Dél-Börzsönyi kilátások 15

Sikeresen apával újra összehoztunk egy teljesítménytúrát, mivel már nagyon rágtam a fülét, hogy menjünk, mert már régen voltunk. Ezért megcéloztuk a Dél-börzsönyi kilátások nevezetû túrát. Mi fél tizenegykor startoltunk és magunkhoz hûen esõs idõt fogtunk ki. Így az egész túrát végig csúszkáltuk természetesen. Az elsõ akadály, ami szembe jött velünk az egy meredek lejtõ volt, amit túrabottal is egy kitüntetést érdemlõ teljesítmény volt leküzdeni. Ezután megindultunk az Ernõ forrás felé, hogy az elsõ pecsételõponthoz jussunk. Elõtte még fel kellett jutnunk egy kilátóhoz, ami még viszonylag könnyû is volt.

Miután már naívan azt hittem, hogy jaj de jó innen könnyebb lesz, szembe jött velünk egy lefelé vezetõ szerpentin. Az elején még azt hittük egyszerûen csak lejutunk valahogy, de ami ott várt ránk az rosszabb volt mint amire valaha számítottam (megjegyzem ekkor volt a legnagyobb esõ a túránk folyamán). Nagyon sokat csúsztunk a sáros és agyagos szûk kis út miatt, apa egyszer és én szerintem kétszer is úgy estünk el, hogy beletenyereltünk a tíz centis sárba. A kisebb-nagyobb fák asszisztálásával leértünk egy völgy szerûségbe, az elsõ pecsételõhöz. Itt beszélgettünk egy keveset az ott levõkkel, akik megkérdezték, hogy esetleg van-e valaki mögöttünk. Ezt követõen folytattuk utunkat továbbra is úgy kinézve, mint a varacskos disznók akkora sár volt. A szervezõkkel is összefutottunk és velük is váltottunk pár szót. Levándoroltunk egészen a vasút mellé, ahol pár ház mellett vezetett az utunk. Én véleményem szerint picit kellemetlenül érzetem magam ott elsétálni hisz úgy néztünk ki mint az erdei állatok, de a vidám hangulatunk ezek mellett is megmaradt.

Miután visszaértünk az erdõbe célunkká vált Hegyes-tetõ meghódítása avagy eljutni a második pecsételõig. Elindultunk az emelkedõkön, én tüdõmet kiköpve, apa meg csak sétált mintha mi sem történ volna. Elértünk még egy kilátó pontot ahol egy picit megálltunk pihenni. Ezután újult erõvel vetettük magunkat bele az emelkedõk rengetegébe. Itt találkoztunk össze egy körül-belül tíz fõs csapattal. Az elején nem értettük, hogy miért aztán mi is megpillantottuk a kötelet. Három helyen volt, nem valami erõsen megkötve, itt én megtáltosodva átvágtattam míg apa egy picit jobban kifáradt. A kötélen csúszkálva sikerült egy-két jógapózba is lemennem. Miután felértünk egy csúcsra utána még utunk körbe vezetett a hegy körül. Egy kis mezõnél jártunk, óriási ködben ahol egy picit már azt éreztem, hogy a tipikus "már nincs sok" mentalitás beállt apánál. Ami nem sok jót jelent. Ez volt itt a "holtpont" habár ezt se nevezném annak. Felértünk a csúcsra, kaptunk csokit és vittünk egy kevés vizet. Jött egy lefelé vezetõ út-egy meredek lejtõ- amitõl féltünk, hogy olyan lesz mint esetleg a köteles szakasz, hogy annyira csúszik, hogy lemenni nem lehet. Viszont meglepetésünkre ilyen nem történt, nem sár volt hanem inkább ilyen hideg párás idõ így nem csúszott az út annyira. Leértünk Köves-mezõig ahol már csak úgy hivatkoztak ránk mint az apa-lánya páros. Itt én kezet mostam és vettünk (nagyon finom) rétest.

Kiépített úton mentünk tovább egy rövid ideig utána viszont szalagozott úton mentünk tovább. Itt már azt hittük megúsztuk a sarat, de nagyot tévedtünk hisz ott volt a legnagyobb dagonya. Mikor visszaértünk a szintidõbõl már kicsúsztunk ami igazándibõl öt óra lett volna, viszont az idõjárás miatt nem foglalkoztak ezzel. Így negyed négy körül értünk be a célba. Ettünk meleg kaját, amit választani lehetett, hogy mi legyen (babgulyás-paprikás krumpli). Ezt követõleg visszabattyogtunk a kocsiig. Én nem annyira fáradtam el mint elszoktam ilyen túrákon. Lehet ez azért volt mert már több mint egy éve nem voltunk teljesítmény túrán de azon kívül is meglepett. Röviden: a túra jó volt és én kifejezetten élveztem. Megjegyzés: az extrémebb ninjawarrior kedvelõknek ajánlom ezt a túrát esõben, túrabot nélkül.