
A Bükk 900-as csúcsai
Fél hét körül indultunk és kb 9 kor neveztünk be. Az első csúcs a Bálvány volt


Fél hét körül indultunk és kb 9 kor neveztünk be. Az első csúcs a Bálvány volt

A Rockenbauer túrák ezen szakaszán viszonylag rövid távon belül elég sok bólyás ellenőrző pont van, ezeket szedtük be juhival a mezőny után haladva. Arra nem voltam képes, mint két éve, hogy Kanizsáig menjek, sok lett volna az a 70 km ebben a cipőben. Idén még 50 km-es túrán sem voltam
Most juhival mentünk ketten, keresztül a Bakonyon. Ez az egyik legszebb vasútvonal Magyarországon, vannak olyan szakaszok, ahol úgy érzi az ember, mintha Ausztriában járna: alagutak, viaduktok, hegyi patakok és mély völgyek a vasúti töltés mellett. Aztán döccen egyet a Bzmot, lelassít 20-as temóra, és kiderül, hogy ez mégis csak Magyarország

Igazából egy dupla túra volt ez. Külön díjazták azt, ha valaki felment a Vörös-kőre, és ha már valaki felment oda, akkor onnan indítottak egy tájékozódási túrát is. Ilyen túrán még nem vettünk részt, ez volt az első tájékozódási jellegű túránk

Mivel feherb szolgálatos volt szombaton , bájos, kicsi, aktuárius felesége pedig nélküle nem jön el velünk túrázni, juhi hazament a hétvégére, ezért a kricharddal ketten indultunk el a túrán. Egyikünk sem teljesítményezett még a Budai-hegységben, de ha már itt van egy ugrásra akkor igazán kipróbálhatnánk, volt a gondolat mikor kinéztük a túrát. Nem kell messzire utazni, nem kell korán kelni, ideális kezdő paraméterek
Egy halálra ítélt vonalat jártam be. Körbevonatoztam a Mátrát. Kál-Kápolnáról indulva még alföldi jellegü volt a táj, majd szép lassan egyre több lett a domb, meredekebb lett a pálya, és a szántóföldeket felváltotta az erdö

Az év elején syb fejéből kipattant a gondolat, hogy menjünk el via ferrátázni. Én akkor még azt se tudtam eszik-e vagy isszák ezt a vasas valamit. Megnéztem a szervező viaferrata

A hét közepén gondoltam arra, hogy el kellene menni túrázni egyet valahova. Először egy szombati túrát néztem ki valahol a Bakonyban, de aztán bizonyos okok miatt vasárnap lett belőle. És így esett a választás a Szurdok 40 nevü teljesítménytúrára, amelynek hallatlan előnye volt, hogy a Pilisbe és a Visegrádi-hegységbe invitált, tehát nem kellett sokat utazni reggel

Sikerült egész jó időben indulnunk. Szlovéniában teljesen más fajta jelzések vannak, mint Ausztriában, vagy mint mondjuk nálunk: fehér pötty körül zöld karikákat festegettek a fákra, sziklákra. Minden jelzés ilyen, a térképen sincs jelölve szám, mint az osztrák oldalon

Burgenlandban, nem messze Kőszegtől található Oberpullendorf, vagy ha úgy tetszik, Felsőpulya. Innen lehet indulni hajtányozni, egy használaton kívüli vasúti pályán nagyjából 30 km hosszan. A másik végállomás Neckenmarkt-Horitschon