Bea

Bea

Forrástúra a Gerecsében

Piros betűs túranapjaink közül az egyik a magyarországi forrástúrák sorozathoz köthető, melynek idei állomása a Gerecse volt. Habár Gyurival indultunk neki (balázska ugyanis Kínában lógatta a lábacskáját), már az elején 3 főre duzzadtunk, Tominak és történeteinek köszönhetően.

2011 Sep 3 | 28 km | 752 m

Mátra

Eszter barátosnémmal pár éve (tavaly) túráztunk a Mátrában, és viszontlátásképp elhatároztuk, hogy egy kis emlékmorzsálgatás, életútmesélés, no meg túrázás végett eltöltünk egy kellemes hétvégét Galyatetőn és környezetében.

2011 Aug 12 | 30 km | 600 m

Vértes

Ez a szombat is osztrák túrának indult, helyette azonban Gyuri egyik kedvelt helyére, a vértesi Vitányvárhoz látogattunk el.

Autónkat a szárligeti parkolóban hagyva gyorsan felszedelődzködtünk, s nekivágtunk kicsiny, de annál szebb túránknak. A kezdeti tanyasi világot magunk mögött hagyva rátértünk a murvás útra, mely egy kisebb „üdülőtelep” mellett vezetett egészen Csákányospusztáig, a Mária-szakadék bejáratáig

2011 Jul 2 | 13 km | 200 m

Ötschergraben

Előzetesként csak annyit mondanék, hogy ez volt életem egyik legszebb túrája (a képek természetesen meg se közelítik az ott látottakat, úgyhogy mindenkinek bátran ajánlom a felkeresését).

Osztrák kalendáriumunk következő bejegyzése az Ötschergraben volt. A bejáratnál, ahol a jegyek is megváltásra kerültek, egy kisebb kalandpark és néhány szórakoztató-ismeretterjesztő várta a látogatókat

2011 Jun 18 | 21 km | 400 m

Mixnitz

Bevallom őszintén, a túrára való jelentkezés egyik meghatározó mozzanata a 2 éve itt fogyasztott csokis (+ valamilyen alkoholba áztatott pikáns) körtés süti volt; de gyorsan csalódnom kellett, amikor a túra végén a nénik közölték, hogy már nem szerepel a repertoárban…
no de addig még hosszú út állt előttünk.

2011 May 14 | 18 km | 1300 m

Havas-paripa 24

A menet nem túl részletes ismertetését megelőzően szeretnék eldicsekedni legújabb szerzeményemmel (és most nem a kis rózsaszín plasztik kártyára gondolok, hanem) egy aprócska, zöldikét ábrázoló jelvényre, melynek megvásárlásával támogattam a Madártani és Természetvédelmi Egyesületet.

No de hagyjuk is a madarakat, hisz ez a túra a paripa, mégpedig a Cuha-völgyi vas-paripa jegyében került megrendezésre.

2011 Feb 26 | 24 km | 700 m

Bakonyi Mikulás 18

A szervezőknek hála, nem kellett korán felkelni, a rajt 10:00-tól volt a cseszneki várkert sörözőben. Némi tülekedés után megkaptuk itinerünket (mint később kiderült, nem épp a megfelelőt) és elindultunk a -5 fokos, de napsütéses időben a falu házai közt első célunk, a Töbör hegy felé. A faluból kiérve balra tértünk le az útról az elődeink által kitaposott havas ösvényre

2010 Dec 4 | 18 km | 396 m

Szarvas túrák

Ha nem is rén, de szarvas az volt, mégpedig 27 apró km-en át.

Az elején néhány kósza pillanat erejéig eljátszottunk a ’mi lenne, ha nem szállnánk ki a kocsiból és visszafordulnánk?’ gondolattal, tudniillik olyan erős széllel párosult a hajnali szürkület, hogy az csak na!

2010 Oct 30 | 27 km | 610 m

Börzsönyi forrástúra

Már a tavalyi forrástúrát követően eldöntöttem, hogy idén is részt veszek a sorozat börzsönyi állomásán. A reggeli csúszásoktól (MÁV, autópályáról való nem letérés) eltekintve lázas igyekezettel töltöttük ki a nevezési cetliket, melyek a neonzöld és pink különböző árnyalataiban pompáztak; majd nekivágtunk a borongós kismarosi szakasznak.

A vasútállomásról kikanyarodva rátértünk a sárga jelzésre, és az országút mellett szedtük a lábunkat egészen egy lekötő utcácskáig

2010 Sep 4 | 38 km | 750 m