Kategória Tájegység

Mittagskogel

A svájci túra után megbíztuk Natasát azzal, hogy vegyen egy turistatérképet Klagenfurtban a környékbeli hegyekről, és majd nyáron kimegyünk hegyet mászni. Ő vett két térképet a Karavankákról, és teljesen tudományosan, bizonyítva, hogy hegymászói, illetve magashegyi túrázói tapasztalatunk gyakorlatilag egyenlő a nullával kiválasztottuk a 680-as túraútvonalat, ami a Mittagskogel csúcsára vezetett.

2004 May 30 | 16 km | 1500 m

Irottkő 70

Túraparaméterek Leírás Galéria Zöld zóna Térkép Túraparaméterek A túra hossza Szintkülönbség Szintidő Legmagasabb pont Indulás Útvonal Érkezés Résztvevők Időjárás Leírás Kitűzők, oklevelek, egyebek Térkép

Kanizsa 50

Ez volt az elsői teljesítménytúra, amin résztvettem (illetve ennek egy rövidebb, 30 km-es változata). Ez 1992-ben történt, elsős gimis koromban. A Mező Gimnázium szervezte a túrát akkor is, úgy ahogy most is

2003 Oct 4 | 50 km | 500 m

Deák 70

A Deák túrákon már többször indultam, de eddig mindig csak valmilyen rövidebb távon. A 70 km-es túra útvonalát nagyjából ismertem, egy-két olyan hely volt csak, ahol még nem voltam, vagy csak nagyon régen. Annak ellenére, hogy a közelünkben volt, már 1 nappal a túra előtt oda kellett menni, hogy ha időben el akartam indulni

2000 Oct 21 | 70 km | 1240 m