A túra hossza
Szintkülönbség
Szintidő
Legmagasabb pont
Indulás
Útvonal
Érkezés
Résztvevők
Időjárás
Leírás
1Idén kricarddal mentem el bolyákat szedni a Roki túrára. Ugyanazt a szakaszt jártuk be, mint tavaly, Rádiházától Kistolmácsig. Napközben kellemes idő volt. Eső nem esett és meleg sem volt. Így a túrázók gyorsan haladtak, több, mint egy órával hamarabb elmentek már Rádiházától, mint ahogy mi elindultunk. Felérve a Rádiháza feletti dombtetőre már lement a nap, de még nyugat felé világos volt az égbolt. Szépen lassan sötétedett, és mire elhagytuk a pincéket, be kellett kapcsolni a lámpákat is. Az erdőből durranások zaját hallottuk, de valószínűleg csak tűzijáték volt. Kiérve az erdőből, már korom sötét volt, ragyogtak a csillagok. Szinte zavaró volt a Tejút csíkja az égen. Szentpéterfölde előtt meglepett minket pár tehén. Egyszer csak a lámpafényben egy csomó szempárra lettünk figyelmesek. Párhoz két fehér szarv is tartozott. Nem mondom, hogy nem lettem kicsit ideges, de szerencsére nyugodtak voltak a marhák. Átvágtunk az összetákolt kapun, és köztük kanyarogva átmentünk a legelőn. Elég korán értünk Szentpéterföldére, de a kocsma már zárva volt sajnos. Szarabb, erdei szakasz következett. Most nem volt köd a vadászháznál, mint tavaly. Itt az erdőben van egy szar rész, ahol még nappal sem egyszerű megtalálni a jeleket. Most megszenvedtünk vele. Szar volt a lámpám is, ráadásul nem látszódott, hogy merre visz az út. Itt találkoztunk egy túrázóval, a legidősebbel. Többször megcsinálta már a túrát, ha jól emlékszem 79 éves volt. Az volt a baja, hogy rossz a szeme, és lámpafénynél nem lát jól. Ez pedig elég nagy gond ilyenkor, pláne, ha egyedül van. Vett egy jó fejlámpát, de nem volt elég. Velünk folytatta az utat. Fizikailag teljesen rendben volt, nem látszott rajta, hogy már 80 km-t gyalogolt.
Lasztonyán leültünk „ebédelni”, végül is fél egy volt. A bácsi pár perccel hamarabb indult, mondta, hogy ő úgyis lassan megy fel az emelkedőn, majd utolérjük. Látszott rajta, hogy ismeri az utat, többször volt erre, még a dombtetőn lévő bal kanyart is emlegette, ami nincs jól kijelezve. Így elengedtük, de hiba volt, mert az emelkedőn nem értük utol. A dombtetőn vártunk vagy 20 percet, hátha felbukkan. Persze az is benne volt a pakliban, hogy gyorsabb volt, és már elment. A pontot viszont már 15 perce le kellett volna szednünk, így nem vártunk tovább. Leszedtük a Torhai-forrást és a következő bólyát is. Mikor visszértünk a műútra, ott jött a bácsi. Sokat kavart Lasztonyán, többször elindult rossz irányba, majd visszajött a faluba. Aztán látta, hogy nincs bólya, így lerövidítette az utat a műúton. Együtt folytattuk utunkat. Rábeszélt minket, hogy Lispeszentadorján után ne menjünk fel az erdőbe, hanem a műúton gyalogoljunk be Bázakerettyére.
Nekünk aztán teljesen mindegy volt , mi nem teljesítménytúrázunk most, őrá meg nem akartunk semmit kényszeríteni. Kerettyén aztán a Strausz Feri rábeszélte, hogy ne menjen tovább. Szó, ami szó, itt már tényleg lassú volt, és a pont zárása után értünk oda. A bácsi beletörődött, de látszott rajta, hogy el van kenődve. Az előző ember 45 perce ment el. Kocsival vitt ki a Feri Budafára, hátha utolérjük őt. Nem értük, de Kisolmácson már ő sem volt meg. Valamerre elkavart, de aztán jóval később beért ő is. Krichardnak tetszett a túra, nem volt elfáradva, csak álmos volt kissé. Engem sem fárasztott ki egyáltalán. Más 30 km-es túrán jobban el szoktam fáradni, sokat számított itt, hogy nem tűzött az augusztusi nap.