Ötscher

Az Ötschergrabenban való kirándulás után a következõ napra egy hegymászós túrát néztünk. Több lehetõség is volt a csúcsra érkezésre, mi északkelet felõl közelítettük meg Lackenhof faluból. Igazából ez egy síterep, de most gyakorlatilag üresen állt a parkoló, ahol megálltunk. A lift ugyan mûködött, de nem vettük igénybe a szolgáltatását, mert gyalogolni akartunk.

Rövid erdei út után kiértünk egy sípályára, aminek szélén kaptattunk felfelé. A nap még a hegy árnyékában volt, így elég hideg volt. Annyira azért nem, hogy az izzadtság is ránk fagyjon, de az elsõ padnál át kellett alakítani a ruházatunkat. Fura, de azt kell, hogy mondjam, hogy a túra ezen része volt a legnehezebb. Rögtön az elején egy elég meredek, egyenes emelkedõ. Kis idõre bevitt az út a sípálya melletti erdõbe, ott már turistaút jellege kezdett lenni a gyakori kanyargásokkal. Kisvártatva azonban újra kijöttünk a sípályára, és a kezdetihez hasonló körülmények között haladtunk felfelé. Látszódott egy halvány reménysugár, hogy vége szakad ennek, mintha kezdett volna a fent a távolban enyhülni a meredekség, és ezzel együtt kibukkant a nap is a hegy mögül, hogy a pofánkba süssön. Elértük a Riffelsattel nevõ hágót, ami a Kis- és Nagy-Ötscher között fekszik.

Ezzel a lendülettel le is pihentünk. A környéken szép, tiszta idõ volt, azokban a távoli völgyekben - fõleg északkelet felé - ködtakaró borította a völgyeket. Amikor mondtam, hogy alig 1 órája indultunk 400 m-rel lentebbrõl, mindenki meglepõdött. Ennél azért lassabbnak éreztük a haladásunkat, fõleg, hogy durva volt az emelkedõ.

Tovább felfelé ugyanúgy a sípályán mentünk, de itt már lankadt a meredekség. Emiatt aztán szintén elég gyorsan megérkeztünk a 150 m-rel feljebb lévõ házhoz. Itt nem pihentünk le, hanem kicsit feljebb egy kilátópontnál. A sípálya a házig tartott, innen már klasszikus alpesi ösvényeken haladtunk elõször törpefenyõk között, majd azok is eltûntek. Hosszú, egyenes gerincen kellett felmenni a csúcsra, ahol nem mi voltunk az egyedüli magyarok.

A csúcsra kevéssel 10 óra után fel is értünk. Ismét dobtunk egy pihenõt, megcsináltuk a szokásos csúcsfotót a kereszttel, krichard megsimogatta a havat.

Lefelé a törpefenyõk között egy másik utat választottunk, ami kicsit rövidebb, ellenben meredekebb. Talán pár percet spóroltunk, szóval nem volt sok értelme. A házba most bementünk, ahol ittunk kurva drágán egy 3in1 porból készült löttyött. Átmelegedni nem nagyon kellett, mert kint sem volt meleg. Kifogtuk az egyik õszi, fõnös napot.

Innen már ugyanazon az úton mentünk le, mint ahogy felfelé jöttünk. A távoli ködfoltok kora délutánra jórészt el is tûntek. Zsófi térde érzõdött már a sok lejtõ miatt, úgyhogy a végén már belassultunk a sípályán. Érdekes módon a parkoló ekkorra is szinte kongott az ürességtõl, pedig hétvége volt.