Kategória Tájegység

Észak-alföldi Bz utazás

Éjszakai szolgálat után utaztam az Alföldre egy bz-s túrára. A tiszafüredi vonal utolsó előtti napja volt ez. Az utolsó nap hétvégre esett, akkor a menetrend csak úgy engedte volna meg ezt az utat, hogy órákat kellett volna várnom több helyen is a csatlakozásra

2009 Dec 11 | 119 km

Írottkő 50

Két év után ismét az 50 km-es távra jöttem el. Percre pontosan ugyanannyi idő alatt teljesítettem, de most megmértem három forrást és geoládáztam is.

Jóval kevesebben voltak a tornateremben, mint régebben

2009 Oct 17 | 50 km | 2000 m

Kanizsa 50

A hatos indulás előtt léptem ki a gimnáziumból, és fél óra séta után érkeztem meg a város peremére, a Csó-tóra, ahol két órát dekkoltam, és az arra jövő túrázók papírjára nyomtam a pecséteket. Csak az 50 km-eseknek pecsételtem, utána leváltottak, én meg szokás szerint továbbmentem, mint seprű. Miután letelt a szolgálatom, reggelizem még egyszer, és csak fél kilenckor indultam tovább

2009 Sep 26 | 47 km | 650 m

Rysy

Idén is megszerveztünk egy kirándulást a Tátrába, csakúgy, mint tavaly, de most a Magas-Tátrába mentünk. Még jó, hogy időben elindultunk péntek délután Pestről, mert Márknak defektje lett Zvolen mellett. De még sötétedés előtt megérkeztünk a szállásra, Tatranska Strba-ba, és a lenyugvó nap sugarainál még sikerült is kékeket készíteni a Tátráról

2009 Sep 12 | 20 km | 1200 m

Batizovské pleso

A második nap eredeileg a Kosprovsky stítre mentünk volna fel, de hamar rájöttem, hogy az nem fog menni úgy, hogy még aznap haza is kell mennünk. Alternatív útonalnak egy rövidebb túrát találtunk ki. Vysné Hágy nevű faluból indultunk és a Batizovské pleso-hoz mentünk fel, ami a Magistral mellett van

2009 Sep 13 | 12 km | 1000 m