feherb

feherb

Lepke 25

Harminc éve volt az első teljesítménytúra, amin részt vettem, ennek örömére idén végigjárom azokat a túrákat, amikre annak idején az első években jártam. Ezek zömmel zalai túrák lesznek. Ezek közül pár már nem létezik, de amelyek még élnek, azokra megpróbálok időt szakítani

2022 Mar 19 | 25 km | 520 m

DDK: Bozsok-Molnaszecsőd

Pár nappal a zempléni kéktúra után átmentünk az ország másik végébe, de ezúttal a DDK útvonalon haladtunk. A legjobb részen, a Kőszegi-hegységben szinte alig túráztunk, de így most legalább a Göcsejig nincs lyukas szakasz.

Sikerült kihasználni a szép, őszi anticiklont, szóval kellemesen napos idő volt, de a derült éjszakák miatt reggelenként azért már fagyott

2021 Oct 16 | 59 km | 1000 m

AK: Kunfehértó-Zákányszék

Úgy alakult, hogy lett egy 66 km-es lyuk az Alföldi Kéktúra teljesítésben a bácskai és nyugat-csongrádi részen. Ezt akartam eltűntetni, összekötni a már meglévő részeket, és egyben befejezni Bács-Kiskun megyét és a Duna-Tisza közét is. Még októberben kellett volna elmenni, de akkor nem jött össze, csak december elején

2021 Dec 8 | 66 km | 35 m

Kevély 20

Egy Pest közeli túrát néztünk ki, ami nem nagyon hosszú, de nem is rövid, amit ez a rendezvény tökéletesen lefedett. Vágánnyal mentünk, és elég melegnek ígérkezett, úgyhogy figyelembe kellett venni ezt is, illetve az is jó volt, hogy aszfaltos úton nem mentünk, csak a faluban.

2021 Sep 11 | 21 km | 765 m

Kanizsa 30

Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezőny előtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.

2021 Sep 25 | 30 km | 450 m

OKT: Szent György-hegy-Vállus

Az OKT balaton-felvidéki részének másik szakasza már a kőkemény kánikulára esett, ráadásul ez az a rész, ahol sok az aszfalt is, és a forgalom sem kicsi nyáron. Az eredeti cél Keszthely lett volna, de ezt még tavasszal, otthon, a hűs szobában terveztük meg.

Raposkán volt a szállásunk, innen indultunk a legközelebbi bélyegzőhely, a Szent György-hegy felé, ami a bazaltorgonák alatt van

2021 Jul 6 | 22 km | 500 m