Autós kirándulás 1978 nyarán az NDK-ban

1978.06.23

Reggeli után úgy döntöttünk, hogy pótoljuk az esõ által elmosott sétát Ruhlában. Ruhla az Erbstrom völgyében van, 380-520 méter magasságban. 8000 lakosa van a kb 7 km. hosszú városnak. Gyalog sétáltunk le a városba, ami nem is olyan kis út. Kb 20 perc alatt lehett leérni a város közepéhez, ahol már üzletek is vannak. Az utak rosszak. A fõutat kivéve a burkolat apró bazaltkockás, tele gödrökkel. Az üdülõre azt mondják, hogy a völgyben van. Ez relatív, mert ha azt nézzük, hogy mellette hegyek dombok vannak, akkor tényleg völgy. Ha viszont azt nézzük, hogy a településtõl jóval magasabban helyezkedik el, akkor azt kell mondani, hogy hegyoldalban lakunk.

Nehéz egy pillantásra megállapítani ezekrõl a vidéki településekrõl, hogy városnak, községnek, vagy falunak kell-e nevezni. Olyan egyformák: fõutca üzletekkel, hegynek fölfutó szûk utcák - legfeljebb a kiterjedésük változik, de ezt elsõ séta alkalmával nem lehet megállapítani. Persze a nagyobb városokról már tényleg látszik, hogy város. Több üzlet, üzlet utca, nagyobb forgalom, tömegközlekedési eszközök, villanyrendõr megadják a városi jelleget.

Majdnem minden településen, városban, községben megtalálható a vásárlóközpont, az Einkaufszentrum. Mi is ide mentünk be. Többszintes épület, az élelmiszer a földszinten helyezkedik el. Önkiszolgáló rendszerû, 2-3 pénztárral. Végignéztük az áruházat, vásároltunk néhány apróságot és ezzel el is ment a délelõtt. Megkerestük az autóbusz megállót. Szigorúan menetrend szerint közlekednek a buszok, és ha az ember lekési az egyiket várhat hosszú ideig -esetleg egy órát is - vagy mehet gyalog.

Vacsora után tartották meg az ismerkedési estet. Talán 3-4 német házaspár vett részt rajta. A hosszú sorokban elhelyeztt asztalok körül a már kialakult asztaltársaságok lehetõleg egymással szemben foglaltak helyet és a rendezõknek elég nehézséget okozott a német családok leültetése. Mellénk került a szakszervezeti titkár felesége. Italról, ételrõl a németek gondoskodtak. Korsó söröket hoztak, konyakkal és vodkával kínáltak, még néhány üveg magyar bort is hoztak. A tolmácsunk mondta, hogy náluk 1 sör- 1 konyak, háromszor egymás után hozza meg a hangulatot. A kölcsönös pohárköszöntõk után szendvicset hoztak.

Beszélgetésbe elegyedtünk az asztalszomszédainkkal, én a szakszervezeti titkár feleségét vontam be a beszélgetésbe. Tudom, hogy ez nálunk nem szokás, de mégis érdeklõdtem a körülményeik felõl. A nõ az óragyárban dolgozik, stopperórákat és precíziós órákat szerel. Napi 6,5 óra munkával 600-650 márkát keres. Saját házuk van, 9x12 méter alapterülettel, manzarddal. Egy ilyen ház építési költsége kb. 60-90 ezer márka között van.Kb. 50% állami támogatást kapnak. A gyár is ad hosszúlejáratú hitelt, amit bizonyos idõ után esetleg elengednek. Építõanyag-beszerzésben esetleg ingyen is sokat segít a gyár. A "C" fuvarokért általában nem kell fizetni. A villany ára 0.08 márka/kWó. Férje 1000 márkát keres, de a progresszív adók miatt csak kb. 700 márkát kap kézhez.

Késõbb átültem az egyik titkár felesége mellé is. Õ a FER-ben dolgozik,Meós, és napi 6-6,5 órai munkával 600 márkát keres. 600-650 márkából - a titkár felesége szerint - egy egyedülálló nõ egész szépen ki tud jönni.(Érdekes a német kifejezés: õk a pénzt nem "keresik" hanem "megszolgálják". Valóban így is lenne?)

1978.06.24

Reggel bementünk kocsival Eisenachba. Fõleg tankolni szerettem volna, és ugyancsak csodálkoztam, hogy két kút is zárva volt. Kis kérdezõsködéssel megtaláltuk a harmadik, nyitott kutat. Az NDK-ban a Skodák is 88-as benzinnel járnak. Lehet ugyan, hogy a porlasztót és a gyújtást kicsit átállítják - nálam ilyen nincs. Mégis 88-assal tankoltam és egy kis öngyulladáson kívül, ami itthon a 92-essel is elõfordult, semmi rosszat nem tapasztaltam. Visszamentünk tankolás után a Bach térre és itt parkoltunk. Fõleg a Kontakt-áruházat vizitáltuk meg belülrõl. Érdekes, hogy az NDK-ban nagyon sok üzletben és áruházban a vásárolt összeg arányában bélyeget adnak a fizetéskor. Ez kicsit emlékeztet gyerekkoromra, amikor Schwarz bácsi egy kis füzetbe írta be az összeget, ha valami füzetet vettünk, és egy bizonyos összeg elérése után ingyen adott egy radírt, ceruzát vagy valami emléktárgyat.

Bort is vettünk. Az NDK-ban, legalábbis a Thüringiai erdõ vidékén, kevés bort isznak. A borok inkább desszertborok - édeskés, vermuthoz hasonló pancsolt ital. Saját röviditaluk is kevés fajta van - mi így láttuk. Rumot vettünk egyszer - ennek az íze sem olyan, mint az otthonié. A vodkájuk viszont külföldi, és ez már ismert vodka-ízû. Sokféle sört hoznak palackozva forgalomba. Szódavizet nem kaptunk.

#TABLE#

#tblEND#
Szemerkélõ esõben indultunk haza. Wutha-nál nem vettem észre a letérõ utat és csak Schünau-ban, a 10%-os lejtõt jelzõ táblánál jöttem rá, hogy más irányba kellett volna mennem. Nem volt nagy kitérõ, visszamentünk a helyes útra. Itt láttunk - persze máshol is - villanypásztort.Két egymsá fölött kihúzott csupasz vezetékbe alacsony feszültséget engednek bele, és ha a jószág ezekhez a drótokhoz hozzáér, nem veszélyes, de figyelmeztetõ áramütést kap.

1978.06.25

Reggelinél megbeszéltük, hogy délelõtt elmegyünk az erdõbe sétálni. Vettünk egy kirándulótérképet, ennek alapján néztük az utat. Borongós volt az idõ, ezért esernyõkkel felszerelkezve indultunk neki az útnak. Erdõben, a hegynek fölfutó völgy mellett vezetett a sétaút, nem túl nagy emelkedõkkel. Amikor a tetõre felértünk, megeredt az esõ. Az utolsó pár száz métert már az ernyõk védelme alatt kellett megtenni.

A kis menedékház sajnos zsúfolva volt. Nem tudtunk bejutni az étterembe ( vagy ivóba) és a terasz fölé épített féltetõs, üveges verandán vártuk meg míg az esõ nagyja elmúlik. Legalább is úgy gondoltuk, hogy elmúlt. Lefelé menet újra elkezdett zuhogni. A hegynek fölfutó kis völgy végén találtunk egy gerendákból összerótt kis kunyhót, itt húztuk meg magunkat. Németországban sem ismeretlen, hogy egyesek mindenhol meg szeretnék örökíteni a nevüket. (Nomina stultorum iacent ubique locorom, azaz az ostobák nevei minden helyet ellepnek) A kis ház, bár újnak látszik, belseje tele volt vésésekkel, feliratokkal: Hans és Fred ekkor és ekkor itt járt.

Amikor csökkent az esõ, ismét elindultunk, hogy ebédre otthon legyünk. Délután jót pihentünk, aludtunk. Amikor végre elállt az esõ és kicsit kisütött a nap, sétálni mentünk a közeli környéken. Elsétáltunk a Stadion mellett, a játszó utcán. A Stadiont a FER építettette de becsületére válna itthon bármelyik sportegyesületnek is. Remek füves nagy focipálya lelátókkal, atlétikai pályákkal - igazán nagyon használható sportlétesítmény.

1978.06.26

Az üdülõben hétfõn szünnap van, ezért a programban hétfõre kirándulást terveztek, hogy az üdülõ személyzetének csak a reggelirõl kelljen gondoskodni. Reggeli után két autóbusszal indultunk, hogy a Thüringiai erdõk legmagasabb hegyét, a Gr.Inselsberg-et megnézzük.

Szép erdei úton mentünk ki Ruhla-ból, elhagytuk a strandot és a kisebb gyakorló sísáncokat, és beverõdtünk az erdõbe. A fáktól beárnyékolt, sötét erdei úton kanyarogtunk, emelkedõkön és lejtõkön, míg megérkeztünk Bad Liebenstein-be, amely egy 350-450 méter magasan fekvõ üdülõhely. Casimir coburgi herceg idejében fedezték fel a fürdõ gyógyító erejét, de csak 1909-ben nyitották meg a fürdõt a közönség részére; szív-, ideg-, sebészeti és nõgyógyászati gyógyhely.

A magasban tömör vízsugárban kiömlõ patak lefelé zuhanva a sziklákon számos kisebb érre oszlik el, hogy tajtékkal, szétpermetezve a vizet érje el az országút mellett a kis patakot. Sajnos borús volt az idõ, nem álltunk meg, így a mozgó buszból, kellõ megvilágítás hiányában nem lehetett fényképezni.

Truestal volt a következõ helyiség, amin keresztülmentünk. Ez szívbetegek részére üdülõhely. A Truse vizének elvezetésére 1865-ben vízesést létesítettek. 50 méteres magasságból zuhog le a víz, közvetlenül az út mellett. Lépcsõn fel lehet kapaszkodni a tetejéig.

Brotterodeba érkeztünk, zuhogott az esõ. Nem is álltunk meg, hanem az erdei úton kimentünk a nevezetes Inselsberg felé.A falun túl, a FER régi üdülõ és étkezõhelyénél álltunk meg az útelágazás melletti parkolóban. Zuhogott. A szervezõk úgy döntöttek, hogy ameddíg csak lehet megközelítjük a csúcsot a két busszal. Onnan az egyik busznak vissza kell menni, hogy a Vállalat dolgozóit tudja szállítani. A felsõ parkolóban átrendezõdtünk a maradó egy buszba.

Amikor az esõ kicsit csökkenni kezdett, a társaság nagyobbik része nekivágott a csúcsnak. Az Inselsberg legmagasabb pontja nem is volt messze a parkolótól. Kb. 300-400 méteres, falépcsõkkel könnyített emelkedõ után fölértünk a csúcsra. 916 méter magasságból lehetne innen látni a környéket, bérelhetõ távcsövön be lehetne látni a szomszédos községek házainak ablakaiba- ha nem lett volna ilyen ramaty idõ. A Grosser Inselsberg 916 méter magas, a türingiai erdõk legszebb kilátásával. 1649-ben építették itt az elsõ menedékházat, 1810-ben vendégfogadót, 1851-ben két vendéglõt építettek rajta. Csúcsán halad át a Rennsteig, a hegyeken haladó híres gyalogút, ez volt egy idõben Poroszország és Szászország határa is.

Majdnem mindenki felkereste a souvenir boltot. Mi is vettünk egy-két apróságot ajándéknak, emléknek. Nyirkos, hûvös volt az idõ,és bementünk a csúcson lévõ vendéglõbe. Önkiszolgáló, nagy terem, hatalmas panoráma ablakokkal. Mi férfiak voltunk a pincérek, sört, vodkát, üdítõt vittünk a többieknek. Nálunk a rövidital mértéke 3 cl, vagy féldeci, náluk 2, vagy 4 cl, ezt a kis poharaikon lévõ jelzés mutatja. Az elsõ, Brotterde melletti kis vendéglõben ebédeltünk. Olyan vadászház jellegû kis étteremben szolgálták fel az ebédet, természetesen sörrel.

Az esõ vigasztalanul zuhogott. Hogy kárpótoljanak az Inselsbergi elmaradt látványosságért, Friedrichroda felé menet megálltunk egy nevezetes kis máriaüveg-barlang elõtt, amely a Tabarz felé vezetõ országút mellett van. 1784-ben bukkantak rá és 1848-ig bányászták. 1967-68-ban a barlangot megnyitották a látogatók számára. A barlang falait 2-8 cm vastag, 10-60 cm hosszúságú átlátszó, vagy színtelen gipszkristályok borítják. A Mária-üveg elnevezését onnan nyerte, hogy az átlátszó kristályokat fõként Mária-képek díszítésére használták fel. A barlang mindenkinek nagyon tetszett. Kb 110 méter hosszú tárna vezetett be. Szellemes megoldás, hogy az idegenvezetõnek magnója van, erre felteszi a megfelelõ nyelvû ismertetõ szöveget. Így minden turista saját anyanyelvén hallhatja az elõírt tájékoztatót.

Egy nagy üregbe - a Kristályterembe - értünk. Itt a máriaüvegtõl minden csodálatosan csillog. Kis vízesés fut a terem közepén lévõ medencébe, ahol 25-30 cm-es kristályokat világít meg az ügyesen elhelyezett reflektor. Próbáltam néhány felvételt megcsinálni a falakon elhelyezkedõ csodálatos kristályokról, de a kellõ megvilágítás hiányában bizony nem nagyon sikerültek. Kis tó mellett vezetett tovább az út a barlangban, kristálytiszta vizén át le lehetett látni a tó fenekére és bár a vízmélység általában 60-70 cm (max 2m), úgy látszott az ügyes megvilágításban, mintha feneketlen lenne.

Gyalog sétáltunk át egy erdei úton Friedrichroda-ba, amely a thüringiai erdõ legnépszerûbb üdülõhelye. Hangulatos, 6000 lakosú város. Benne a textília-kikészítés, a mosás és fehérítés honosodott meg. Emiatt kapta a város a Thüringia mosókonyhája elnevezést. Megtudtuk hogy a helységnevekben szereplõ 'roda', 'rode' erdõvágást, erdõírtást jelent.

A vacsorát a Schloss Reinhardsbrunn kastélyban rendezték, amely a helyiség legnevezetesebb mûemléke. Német precízitás - vagy hákli - hogy fél órával a rögzített idõpont elõtt nem engedtek be az étterembe. Így kicsit körbe tudtuk járni a kastélyt.

Középkori hangulatot árasztottak a vadszõlõvel befuttatott falak, a bejárat melletti toronyban elhelyezett kis harang, a kastély elõtti kis természetes tó. Az egyik torony oldalában, kõbõl kifaragott nyitott kõablakon tekint le a kastély építõjének mell-reliefje. A parkban egy hatalmas kipusztult nyárfa törzsébe kis faházat építettek, eléje gerendákból készült asztalt állítottak föl, néhány paddal.

Osztályon felüli étteremben vacsoráztunk. Hidegtálat adtak, a megrendelt létszámra. Így, mivel többen hazamentek, majdnem minden asztalon két-három fölösleges tál, megrakva hideg étellel, volt. Ha nézzük az étlap árait és figyelembe vesszük az étterem elõkelõségét, azt kell mondani, hogy nem drága az NDK-ban az étkezés. Vacsora után hazamentünk az értünk visszajött autóbusszal.

1978.06.27

Ma is szünnap van az üdülõben. Reggeli után egy nagy busszal indultunk kirándulásra. Nem volt olyan hideg, mint tegnap, de borús felhõs volt az ég. Több kisebb falun, községen át vezetett utunk és közben a vezetõnk többször is emlegette a Rennsteig-et. Ha a Hörsel folyó völgyét követve nyugati irányban hagyjuk el Eisenachot, a folyó és az út csakhamar kis kanyarulatot ír le északnyugat felé, majd már az NSZK határának tõszomszédságában a Werrába ömlik. A két folyó találkozásánál fekszik Hörschel község, a hegység nevezetes turistaútjának a Rennsteignek a kiindulópontja, A turistaút hossza 171 km és bár egy része az NSZK területére esik, kezdete és vége (Blankenstein , Saale) az NDK-ban van.

Gotha volt az elsõ célunk. A Természettudományi Múzeum mellett parkoltunk le. Nagy, a mi Nemzeti Múzeumunkhoz hasonló épület ez, vele szemben a Friedrichstal kastély. Kb. 10 perces sétát tettünk a városi parkon át , míg elértük a város fõterét. Útközben a domboldalban láttuk egy ház kertjében, hogy kis, nyitott ketrecben egy mókus tanyázott. Alatta állt egy cica és várta hogy a mókus mikor jön ki védett helyérõl. Szerette volna megfogni vagy csak játszottak? - és amikor a mókus kidugta a fejét, a cica ugrált utána. Aztán egy pillanat alatt a mókus fönt volt egy szomszédos fa függõleges törzsén. A cica hiába ugrált, nem tudott olyan magasra jutni, hogy a mókust veszélyeztette volna.

A fõtér, piactér eléggé emelkedõs, meredek. Sokan voltak a piacon és elvesztettük a többieket szem elõl. Egy kisebb térre értünk. A szökõkút mellett hosszú emberkígyó várakozott, hogy a Busch-cirkuszkocsinál jegyet tudjon venni valamelyik elõadásra. Tovább sétálva egy modern térre érkeztünk, szépen, nagy lapokkal van burkolva, kõpadok szolgálják a pihenést. Jó elõtere az Ágoston templomnak.

Nemsokára visszaindultunk az autóbuszhoz és mikor mindenki elõkerült, a 247-es úton Schwabhausen, Ohrdurf, Luisenthal községeken át az Ohre völgyzáró gáttól nem messze vezetõ úton mentünk. Többen szívesen megnéztük volna a gátat, de sajnos a domb túlsó oldalán gépkocsival megközelíthetetlen helyen van.

Oberhofba értünk, amely híres téli sport és üdülõhely. Nagyon elegáns vendéglátó kombinátban volt megrendelve az ebédünk. Nem láttuk, hogy annyian lehettek volna bent, ami lehetetlenné tette volna a mi csoportunk azonnali fogadását. Mégis várnunk kellett, tán 20 percet, amíg bemehettünk a "Bergkristall" terembe. Rajtunk kívûl még egy csoport volt itt, az asztalok fele még így is üres volt. Lehet,hogy a kevés kiszolgáló személyzet miatt nem engedik a termet megtelni. Elég giccsesen két bányacsille, bányaszerszámok, légkalapács elhelyezésével igyekeztek a hegyi kristálynak megfelelõ hangulatot felidézni.

Ebéd után sétálni mentünk. Legszebb látványt a síugró sáncok nyújtották. Az üdülõhely egyik utcájáról néhány lépcsõ vezet a bejárathoz, a pénztárhoz, ahol emléktárgyakat is árusítanak a belépõk mellett. Meg lehet tekinteni az itteni nagy sáncot (rekordja 82,5 méter) a mellette lévõ kezdõknek való és szemközti domboldalban épített gyakorló sáncot. Ezek a sáncok nyáron is használhatóak. A nekifutót vízzel nedvesítik, ez a víz csurgott tovább a lejtõn egymás mellé,alá átfedõen elhelyezett mintegy 60 cm széles, 50 cm hosszú igetlitszálakból készített lapokra, a mûhóra. A kifutó alján a víz a földet sárossá, csúszóssá tette. Itt fékezõdött le az ugró. Láttunk egy pár ugrást is. A nekifutón piros lámpa ég állandóan és csak akkor vált zöldre, ha az ugró indulhat. A legnagyobb ugrás, amit láttunk kb 75 méter lehetett. Így láttuk a lejtõ melletti távolságot jelzõ számokról. Nem irigyeltem az ugrókat, hiszen a felvonó nem mûködött és gyalog kellett visszamászniuk a toronyba. Ezeknek a sáncoknak a nekifutója fagerendákból van összeépítve. Jól nézett ki az Interhotel Panoráma, két sísánc alakú, magasabb oldalukkal egymás felé fordult két épületével.

Továbbindultunk a busszal Oberschonau felé. Útközben láttuk a nemrég épült bobpálya felsõ részét. A gondosan megépített kanyargós betonvályú elsõ eljegesítése a beépített hûtõcsövekkel minden alkalommal 37000 márkába kerül. Láttunk még útközben, közvetlenül a mûút mellett - meg is álltunk közelebbrõl megnézni - egy igazán nagy sáncot, ahol sírepülésben világversenyeket tartanak. Ez vasvázas nekifutóval rendelkezik, rekordja 119 méter. Többet is lehetne rajta ugrani, de a rövid kifutója miatt nem használják a nekifutó teljes hosszát. A rövid kifutót meredek emelkedésével tették alkalmassá a nagyobb lassításra.

Kanyargós, szép hegyi utakon, Schnellbach - Pappenheim - Brotterode községeken át vitt hazafelé az utunk. Egy-egy községben a házak mellett egészen kis sáncokat is láttunk, föltehetõen gyerekek részére. Ezek a falvak jellegtelenek, egyik olyan , mint a másik. Szürke palával burkolt házaik, keskeny utcáik alapján nem tudnám megkülönböztetni õket egymástól. Egy darabig kísért minket a Schmal-Kalt folyócska. Brotterode közelében német vezetõink önérzettel mutogatták, hogy egy kis területen magyar lovakkal keresztezve muraközihez hasonló lófajtát tenyésztenek, félrideg állattartással.

1978.06.28

Reggeli után egyedül lementem Ruhlába sétálni, körülnézni. A házépítési módszerek tûntek elõször a szemembe.Egyik módszerük hogy kívülrõl is látható faváz közé vályogtéglával (melyet aztán bevakolnak) építik fel a falat. Egy másik építési mód. hogy az ugyancsak favázas kerettel megépített tartószerkezet közeit deszkával, stukaturnáddal töltik ki, majd bevakolják. Természetesen nem állíthatom, hogy ez az egész fal, hiszen belülrõl is lehet még ezt kellõen szigetelni és kiképezni. Igen sok ház épül aztán favázzal, deszkázással, palával burkolva. Ez a pala fõleg sötétszürke, majdnem fekete kõzet, és csak díszítésre használnak vízszintes vagy függõleges vonalak formájában világosabb palát. A pala-lapos réteges kõzet, melyet kivágószerszámokkal alakítanak 6-8 szögletû, egyforma nagyságú és alakú darabokra. Kevés az eternit pala (szálakra foszlatott pala, kötõanyaggal kellõ méretre és alakra sajtolva), ezt inkább félköríves csíkokban dekorációkra használják. Néhány új épületnél láttam, hogy a szerkezetet monolit betonból készítik és üreges téglával falazzák fel. Mindezeket a meglévõ házak lehullott vakolata alatt, vagy az építés alatt álló házakon láttam.

Fölmentem mindkét templomhoz. Ezek a templomok a domboldalban vannak, mellettük és mögöttük a hegytetõ felé húzódnak a temetõk. Jó kilátás nyílik ebbõl a magasságból a városra. Nagyon kevés házon láttam gázkonvektorra jellemzõ kivezetést, viszont igen sok helyen még az udvaron, a ház elõtt volt a fûtésre általában használt "német" brikett.

A fõbb útvonalakon kívûl a többi utcát inkább sikátornak lehet nevezni. Macskaköves, keskeny, néhol még egyirányban sem használható szûk kis létesítmények. Kocsival nem mernék belemenni, mert nem biztos, hogy nem szorulok-e be a házak közé. Nekem ez nagyon szokatlan, mert nálunk - fõleg az Alföldön - még a legkisebb faluban is az utcák, bár porosak, kátyúsak de szélések. Bizonyára a keskeny völgyek okozzák, hogy a régi Ruhlában inkább a házak elhelyezése volt a fontosabb, mint a szélesebb utcák építése.

Ebéd után ismét sétálni - de most már ketten - mentünk. Az új házak mellett felmentünk az erdõ széléig, ahonnan szép kilátás nyílt a városra. Bementünk egy kicsit az erdõbe, itt a fák olyan magasak, hogy az ember eltörpül mellettük. Egy kis írtáson jutottunk le a völgyben csordogáló kis patak mellé, és ezt követve értünk vissza az üdülõbe.

Itt már javában folytak a vacsora - türingiai specialitás - elõkészületei. Az udvaron rostéllyal ellátott kis tûzhelyen faszéntüzet csináltak, a padokat körben helyezték el, a söntés részbõl asztalt, sört, rövid italt hoztak ki és egy zenekar részére székeket, kottaállványokat helyeztek el. Vacsoraidõre a német házigazdák rostélyon kolbászt sütöttek, amit sörrel locsoltak. Mustárral, brötchennel adták aztán az igen jóízû sült kolbászt a tûzhely elõtt elhaladó társaságnak. Mindenki annyit ehetett-ihatott amennyit akart.

Vacsora közben a vége felé megszólalt a fúvós zenekar. Fõleg keringõket játszottak és a társaság a rücskös aszfalton kezdett táncolni. Késõbb az esõ csöpögni kezdett, bevonultunk a nagyterembe. Német vendégeink is voltak, akiknek szervezésében bent is folytatódott a tánc, a masírozás. Ez olyan közös tánc, hogy belül a nõk, kívûl a férfiak egymás vállára téve a kezüket körbe menetelnek a mars ütemére. Amikor a zene keringõre váltott, mindenki a kezeügyébe esõ másnemû partnerral forgott egy párat, majd az újabb mars ütemére ismét sorbaállt és menetelt tovább. Nem értem, hogy még a szórakozás, tánc, nõ-férfi együttlét közben is állandóan visszatér a német-porosz masírozás.

Lejegyezte:szabola