Szentgyörgyvölgy-Rádiháza

Három nap alatt kötöttem össze az Őrséget Dél-Zalával. Nem vándor-, hanem csillagtúra-serűen. Azaz minden reggel Kanizsáról indultam, és este vissza is mentem


Három nap alatt kötöttem össze az Őrséget Dél-Zalával. Nem vándor-, hanem csillagtúra-serűen. Azaz minden reggel Kanizsáról indultam, és este vissza is mentem

Igazából a 100 m-es szint csak felső becslés, pár homokbucka volt csupán, amik emelkedőt jelentettek.
Túraparaméterek Leírás Galéria Zöld zóna Térkép Túraparaméterek A túra hossza Szintkülönbség Szintidő Legmagasabb pont Indulás Útvonal Érkezés Résztvevők Időjárás Leírás Térkép

Hát eljött végre az a nap is, ami után nem lesz több kéktúra leirás. Majdnem napra pontosan 121 hónappal ezelőtt kezdtük el a vándorlást Sümegen. Szabola és juhi kísértek el a nagy napra

Most Remeterétről indultam, itt hagytam abba a DDK-t legutóbb. Bőven volt időm, így legalább nem kellett rohannom, mint a múltkor, amikor itt szálltam fel a buszra. Nem is fáradtam el annyira, mint akkor, és az emelkedőket is könnyebben vettem, annak ellenére, hogy úgy éreztem, a táskám is nehezebb volt most
Terveim szerinti utolsó előtti kék túra szakaszt jártam be. Nem akarok sokat szarakodni a dologgal, így is sokáig elhúztam, inkább hosszabb szakaszokat járok be. Tömegközlekedésileg ez jött ki jól

A DDK egy szakaszát jártam be a jégesőzés befejeztével. A Hármas-hegyről az aszfaltúton leereszkedtem a Köves-tetőig, itt tértem rá a kék jelzésre. Ezt a szakasz Árpádtetőig már megjártam Natasával pár éve, most csak azért csináltam meg még egyszer, mert akkor Árpádtetőn nem tudtunk normálisan bélyegezni

Kitaláltam, hogy ebben kurva jó időben menjünk el egyet kvázikéktúrázni. Ez annyit takar, hogy amikor anno a Gerecsében jártunk, nem vittünk festéket, és nem tudtuk használni a fémbélyegzőt. Meg se próbáltuk, pedig talán sikerült volna

Még augusztusban pattant ki belőlem a szikra, hogy el kéne menni két (Körmend - Zalalövő - Bajánsenye,Rédics - Zalaegerszeg) megszüntetésre ítélt vasútvonalra Bzmot-ozni, és ha már ott vagyunk a DDK-ból is megcsinálhatunk egy szakaszt. Sajnos arrafelé sem a vonat-, sem a buszközlekedés nem teszi lehetővé azt, hogy akkor menjünk, amikor kedvünk tartja, csak elég hülye időpontban tudtunk indulni. 2

Csak ketten mentünk el erre a túrára. A juhi lesántult, szabola meg krichard elmentek Svédországba. Svédbe, amikor itt van vazzeg Becske alsó!