Kategória Teljesítménytúra

Konrád menet

Az egyik olyan túránk amelyre nem autóval mentünk. Elnéztem a menetrendet és teljesen meg voltam győződve arról, hogy Dobogókő és Esztergom között délután nincs járat. És emiatt nem tudtunk volna visszamenni a kocsihoz, ha Egomban hagyjuk

2007 Jan 13 | 28 km | 1100 m

Vödörvölgyi Mikulás

Személy szerint én utoljára a Kungsledenen túráztam, így már nagyon hiányzott egy kis menetelés. A többiek többször is voltak az összel itt-ott, de nekem állandóan közbejött valami. Ezt a túrát már régebben kinéztük, rövid, abszolút nem megeröltet a 200 méteres szintemelkedésével

2006 Dec 3 | 15 km | 200 m

Meteor túra

Először a 42 km-es távon akartunk indulni, viszont a juhinak fájt a lába, a krichard meg nem sokkal a túra előtt ért haza Svédországból, ahol 2 hétig gyalogolt, így neki sem volt kedve hosszabb túrára. Aztán a túra alatt kiderült, jobb volt, hogy a rövidebb távot választottuk, mert mi sem voltunk valami nagy formában Natasával. Annak idején ez volt az első túrám, ami hegységben vezetett, addig csak a Zalai-dombságban túráztam

2006 Sep 16 | 21 km | 750 m

Vöröskő-kör

Igazából egy dupla túra volt ez. Külön díjazták azt, ha valaki felment a Vörös-kőre, és ha már valaki felment oda, akkor onnan indítottak egy tájékozódási túrát is. Ilyen túrán még nem vettünk részt, ez volt az első tájékozódási jellegű túránk

2006 Jul 30 | 20 km | -1 m

Budai tájakon 30

Mivel feherb szolgálatos volt szombaton , bájos, kicsi, aktuárius felesége pedig nélküle nem jön el velünk túrázni, juhi hazament a hétvégére, ezért a kricharddal ketten indultunk el a túrán. Egyikünk sem teljesítményezett még a Budai-hegységben, de ha már itt van egy ugrásra akkor igazán kipróbálhatnánk, volt a gondolat mikor kinéztük a túrát. Nem kell messzire utazni, nem kell korán kelni, ideális kezdő paraméterek

2006 Jul 29 | 32 km | 910 m

Szurdok 40

A hét közepén gondoltam arra, hogy el kellene menni túrázni egyet valahova. Először egy szombati túrát néztem ki valahol a Bakonyban, de aztán bizonyos okok miatt vasárnap lett belőle. És így esett a választás a Szurdok 40 nevü teljesítménytúrára, amelynek hallatlan előnye volt, hogy a Pilisbe és a Visegrádi-hegységbe invitált, tehát nem kellett sokat utazni reggel

2006 Jul 2 | 44 km | 1800 m