feherb

feherb

Forrástúra a Karancs-Medvesben Középtáv

Salgótarján környéki forrástúrára mentünk már többedik alkalommal, de ezek a túrák eddig egyszer sem ebbe a sorozatba valók voltak, hanem csak amolyan kirándulás forrásméréssel egybevetve. Most egy újabb fás jelvényért mentünk. A hosszú táv rajtja máshol volt, kutyával azt macerásnak tartottam, így maradt a középtáv

2020 Oct 10 | 23 km | 670 m

OKT, Abaújszolnok-Encs

Utolsó túranapon a hiányzó Abaújszolnok-Encs szakasz következett. Ugyanott szálltunk le a buszról, mint előzőleg, de most a másik irányba indultunk el. Reggel volt egy kis meglepetészápor, de mire leszálltunk a buszról újra sütött a nap

2020 Jul 30 | 16 km | 280 m

AK, Szatymaz-Zákányszék

Második újkori AK szakaszomon is túl vagyok, ezúttal Csongrádban. Olyan helyet kerestem, ami könnyen elérhető vonattal, és ez a választás Szatymazra esett. Logikusabb lett volna innen kibuszozni Zákányszékre, de menetrendológiailag a fordított irány lett a nyerő

2020 Oct 6 | 24 km | 50 m

Kéktúra, Cserehát

Valahogy ez a csereháti szakasz kimaradt eddig, ezt ezzel a négynapos túrával pótoltuk. Nem mondom, hogy nincsenek errefelé szép részek, de összességében nem ez a tájegység lesz a kedvencem továbbra sem a kéktúrából. A Bódvaszilas-Boldogkőváralja szakaszról tartozik ide a maga 70 kilométerével, ezt osztottuk fel négy részre, zömmel a busszal való elérhetőség és a táv alapján

2020 Jul 26 | 14 km | 170 m

OKT Hollókő-Sámsonháza

Ez a kis rész kimaradt a Cserhátból, úgyhogy épp ideje volt kipótolni. Természetesen megint baromi korán kellett elindulni otthonról, hogy 7 előtt már a buszon üljek. Csak épp induláskor derült ki, hogy benga is kéne a kocsiba, de amik útba estek, azok csak 6-kor nyitottak

2020 Jul 9 | 26 km | 820 m

Lábatlan 15D

A Lábatlan túrák legrövidebbikét választottam. Annak is a legkényelmesebb verzióját, ahol a rajt és a cél egy helyen van. Ez a Vágány miatt volt célszerű

2020 Jul 5 | 16 km | 450 m