Sokezer lépés a rákkutatásért - Vértes jótékonysági túra tavasz 20 000 lépés

Apát megint elrángattam túrázni hiszen a múltkori után nagyon rákaptam. Szóval mostani cél a Vértes volt.

Amint kiszálltunk még be kellett gyalogolnunk vagy majdnem 2 km-t az erdõbe, hogy elérjünk a Vértes táborig. Az idõ most nagyon jó volt, ugyanis sütött a nap végig. Mikor odaértünk a táborhoz realizáltuk, hogy igazándiból bemehettünk volna kocsival is, de ez lényegtelen.

Mór szélén volt az elsõ pont ahol pecsét pont. Ezután egy elég meredek emelkedõt kellett megmászni, és még innen is csak Mórt lehetett látni. Elérkeztünk egy csúcshoz legalábbis inkább egy kilátó ponthoz. Természetesen-mivel a turista utakat nem a kényelem miatt találták ki- ezért egy lejtõ következett, ami levezetett egy völgybe. Erre láttunk egy kicsi siklót is, meg egy, engem mûanyag flakonra emlékeztetõ gombát.

Itt kezdõdött meg túra legszívatósabb része, egy egyenletes, véget nem érõ emelkedõ. Mit ne mondjak jó párszor megálltunk azon a 100 méteren. Ezt követte egy hosszú szakasz, amit mi vörös Lászlónak neveztünk el. Itt végig a hegy szélén egy kifejezetten szûk úton mentünk. Most nem volt a ninja warrior feladat, mivel az út iszonyat száraz és poros volt. Természetesen itt már mi magunk is alig hittük el, hogy még mindig nem vagyunk a közelébe annak az istenverte csókakõi várnak. Lesétáltunk megint egy völgybe, tévedésbõl felkaptattunk a csókakõi várba, mivel oda egy nagyon meredek lépcsõ vezetett. Mikor rájöttünk, hogy nem kellett volna feljönni már mindegy volt, cserébe viszont láttunk hegymászókat gyakorolni.

Visszamentünk a völgybe és elmentünk a pecsételõ pontig ahol nem sokat idõztünk és egybõl mentünk tovább. A mondás sajnos itt is igaz volt "ha valahova lemész onnan fel is kell jönni" így még egy meredek emelkedõ várt ránk. Itt már mi is picit ki voltunk, hogy hol van már a vége ennek az útnak. Sikerrel felbattyogtunk és itt jött a hawaii ugyanis egy szinte majdnem teljesen sík úton sétáltunk. Az utolsó pecsételõ ponthoz is elmentünk, majd utána jött a lefele út. Itt megtettük a voksainkat, hogy melyik irányból fogunk megérkezni. Már az utolsó 1,5 km a túrából egy kisebb örökké valóságnak tûnt. Habár azt éreztem most sem volt holtpontja a túránknak.

Mikor visszaérkeztünk megkaptuk az oklevelet és a kitûzõket, ittunk teát és én ettem zsíros kenyeret. Elidõztünk vagy egy tíz percet és megindultunk vissza a kocsihoz, ugyanis azt ahogy már említettem kb. 2 km-el arrébb parkoltuk le. Visszaértünk a kocsihoz hulla fáradtan, én mondjuk majd' kicsattantam a boldogságtól hiszen sikerült az elsõ 20 km-s túrám.

Összefoglalva egy jó kis túra volt ahol a természetet jobban megtudtuk figyelni. Mellékesen megjegyzem nagy esõzés után mentünk viszont egy csepp saras részt sem láttunk.