Kategória Tájegység

Vértesi Barangolások 5

A múltkori sikeres rövid teljesítménytúrán felbuzdulva kerestem még pár olyat amely elég rövid ahhoz, hogy a kisfiúval elmenjünk rá. Adódott is egy lehetőség a Vértesben: a Vértesi Barangolások nevű túra, amelynek a legrövidebb, 5 km-es szakaszát szemeltem ki.

Nagyon nagy szerencsénk volt az időjárással, abszolút nem tűzött a nap, szinte tökéletes kirándulóidő volt, leszámítva a helyenként élénk szelet

2012 Aug 11 | 5 km

Forrástúra

Huh, végre ismét kiszabadultunk a városból. Elvileg feherb Kőszegre szeretett volna menni valamilyen túrára, de én azt mondtam, hogy nekem nincs most 4ezer Ft-om egy ilyen túrára, nem is beszélve a korán kelésről. Ekkor vetődött fel hogy menjünk el ismét forrásozni a Pilisbe, hiszen még mindig van egypár forrás, amit a Pilisi Parkerdő forrásai túramozgalom miatt fel kellene keresnünk

2012 Jun 23 | 27 km

Thúry György Emléktúra

Sokadik alkalommal indultam el a túrán, most is seprűként, mint az utóbbi 4-5 évben mindig. Nem kellett pecsételnem, csak a mezőny után elindulnom, és a helyes útra terelnem az eltévelyedett túrázókat. Indultak utánam is emberek, de ők gyorsak voltak, és tudtuk róluk, hogy ismerik a környéken, nem tévednek el

2012 Apr 7 | 28 km | 500 m

Írottko kirándulás

A hosszú hétvégét megelőzően úgy döntöttünk, hogy némi borzavári rokonlátogatást követően kirándulunk egyet. Nekem már régi vágyam volt feljutni az Írott-kőre, így Kőszeget érintve Bozsoknál raktuk le az szgk-t, és az OKT útvonalán vágtunk neki a távnak.

2012 Mar 17 | 13 km | 700 m

Tési fennsík 50

Alig egyórás autózás és gyors nevezés után indultunk el a túrán. Kaptunk egy tök jó minőségű színes térképet, amin minden részlet jól látszott. Viszont nemcsak ennek a túrának az útvonala volt rajta, hanem a rendező egyesület más túrája is

2012 May 5 | 46 km | 1310 m

Fertő-tó

Az ezt követő szakasz Gyurinak nem kedvezett, ugyanis a Purbach felé vezető aszfalton furcsa sistergés hallatszott az első kerekéből. Egy pumpálás, nem árthat, gondoltunk, de később jött egy kis folt ide, egy meg oda, persze a zsír új ragasztó alig nyögött ki magából valamit, szóval csak a remény tartotta a tapaszokat a helyi bicikli kiállítóteremig, ahol egy segítőkész férfi adott habot, hogy ez majd jó lesz. No de a Donnerskirchen-i lejtőn a túlzott bevitel miatt a hab előtört, és Gyuri kénytelen volt néhány km-en át-, majd feltolni a végeláthatatlan emelkedőn a (dombtetőn lévő - Murphy törvénye) biciklis boltig

2011 Aug 17 | 130 km

Petzeck

Ismét elmentünk Kelet-Tirolba egyet hegyet mászni. Három csúcsot néztünk ki, illetve elugrottunk Olaszországba a Dráva-forrásához. A terv csak félig-meddig teljesült, csupán egy háromezrest sikerült meghódítani, azt is csak a csapat 75%-ának, illetve a másik majdnemháromezrest is csak az 50%-ának

2011 Aug 7 | 12 km | 1680 m

Schleinitz

Második nap délelőtt végig esett az eső, és nem úgy tűnt, mintha abba akarná hagyni. Ezért nem hegyeztünk, hanem csak a Dráva forrását tekintettük meg Olaszországban, az osztrák határtól pár kilométerre. Igazából nem ez volt maga a forrás, ahhoz sokat kellett volna még kapaszkodni

2011 Aug 9 | 8 km | 1000 m