feherb

feherb

Karancs-Medves 35

Csak alapos kutatások után tudtuk kideríteni, hogy mikor mentünk hosszabbat ennél a túránál. Szabolának a 2010-es zalai túlélőtúra jött ki, nekem egy Pest Megyei Piros túra rémlik kb. abból az időszakból, és még pár, ami többé-kevésbé 38 km volt

2017 Apr 29 | 38 km | 1600 m

Parádfürdő kirándulás

Ötnapos mátrai hosszú hétvége egyik legkényelmesebb túráj volt ez, azonban itt volt a legszarabb az idő. A kellemesség abból fakadt, hogy fentről mentünk le Parádra, szint is csak azért volt benne, mert fent a gerincen voltak kisebb emelkedők, és egy láda miatt az Ilona-völgyi vízesés völgyében kellett egy vargabetűt is tenni.

2016 Oct 4 | 17 km | 100 m

Kreuzjoch

A második nap egész nap esett, amit arra használtunk fel, hogy utaztunk egyet a Zlliertalerbahn-nal Jenbachba meg vissza. Ha kicsit szemfülesebbek vagyunk, még gőzössel is mehettünk volna, de nem voltunk. Így maradt a dízelvontatás, és egy kis vonatfotózás Jenbach-ban

2016 Aug 6 | 21 km | 1300 m

Hoher Riffler

Összeszedelőzgettünk, és 8 órakor elindultunk. Nem a legrövidebb úton mentük fel a csúcsra, hanem kerültünk egy kicsit az Olpererhütte felé. Uncsi már ugyanarra fel- meg lejönni, és inkább az elején teszünk egy kis kerülőt, mert visszafelé nehezebben szánja rá magát az ember

2016 Aug 4 | 18 km | 1400 m

Halmi-dűlő

Másodszor mentem el erre a túrára, ami itt van a szomszédomban. Előző nap Jászberényben voltam, és még az is az eszembe jutott, hogy éjszaka jövök el. Mivel a jubileumi rendezés miatt 24 órán át nyitva volt a rajt, bármikor el lehetett indulni ezen időszak alatt

2016 May 8 | 12 km | 50 m