Lucní hora

A Spindleruv Mlyn városban lévõ szállásról két olyan túrát terveztem, ami a helyszínen volt, tehát nem kellett elautózni sehova, hanem gyakorlatilag a szállásról indulva egybõl elkezdtünk túrázni. Mivel még csak április volt, 1600 m környékén még azért volt hó. Csehország legmagasabb pontja pedig elég messze volt innen, sokat kellett volna sétálni a havas fennsíkon. Így az most kimaradt. Elsõ túra a Vyrovkára vezetett, ami egy szálloda 1360 m magasan.

Lementünk a szállásról a belvárosba, átkeltünk az Elba hídon, a másik oldalon pedig elindultunk felfelé. Jó meredeken indult az út, de aztán felértünk egy tetõre, ahonnan lazán süllyedtünk vissza a Szent Péterrõl elnevezett városrészbe. A Dlouhy dul nevû völgyben mentünk felfelé a házakat elhagyva immár fenyvesben és sziklás, de széles úton. Aztán az útból keskenyebb ösvény lett, majd megjelentek az elsõ hófoltok, 1100 m felett pedig már összefüggõ hótakaró volt. Gyakorlatilag borult volt az ég, de a felhõalap folyamatosan emelkedett, egyszer éppen elértünk, de mi nem emelkedtünk olyan gyorsan, és végig rá tudtunk látni a felhõk alatt a szomszédos hegyekre.

A hó elég instabil volt, lévén napok óta nem fagyott. Ez annyiból volt jó, hogy nem csúszott, viszont kvázi randomszerûen belemerült a lábunk mélyebbre, ami szintén lelassította a haladást. Az emelkedõ legvége volt csak meredek.

Felérve a fennsíkra a turistaháznál nagy tömeget láttunk. Kiderült, hogy esküvõ lesz, és õk oda mentek. Mármint a szertartásra egy közeli kis kápolnába. Valaki csak úgy szép cipõben tipegett a hóban, de a menyasszonyon csatolt fel ... (sílécet vázz, mi mást!?!). Zsófi tett fel hómacskát, azt mondta, hogy azzal sokkal könnyebb volt menni a hóban. Pár száz métert mentünk csak a fennsíkon, utána visszakanyarodtunk egy másik turistaúton Spindleruv Mlyn felé.

Lefelé szélesebb úton mentünk, és természetesen minden fordítva változott, mint felfelé. Egyre kevesebb volt a hó, majd egy széles tisztáson el is tûnt, ahol gazdaságok meg hegyi házikók voltak. Hómacska lekerült ugyan, de késõbb még jól jöhetett volna, mert a fenyvesben újra lett hó. Itt nem tudott olyan gyorsan elolvadni, mint a tisztáson.

Egy erdõszéli asztalnál pihentünk, kajáltunk hosszabb idõre, de innen igazából már csak lefelé kellett menni. Egy Telefónka nevû helyen ment az út egy hosszú egyenesben, egyenletesen lerakott póznák mellett. Gondolom, nem véletlen a név sem. Az Elba bal partján lévõ meredélyen értünk ki, jó rálátással a víztározóra és a szemben lévõ Medvedín hegyen lévõ sípályákra. A városig mi is kétszer kereszteztünk sípályát, ahol még hó is volt a tél végén alkalmazott hógyártásnak hála.