CSömöri Csatangoló 25

Ezen a túra nem ígért hatalmas erdőségeket, gigantikus szurdokvölgyeket, de mivel még soha nem voltunk errefelé, elmentünk rá. Illetve egyszer elmentem ládázni a kutyával Csömörre egyik hétköznap délután, de ennyi.


Ezen a túra nem ígért hatalmas erdőségeket, gigantikus szurdokvölgyeket, de mivel még soha nem voltunk errefelé, elmentünk rá. Illetve egyszer elmentem ládázni a kutyával Csömörre egyik hétköznap délután, de ennyi.

Nem sokszor túráztam a Mórágyi-hegységben. Ezer éve párszor a Tolna túrák keretében, illetve a DDK is átvág erre. Őszintén szólva nem tudom, hogy mi a különbség a Mórágyi-hegység és a Szekszárdi-dombság között

Egyszerű geoládázós kirándulás volt, be akartam gyűjteni pár ládát Pesthidegkút-Solymár környékén. Ennek megfelelően össze-vissza mentünk jelzett és jelzetlen utakon egyaránt. A kaját is magunknak kellett vinni, cserébe nem kellett bíbelődni a nevezéssel meg a szintidőkkel

Jól megszívtam az idei őszt az időjárással. Három héttel ezelőtt a mórágyi forrástúrán volt sárdagasztás, most a Kanizsa túrán is esett, és természetesen ez errefelé is együtt jár a dagonyázással. Most csak 20 km-t mentem, már rágen kaptam 20-as jelvényt, és még este vissza kellett jönnöm Pestre

Mivel a rajt és a cél nem ugyanott volt, összebeszéltünk egy másik kutyás túrázóval, és két kocsival megoldottuk ezt a problémát. A Vágány és két vizsla bevágódott Katikával együtt hátra, és átautóztunk Piszkére.

Visszamentünk a Júliai-Alpokba, hogy megcsináljunk két hegyet, amit annak idején egyszer már félbehagytunk. A főfogás természetesen a Triglav volt, de előtte mintegy bemelegítésként a Stenar-ra is felugrottunk. Az első próbálkozás még 2006-ben volt, havas körülmények között, és nem sikerült feljutni a csúcsra

Pár éve, amikor erre jártam, akkor Hollandia legmagasabb pontjára már elmentem, most éppen itt volt az idő, hogy Belgiumé is sorra kerüljön. Ezt a helyet nem úgy kell elképzelni, hogy van egy meredek emelkedő havas hegycsúcsokkal, ahonnan pazar a kilátás a szomszédos gleccserekre. Maga a legmagasabb pont egy plató, vagy ha úgy tetszik, akkor egy fennsík az Ardennekben

5 éve próbáltuk meg először megmászni a régi szlávok háromfejő főistenéről elnevezett hegyet, ami benne van Szlovénia címerében, és a szlovén kiadású 50 eurocentesen is. Nem mellesleg egy ilyen nevű süti is létezik, de most nem találtunk sehol. Az első próbálkozás egyhén szólva is balul sikerült, nemogy nem jutottunk fel a csúcsra, de lefelé még helikopteres segítséget is kellett kérni

Igazából nem érte meg elmenni a túrára. A 15 km-ért utaztunk egy csomót, bár így a kiskutya is kapott oklevelet. Maga a túra szép volt, az időjárás is korrekt lett mire odaértünk, nem esett, csak sáros volt sok helyen

Nem volt azért olyan rossz az idő, mint ahogy azt sejteni lehet az időjárási térkép alapján. Kb 1-1,5 órát esett, illetve a túra előtt volt eső. Ennek az lett az eredménye, hogy előjöttek a csigák, és sokan nem tudtak elugrani a túrázók elöl