OKT: Pilisszentlászló-Visegrád

Az egy héttel korábbi kéktúrás esemény után egy másikat is csináltunk hasonló stílusban. Ezúttal Pilisszentlászlóról mentünk le Visegrádra. Ugyanúgy kétautós megoldást választottunk, de most Vágány is velünk jött


Az egy héttel korábbi kéktúrás esemény után egy másikat is csináltunk hasonló stílusban. Ezúttal Pilisszentlászlóról mentünk le Visegrádra. Ugyanúgy kétautós megoldást választottunk, de most Vágány is velünk jött

Pár nappal a zempléni kéktúra után átmentünk az ország másik végébe, de ezúttal a DDK útvonalon haladtunk. A legjobb részen, a Kőszegi-hegységben szinte alig túráztunk, de így most legalább a Göcsejig nincs lyukas szakasz.
Sikerült kihasználni a szép, őszi anticiklont, szóval kellemesen napos idő volt, de a derült éjszakák miatt reggelenként azért már fagyott

Úgy alakult, hogy lett egy 66 km-es lyuk az Alföldi Kéktúra teljesítésben a bácskai és nyugat-csongrádi részen. Ezt akartam eltűntetni, összekötni a már meglévő részeket, és egyben befejezni Bács-Kiskun megyét és a Duna-Tisza közét is. Még októberben kellett volna elmenni, de akkor nem jött össze, csak december elején

A Zemplén keleti részét tavaly megcsináltuk, akkor kezdtük el a kéktúrát. Most a nyugati rész miatt jöttünk vissza, egész konkrétan Makkoshotykától Gibártig, tehát a Hernád hídjáig gyalogoltuk le a maradékot. Két részre bontottuk ezt a kb

A Velencei-hegységben már régen túráztunk, ezért is mentem ezen a szabad vasárnapomon erre a túrára. Lustaság miatt a 20 km-es távot választottam, a hosszabb helyett.

Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezőny előtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.

Ismét egy jó hosszú alföldi túrát néztem ki, de most jobban odafigyeltem, hogy melyik cipőben jövök el.

Újra szerepel bea a dendeócsés leírásokban. Méghozzá a saját kiskutyájával jött, így duplakutyás kirándulás volt a mai.

Mielőtt rátérem volna az AK útvonalára, Baján tettem egy kis ládázós kitérőt, úgyhogy már 5 km-t mentem, mire elértem a hídfőnél a kék jelzést.
Aztán innen a Duna gátján kellett menni 12 km-t. És itt akár be is fejezhetném a leírást, de hogy koptassuk a biteket, írok egy kicsit (tényleg kicsit) bővebben

Sükösdig már legyalogoltam az AK-t, ami a Dunamenti-síkságon ment végig. Ez az a rész, amit régen rendszeresen elöntött a folyó. Sükösd már magasabban van, kicsivel 100 m felett, szóval még könnyen kapni levegőt