
Maglić
Második nekifutásra indultunk el a Maglićra, Bosznia legmagasabb pontjára.


Második nekifutásra indultunk el a Maglićra, Bosznia legmagasabb pontjára.

Ezek a szurdokok diéry néven futnak, ami lyukat jelent igazából. Ebből az alsón, a felsőn és az újon mentünk végig. Illetve az alsón csak részben. És ha már felmentünk a szurdokban, és ott van a közelben, akkor másszuk már meg a Velky Rozsutecet is, hogy kerek legyen a történet.

A rózsaszín gránit part Bretagne északi partján helyezkedik el, annak is van egy olyan része, ahol nagy számban fordulnak elő ezek a kövek. Ne olyannak képzeljük el a köveket, mint amilyen színű a rózsaszín párduc, hanem mint egy szikla, aminek van pirosas beütése.

Apát megint elrángattam túrázni hiszen a múltkori után nagyon rákaptam. Szóval mostani cél a Vértes volt. Amint kiszálltunk még be kellett gyalogolnunk vagy majdnem 2 km-t az erdőbe, hogy elérjünk a Vértes táborig. Az idő most nagyon jó volt, ugyanis sütött a nap végig.

Ősszel még nem voltunk az Alpokban. Erre akkor jöttünk rá, amikor az odafelé úton egy csomó színes falevelet láttunk. Ilyenkor látszik, hogy nem csak fenyők vannak a hegyekben. A cél Mariazell környéke volt, ahol első nap az Ötschergrabenban mentünk végig.

Az Ötschergrabenban való kirándulás után a következő napra egy hegymászós túrát néztünk. Több lehetőség is volt a csúcsra érkezésre, mi északkelet felől közelítettük meg Lackenhof faluból. Igazából ez egy síterep, de most gyakorlatilag üresen állt a parkoló, ahol megálltunk

Egy kis készülés a svájci hegyekre ez a túra. Igaz, hogy kevesebb a gleccser meg a láncos rész, de cserébe azért vannak itt is jó meredek részek, és ráadásul baromi fülledt volt az idő is.

A második túra Špindlerův Mlýnből indulva az Elba forrásához vezetett. Egy körtúrával az is könnyen teljesíthető volt. Több verzió is volt, hogy merre menjünk, de végül a belvárosból a folyóparton mentünk végig fel

A Špindlerův Mlýn városban lévő szállásról két olyan túrát terveztem, ami a helyszínen volt, tehát nem kellett elautózni sehova, hanem gyakorlatilag a szállásról indulva egyből elkezdtünk túrázni. Mivel még csak április volt, 1600 m környékén még azért volt hó. Csehország legmagasabb pontja pedig elég messze volt innen, sokat kellett volna sétálni a havas fennsíkon

Visszatértünk a Krkonos-ba, mert Zsófi szerette volna látni az óriásokat. Mármint azokat a homokkő alakzatokat, amiket óriásoknak neveznek. Tulajdonképpen nem is a Krkonosban vannak, hanem mellette az Adrspassko-teplické skály-ban