Téli Tihany 10

Ismét elmentünk egy túrára. Bevallom ellustultam, és már nagyon régen mozdultam ki itthonról hogy túrázni menjek. Most is úgy volt, hogy rövid átvra megyünk mert jött Vencel és Lili is


Ismét elmentünk egy túrára. Bevallom ellustultam, és már nagyon régen mozdultam ki itthonról hogy túrázni menjek. Most is úgy volt, hogy rövid átvra megyünk mert jött Vencel és Lili is

A múltkori börzsönyi túra sikerességén felbuzdulva ismét kerestem egy rövidke túrát, de most itt a környéken. Szerencsére találtam is méghozzá a Budai túrák keretében, a 8 km hosszúságú Budai túrák családi, 8 km-es résztávját. Megbeszéltem a srácokkal, hogy szívesen jönnek, így el is mentünk
Szép idő ígérkezett, csak vasárnapra jelezték a hidegfrontot

Össznépi közös 8 fős családi túrára mentünk el a Börzsönybe. Ami nagyon szimpatikus volt benne, az hogy végig terepen kellett menni, nem volt faluban bolyongás hosszú kilométereken keresztül A szokolyai vasútállomást már alapban ismertem, ez a túra is onnan indult de nem a kisvasút, hanem a rendes nógrádi vonal melletti állomásról, amit gondolom jó kevesen használnak, ezt jelzi, hogy az állomás elég messze van a falutól ráadásul kriminálisan rossz út vezet oda. Most ezen az úton elég nagy volt a forgalom, hiszen többen is igyekeztek a túra startjához, sőt még egy busznyi túrázó is érkezett, akik előttünk araszoltak az egysávos úton és a szembejövő kisteherautónak egészen a vasútállomásig kellett visszatolatnia hogy elengedje a buszt és mögötte minket

Ismét eljutottunk egy rövid túrára a Velencei-hegységbe. Az idő jónak ígérkezett, és idén még nem is voltunk teljesítménytúrán. A dendeócsésok most nem együtt mentek, mi Vencellel ezt lőttük be magunknak, mert a 10 km-es táv simán vállalhatónak tűnt

Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy kifogtuk a jó időt erre a napra. Egy kicsit messzebbre mentünk a fővárostól, a Bakonyba. Ott még úgyse sokat túráztunk, így kapóra jött az alkalom, hogy megnézzük a környéket

Rászántam magam és elmentem egy komolyabb túrára is. Tesztelni akartam magam, mennyire bírok egy nehezebb teljesítménytúrát. Egy vegyes túra volt a kiválasztott, 35 km bicikli és utána 30 km gyalog

Az idei szlovéniai kirándulás második túranapján én máshova mentem mint a többiek. Az első túranap, a Stenarra felvezető mászás rádöbbentett arra, hogy akármennyire is szeretném egyszerűen nem fog sikerülni fellőni 100 kilómat 1900 méteres szintkülönbséggel a szlovén legmagasabb csúcsra a Triglavra. Már tavaly is gondot okozott testem antikarbantartása és akkor is csak 1 csúcsra tudtam felmenni a 3 közül

Itt volt az idő, hogy újra keressünk egy rövidebb túrát, ahova vihetem a srácokat is. Így esett a választás a Budaörsi Kopárok túra legrövidebb, 10 km-es távjára. A szintidő rengeteg:5 óra ez nagyjából 2 km-es átlagot jelent óránként , ez azért még fiatalokkal is betartható

Ismét egy rövid túrára ugrottunk el Vencellel és az unokatesókkal, összesen öten vágtunk neki a Dűlőkeresztelő túra legrövidebb, 8 km-es távjának. Mivel a start és a cél nem ugyanott volt, ezért kicsit át kellett gondolni, hogyan is menjünk, Mivel a Vencelnek nincs bérlete így összesen 5 jegyet kellett volna neki vennünk, ami nem kis összeg. Ehelyett inkább úgy döntöttünk, hogy kocsival elmegyünk a túra céljához, Hűvösvölgybe, majd onnan kisvasúttal megyünk el a Normafához

Ismét elmentünk egy túrára. Sajna a fokozatos, soha szűnni nem akaró benzináremelés miatt a távolsági túrák (Budapesttől több, mint 100 km-re) egyre drágábbak lettek és be kell valljam néha sajnálom is rá a pénzt. Most szerencsétlenül úgy adódott, hogy négyen mentünk, de két kocsival