Túraleírások

Teljesítménytúrák, kirándulások, magas hegyek megmászásának leírásai néhol kissé szabados stílusban.

Solymári kirándulás

Egyszerű geoládázós kirándulás volt, be akartam gyűjteni pár ládát Pesthidegkút-Solymár környékén. Ennek megfelelően össze-vissza mentünk jelzett és jelzetlen utakon egyaránt. A kaját is magunknak kellett vinni, cserébe nem kellett bíbelődni a nevezéssel meg a szintidőkkel

2014 Aug 31 | 22 km | 500 m

Kanizsa 20

Jól megszívtam az idei őszt az időjárással. Három héttel ezelőtt a mórágyi forrástúrán volt sárdagasztás, most a Kanizsa túrán is esett, és természetesen ez errefelé is együtt jár a dagonyázással. Most csak 20 km-t mentem, már rágen kaptam 20-as jelvényt, és még este vissza kellett jönnöm Pestre

2014 Sep 27 | 20 km | 300 m

Lábatlan 35

Mivel a rajt és a cél nem ugyanott volt, összebeszéltünk egy másik kutyás túrázóval, és két kocsival megoldottuk ezt a problémát. A Vágány és két vizsla bevágódott Katikával együtt hátra, és átautóztunk Piszkére.

2014 Aug 20 | 33 km | 1095 m

Sleme

Az idei szlovéniai kirándulás második túranapján én máshova mentem mint a többiek. Az első túranap, a Stenarra felvezető mászás rádöbbentett arra, hogy akármennyire is szeretném egyszerűen nem fog sikerülni fellőni 100 kilómat 1900 méteres szintkülönbséggel a szlovén legmagasabb csúcsra a Triglavra. Már tavaly is gondot okozott testem antikarbantartása és akkor is csak 1 csúcsra tudtam felmenni a 3 közül

2014 Aug 9 | 13 km | 1400 m

Stenar

Visszamentünk a Júliai-Alpokba, hogy megcsináljunk két hegyet, amit annak idején egyszer már félbehagytunk. A főfogás természetesen a Triglav volt, de előtte mintegy bemelegítésként a Stenar-ra is felugrottunk. Az első próbálkozás még 2006-ben volt, havas körülmények között, és nem sikerült feljutni a csúcsra

2014 Aug 7 | 11 km | 1500 m

Botrange

Pár éve, amikor erre jártam, akkor Hollandia legmagasabb pontjára már elmentem, most éppen itt volt az idő, hogy Belgiumé is sorra kerüljön. Ezt a helyet nem úgy kell elképzelni, hogy van egy meredek emelkedő havas hegycsúcsokkal, ahonnan pazar a kilátás a szomszédos gleccserekre. Maga a legmagasabb pont egy plató, vagy ha úgy tetszik, akkor egy fennsík az Ardennekben

2014 May 15 | 2 km | 10 m

Triglav

5 éve próbáltuk meg először megmászni a régi szlávok háromfejő főistenéről elnevezett hegyet, ami benne van Szlovénia címerében, és a szlovén kiadású 50 eurocentesen is. Nem mellesleg egy ilyen nevű süti is létezik, de most nem találtunk sehol. Az első próbálkozás egyhén szólva is balul sikerült, nemogy nem jutottunk fel a csúcsra, de lefelé még helikopteres segítséget is kellett kérni

2014 Aug 9 | 20 km | 1900 m

Pilisi kirándulás

Se nem rövid, se nem hosszú pilisi ládázókörút volt ez, amelyen a kutyával együtt négyen vettünk részt.

Pilisszentkeresztről indultunk a Klastromkút felé. Mindjárt meg is kerestük az itteni ládát

2014 Apr 6 | 23 km | 700 m