
Horváth József Emléktúra 20
Szokolya v. á. -ra nem egyszerű eljutni kocsival

Teljesítménytúrák, kirándulások, magas hegyek megmászásának leírásai néhol kissé szabados stílusban.

Szokolya v. á. -ra nem egyszerű eljutni kocsival

Jászberény környékén még nem voltam túrázni, ez a túra pedig pont ideálisnak tűnt arra, hogy kipróbáljam.
A rajt az állatkertnél volt. Szerencsére csak a kapuig kellett menni, a kutyával bajosan mentem volna be az állatkertbe

Az évben eddig 1 teljesítménytúrán vettem részt, úgyhogy itt volt az ideje egy újabb kísérletnek. Ki is néztem egy 30 km-est itt a Visegrádi-hegységben. Jó edzés lesz a nyári magas hegyekre

Másodszor mentem el erre a túrára, ami itt van a szomszédomban. Előző nap Jászberényben voltam, és még az is az eszembe jutott, hogy éjszaka jövök el. Mivel a jubileumi rendezés miatt 24 órán át nyitva volt a rajt, bármikor el lehetett indulni ezen időszak alatt

Sikerült újra kifgoni egy havas március 15-ét, de szerencsére ez nem olyan hófúvásos helyzet volt. Szárligeten még eső esett, de kicsivel feljebb, az istállókat elhagyva már hó volt, sőt a fák tiszta havasak voltak, igazi téli hangulat volt. Ennek örömére juhi ki is próbálta az erdőszéli színpadot

Az EMDT történetében még csak egy zselici túráról készült leírás, a Papi Pipa nevezetűről 12 évvel ezelőttről - kimondani is szörnyű. Ezen kívül sem voltunk nagyon máson errefelé, DDK-n, és még Zolcsival 2002 Húsvétján az almamelléki kisvasutas nap túráján.

Igaz, hogy ez a túra nem számított be a sorozatba, amikor is különböző színű jelzésekkel ellátott kút alakú jelvényeket lehet kapni, de mivel nem volt jobb dolgunk, ellátogattunk rá. Különösen azért volt érdekes, mert egészen alacsonyan volt a ködtakaró teteje, még a visegrádi vár is kint volt felette.

Többször el akartam már jönni erre a túrára, de mindig közbejött valami. Hóvihar, más túra, aminek jobbnak ígérkezett, vagy csak egyszerűen elfeledkeztem róla, és rászerveztem mást. Most viszont eszemben volt, és jól eljöttem ide

Ismét elmentünk egy túrára. Bevallom ellustultam, és már nagyon régen mozdultam ki itthonról hogy túrázni menjek. Most is úgy volt, hogy rövid átvra megyünk mert jött Vencel és Lili is

A Hohe Veitsch is kb abban a vonalban van, mint a Schneeberg-Rax-Schneealpe tengely, csak kicsit attól északra. Ez már igazi hegyes környék volt, törpefenyőkkel, sziklákkal, hosszú-hosszú emelkedőkkel, egyáltalán nem Gödöllői-dombság feeling. De azért nem is durva, kitett gerincekkel