ezt nem tudtam neki így elmagyarázni. A kis tálkájában lévő maradék vizet ki szoktuk önteni, de most kineveztük az egyik üres palackot Vágányos víznek, abba visszaöntöttük. Ha szomjas vagyok túrán, akkor nagyon gyorsan ki tudok fáradni, és ez érzékelhető is volt az emelkedőn. Vágány persze 300 m megtétele után jött oda hozzám, hogy inna. A homokos talajon nem volt semmi pocsolya, semmi patak. Baszki, tudtam, hogy ez lesz, de elhajtottam. Azért nem állt még a szomjhalál szélén, mert simán ugrabugrált a gyíkok után. De a hegytető előtt nem sokkal lévő, ótvaros, algás, undorító pocsolyából azért lefetyelt párat, pedig az ilyenekből ő sem szokott. Aztán felérve a kilátóhoz mindenki megitta a magáét. Ez már elég lesz a célig, amihez csak le kellett menni a hegyről kb. 2 km-t. Ami rohadt nagy szerencse, hogy sikerült úgy lerakni az autót, hogy árnyékba került.