Kategória Tájegység

KDP Zirc-Eplény

Még tavasszal megvettük a KDP-füzetet, és ahogy lehetett szállást foglalni, és időnk is engedte el is mentünk Bakonybélbe, innen közelítettük meg a különböző indulási helyeket. A cél az volt, hogy a KDP eleje Zirctől legalább Eplényig meglegyen, de az időjárás függvényében még akár további szakasz legyaloglását sem zártuk ki. Akkoriban elég szeszélyes, hűvös, gyakran csapadékos, zivataros idő volt

2020 Jun 22 | 98 km | 2360 m

Téli Margita 40

Régen gyalogoltam már 40 km-t, azért is mentem el erre a túrára, mert kíváncsi voltam, hogyan bírom. Na meg azért, mert idén egy ötvenest is be akartam volna vállalni, és ez egy kvázi próba lenne arra. A leírás ősszel készült, de a túra idején még nem lehetett tudni, hogy három hónapra az összes teljesítménytúra törölve lesz

2020 Feb 28 | 40 km | 650 m

OKT Zalaszántó-Sümeg

1998-ban ezzel szakasszal kezdődött a kéktúra számomra. Akkor még félig-meddig klasszikus stílusban vándortúra-szerűen csináltuk, sátorral, nagy hátizsákkal. Mostanra elkényelmesedtem, és inkább csillagtúrában, egy bázisról kiindulva, néha keményen küzdve a menetrenddel csináljuk a túrát

2020 Sep 29 | 21 km | 405 m

AK, Szatymaz-Zákányszék

Második újkori AK szakaszomon is túl vagyok, ezúttal Csongrádban. Olyan helyet kerestem, ami könnyen elérhető vonattal, és ez a választás Szatymazra esett. Logikusabb lett volna innen kibuszozni Zákányszékre, de menetrendológiailag a fordított irány lett a nyerő

2020 Oct 6 | 24 km | 50 m

Kanizsa 20

A szokásos volt idén is a menet a Kanizsa túrán: megcsináljuk az első ellenőrző pontot, aztán ha mindenki átment, akkor továbbmegyünk, és mint söprű teljesítjük a túrát. Annyi változás volt idén, hogy nem a 30, hanem a 20 km-es túrán mentünk végig. Ennek egyik oka, hogy azon régen voltam, a másik, hogy elhívtam a szüleimet is, de csak apukám jött el

2019 Sep 28 | 20 km | 300 m

Göcsej Galopp 33

Volt egy olyan utópiám, hogy ennek a túrának az 55-ös távjára megyek el. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam 50-es túrán, és Vágánynak is rekord lenne ez a táv. Hát ez most sem jött össze, inkább a 33 km-nél maradtunk

2019 Mar 3 | 30 km | 560 m