A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
Hideg volt reggel, -4 fok lengett körül miközben vártam a krichardra. Hiába, elszoktunk ezen a télen attól, hogy télen hideg van általában. Korán indultunk, kicsit elszámoltuk magunkat: mivel fél tízig lehetett indulni, simán mehettünk volna akár egy órával később is. De mindegy. Felvettük Petrát, majd elindultunk. Mivel a juhi a sybbel jött, ezért velük csak a rajtban, Mátrafüreden találkoztunk. Eleinte kavarogtunk egy kicsit a faluban mire megtaláltuk a starthelyet, de aztán az egyre több autó nyomra vezetett.
Hát nem vettem még részt túrán, ahol ennyien indultak volna. Nagyon sokan voltak, a 3 táv és a téli időpont na meg a népszerű Mátra megtette a hatását. A 2450 körüli indulási rajtszámmal rendelkeztünk, ami azért sejtet valamit. A 26 km-es, legrövidebb távra neveztünk, a 46 sok lett volna, a 36-os pedig nem ment fel a Kékesre és a juhi végre meg szerette volna hódítani kis hazánk legmagasabb pontját. Az időjárásra nem lehetett panasz, hiszen az oly régóta várt hó végre megérkezett és indulásunk körül már esegetett is.
Az első szakaszon Lajosháza felé mentünk, eléggé lefagyott turistaúton. Ide-oda csúszkálás, a nagyon sietők elengedése és beszélgetés jellemezte ezt a 6 km körüli szakaszt. Érdekes módon nem felfelé, hanem lefelé indultunk el és ez egészen Lajosházáig így is volt. Eleinte erdőben vezetett az utunk, majd kiértünk a fák közül és a Cserkői bánya felett vitt tovább az út. A fagyott talaj eléggé megnehezítette a járást, a göröngyök és az autók kialakította vályuk csonttá voltak fagyva, amin eléggé nehézkesen haladtunk előre. Az Ilona-kútnál megálltunk, mert meg akartam mérni a vízhozamot. A mérés hamar megvolt, majd indultunk is tovább.
Nemsokára el is értük az első ellenőrzőpontot, ahol a 26 és a másik két táv útiránya kettévált. Ez valamelyest enyhítette a tömeget, de azért még így is elég sokan voltunk. A Lajosházai kisvasút-végállomásnál pecsételtünk, majd ettünk is ezt-azt. A fényképezőgépembe való elemek a hideget eléggé nehezen viselték, két – három képet tudtam csak vele csinálni egyszerre és aztán már ki is fújt. Marha ideges voltam, mert akadt jópár dolog, amit szívesen lefotóztam volna. Azért így is elég sok kép készült a túrán; az elemeket a kesztyűmben tartottam, amiben az elemek mellett a kezem is helyet kapott. Továbbindultunk. A juhiék itt maradtak le először, így kettévált a csapat. A kisvasút régi nyomvonalán illetve mellette haladtunk a Vörösmarty turistaház irányába. Néhol még megmaradtak a talpfák és a patakon átívelő kis hidak régi beton pillérei is ott álltak a vonal mentén. Aggódtam, hogy mikor kezdünk el végre emelkedni, mert a túrán majdnem 900 méter a szintkülönbség és már 8-9 km-nél tartunk és semmit nem emelkedtünk. Aztán lassan, de biztosan elindultunk felfelé. Nem volt meredek az út, szerencsére krichard már rengeteget járt a Mátrában és így kívülről tudta mikor mennyi van még hátra. Néha sikerült a gépbe életet lehelni és akkor készítettem pár képet.
Végül felértünk a turistaházhoz, ahol nem volt ugyan pecsételőhely, de meleg levest kaptunk. Micsoda kungsleden feeling! Ott ettünk utoljára zacskós kaját:). Innen a pisztrángos felé mentünk tovább, krichard már csukott szemmel is odatalált volna:”Innen vízszintesen megyünk tovább, sőt még egy kicsit lejtünk is aztán onnan fel. De a kék kereszt meredek”. Szóval ért hozzá nagyon. És tényleg: semmi emelkedő, pár kilométer és megérkeztünk a Pisztrángoshoz, ahol zsíroskenyeret lehetett zabálni. A Pisztrángos egy aprócska tavacska, amely teljesen be volt fagyva. A juhiék itt értek utol minket. Itt is megálltunk pár percre, ettünk, ittunk, majd elindultunk a túra legnehezebb és legmeredekebb szakaszára, a kék kereszten felfelé. De előtte még a juhi rámászott a tavacska jegére majd egy hatalmas recsegve fingáshoz hasonló zaj kíséretében le is jött róla, még szerencse hogy nem szakadt be alatta az egész. Ráadásul itt döbbentünk rá, hogy az eddigi 14 km-t 4 óra alatt tettük meg! Irdatlan lassan, még csak komolyabb emelkedőkkel sem kellett megküzdenünk, és fogalmunk sem volt hol csesztük el az időt. Szerencsére a 26 km-re 7 óra szintidő jutott, így még volt esély hogy beérjünk időben.
Aki járt már erre, az tudja milyen út visz fel a gerincre. Nem túl meredek de aránylag hosszú, ráadásul északi oldal; az út jó része le volt fagyva, emberek egymás hegyén-hátán nyomultak felfelé. A felhők elvonultak – elég gyorsan- és a nap is kisütött. Juhi nagyon meglódult, lehagyott mindenkit és megállás nélkül csörtetett a csúcs irányába. Aztán felértünk a tetejére ahonnan a kék-sárga sávon folytattuk utunkat a torony irányába. A szél felélénkült, és metszően, jegesen kapott minket oldalba. Az arcom iszonyatosan fázott, miközben kapaszkodtunk felfelé. De szerencsére ez is véget ért egyszer, elhaladtunk a meteorológiai állomás mellett, majd befutottunk a Kékesre. A felhők irdatlan sebességgel vándoroltak az égen, néha szinte teljesen beborították a tornyot, a fákat néhol zúzmara borította. Pecsételtünk, majd lefotóztam a juhit, amint fent áll Magyarország legmagasabb pontján. Végre, sikerült!:). Volt hó a csúcson, de abszolút nem jelentős mennyiség, maximum pár centi. Itt megint kettévált a banda, mert mi siettünk tovább, elvégre majdnem 10 km még hátravolt de már csak 2 óra maradt. A juhi pedig abszolút leszarta a szintidőt. De ő mondta hogy mehetünk, így – igaz, hogy volt egy kis izé bennem, amiért otthagytuk őket, de a juhi erősködött hogy menjünk csak nyugodtan- elindultunk. Innen szerencsére csak lefelé mehettünk:) és nemsokára kereszteztük a műutat, majd a Jávoros forrást is megmértem.
A krichard itt is fejből tudta az utat, így nem kellett semmit keresgélni, sőt azt is tudta mennyi van még hátra. Siettünk, még egy pontot érintenünk kellett a Gyökeres forrásnál. Hamar odaértünk, lemértem a forrást, és már indultunk is tovább. 1 óránk maradt elvileg 4,8 km-re. Nem kevés, ráadásul ilyen nehéz, csúszós talajon. Nagyon begyorsultunk, Petra diktálta az iramot, mi pedig követtük. A sietésnek meg is lett a következménye, mert lassan megjelentek Mátrafüred első házai. A célig még menni kellett ugyan, de itt már tudtuk hogy meglesz. És 6 óra 37 perccel a reggeli rajt után meg is kaptuk a kitűzőinket és az okleveleket. Hogy az utolsó szakasz nem 4.8 km volt az biztos:) A juhiéknak sehol semmi nyomuk, de nem akartunk elmenni , így krichard felhívta őket, hol vannak. Aztán kiderült, hogy nemsokára ők is beérnek és a juhi szinte percre pontosan ért be még
elfogadható időben a célba (syb nem nevez a teljesítménytúrákon). Szerencsére juhi mégsem szarta le az egészet:), bár azt mondta soha életében nem csúszkált még ennyit. Jól sikerült az első mátrai teljesítménytúránk, de a tömeg és a csúszós pálya egy kicsit rontott az összképen. Szerencsére hó is akadt valamicske. A szervezésre nem lehetett panasz, több helyen is kaptunk ellátmányt, sőt egy helyen még biztonsági emberek is álltak és vigyáztak a túrázókra a csúszós szakaszokon.
Kitűzők, oklevelek, egyebek
