
Bükki Batyus Barangolás 30
Szabola szólt, hogy őt érdekelné ez a túra. Közben lehetne forrást mérni, még kitérőket is lehetne tenni forrásokhoz. Mondtam neki, hogy engem is érdekel, a határidő előtt 1 héttel be is neveztünk

Teljesítménytúrák, kirándulások, magas hegyek megmászásának leírásai néhol kissé szabados stílusban.

Szabola szólt, hogy őt érdekelné ez a túra. Közben lehetne forrást mérni, még kitérőket is lehetne tenni forrásokhoz. Mondtam neki, hogy engem is érdekel, a határidő előtt 1 héttel be is neveztünk

Talán ez a harmadik börzsönyi forrástúrám, de már elég régen vettem részt ilyen rendezvényen. Most Zsófi és Vágány kísértek el.

Háromnapos tavaszi zselici DDK-n a bázisunk Kaposváron volt, innen mentünk ki a DDK vonalára, és vissza a célból. Az első nap egyben a leghosszabb is volt. Abaliget és Gálosfa között nincs falu, csak kitérővel, azokban a falvakban a tömegközlekedés pedig sokkal rosszabb, mint Gálosfán

A Maglic Bosznia legmagasabb pontja, a montenegrói határon van. 2375 m, tehát nem kell hatalmas magasságkülönséget leküzdeni. Még a terep sem durva

Idén juhival mentünk ketten bólyaszedésre. Ő csak azért, mert pecsételt a DDK-s füzetébe is. Természetes nem jön ide többet

Volt egy olyan utópiám, hogy ennek a túrának az 55-ös távjára megyek el. Nem is emlékszem, hogy mikor voltam 50-es túrán, és Vágánynak is rekord lenne ez a táv. Hát ez most sem jött össze, inkább a 33 km-nél maradtunk

Juhi nagyon ráfeküdt erre a kéktúrás baromkodásra. És mivel nekem sincs sok hátra, de speciel a Cserhátból elég sok hiányzik, ezért ide mentünk el. Régen esett komoly eső, ami itt kifejezetten nagy előny

A Tolnai-hegyhát mint tájegység ott van, ahol a Kapos északnak kanyarodik, hogy aztán belefolyjon a Sióba. Keletről pedig maga a Sió határolja. Soha a büdös életbe nem túráztam ott, de szerintem senki sem az Első Magyar Dendeócse Társaságból

Kutyussal kettesben mentünk el a Zemplénbe erre a túrára. És ha már ott voltunk, akkor kéktúráztunk egyet meg ládáztunk is. Ez a leírás a Zempléni Kő-kör teljesítménytúráról szól

Augusztusban volt egy fél szabad hétvégénk, amikor még az idő is jó volt, ezért elugrottunk egy napra a Schneebergre, folytatva az Egynapos osztrák túrák kutyával sorozatot, aminek előző részei a Raxos túrák voltak. A mostani túra egyébként a kiskutya magassági rekordja is.