Magas-Tátra,Sas út

Az év elején syb fejébõl kipattant a gondolat, hogy menjünk el via ferrátázni. Én akkor még azt se tudtam eszik-e vagy isszák ezt a vasas valamit. Megnéztem a szervezõ viaferrata.hu oldalát és bár a "feltétlen szédülésmentesség"-gel akkor sem rendelkeztem, rábólintottam és õ befizette a kezdõ részletet.

Ahogy közeledett az indulás napja mindketten fokozott állapotba kerültünk. Õ minél hamarabb ment volna, én meg azon gondolkodtam milyen és mekkora mennyiségû alkohol fogja a tériszonyomat legyõzni. Csütörtök reggel 8-kor szokás szerint a Scontó parkolójából indultunk, ezúttal a Gyõrbõl érkezett József volt az útitársunk. Salgótarján felé vettük az irányt és röpke 6 óra és 300 km múlva, két határátkelõ személyzetét megcsodálva (nagyon jó lengyel határõrasszony) megérkeztünk Zakopanéba Lengyelország téli fõvárosába. Mivel fizetni nem akartunk, ezért a kocsit a fõutcán hagytuk és a körforgalomnál található turistaboltig gyalogoltunk. Innen vitte fel 10 fõs csapatunkat a taxi az 5 km-re fekvõ Kuznicébe (975 m) mivel oda nem lehet bemenni saját kocsival. Itt a Tátra Nemzeti Park (Tatrzanski Park Narodowy) bejáratánál több patak is találkozik és hömpölyögve folyik tovább. Ja és itt szedik a manit. Árak: www.polska-tourist.info.hu/dellengyel/latniv-tatra.html

A kék jelzésen elindulva két órás séta következett, csomaggal a hátunkon a Murowaniec menedékházig (1500 m), ahol három éjszakát töltöttünk. Árak: www.murowaniec.e-tatry.plA három szintes házban ágynemûs szobákban és a folyosókon (késõn jövõk) lehet aludni. Baromi jól fõznek és 500Ft-nyi zlotyiért már sört is kapunk. Az úton csúcsforgalom volt. Sok szép lányt, siklóernyõst és elfordulós apácát láttunk. A menedékház közelében egy meteorológiai állomás bújik meg, amit sajnos nem néztem meg közelebbrõl.

6.30-kor keltünk, de nem tudtunk 8-kor elindulni. Szokás szerint magamban puffogtam. Nem értettem miért nem tartjuk az idõt, ráadásul úgy, hogy 1 óra alatt is simán el lehet készülni. A csoportkép után Zsolt vezetésével 8.10-kor elindultunk a Zawrat felé a kék úton. Túránk során egyébként többnyire piros és sárga vonalakon haladtunk.

A kövekbõl kirakott út törpefenyõk között vezetett a Gasienicowai Fekete tóhoz (Czarny Staw Gasienicowy). Itt megmostam az arcom a hideg és kristálytiszta vízben, megcsodáltam a kacsamamát a kacsacsibékkel és balról kerülve a tavat lelkesen fotóztam. Mire elértük az elsõ láncokat rendesen megizzadtunk. Balázs lelkesen nem vitt táskát, ugyanis Zolival az "egy táskát két ember cipel felváltva" elvét követték. Sokszor négykézláb mentem felfelé, mint a gyík. Élveztem a "száguldást". Valószínû ha éticsiga módjára lassan kúszok és állandóan skubizok leszédültem volna. Valamiért nem tudtam követni azt a mindenki által tanácsolt elvet, hogy szépen lassan, sok kis lépéssel haladjunk elõre, így kevésbé fáradunk. Én inkább keveset, de nagyokat léptem. Viszont a maradj a vezetõ nyomában elvet alkalmaztam. A csapat végén nem volt jó jönni. Söprû Reniék bevárása után azonnal indult tovább az eleje, így a vége nem igazán tudott pihenni. Zergét nem láttunk viszont volt egy zerge-szerû srác, aki néhány 100 méter batyucipelés után ledobta zsákját, levágtatott egy darabig majd visszafutott, megint batyuzott 100 métert és így tovább. Állítólag edzett. 11 körül, felérve a Zawrat-hágóra (2159 m) elfogyasztottam az elsõ szendvicsemet amit citromos plusszal öblítettem. Az osönben még anyáztam, h csak édesítõszeres tablettákat lehet kapni, de most rohadtul nem érdekelt. Egyszerûen jól esett.

A hágóból gyönyörû kilátás nyílt, látható volt a Lengyel Öt-tó egyike is. A zerge fürgeséggel elõzõ kis szõkét megkértük csoportkép készítésre majd elindultunk keletre a Fagyottavi csorba felé. Útközben erõt vettem magamon és elkezdtem szabolának virágos képeket csinálni. Azt hiszem ezen a szakaszon készült a legtöbb kép. Egyszerûen marha jó volt a kilátás jobbra és balra, elõre és hátra. Elérve a 8 m magas sima falú letörést létrázni kezdtünk. Érdekes módon most nem a létra tetején jött elõ a tériszonyom hanem a közepén ahol beremegett az egész szar. Visszanézve elég félelmetes, fõleg hogy ferdén fotóztam le. A létra aljában található a csorba, innen meredeken balra fel haladtunk tovább a Zergebástya irányába. Néhol félelmetes volt, de nehéznek nem nevezhetõ. Fél egy körül értük el a bástyát. Letáboroztunk, megebédeltünk és csináltunk egy csomó képet. Az elmaradhatatlan egy lábas is itt készült.

Ekkor jelentkeztek a fáradtság elsõ jelei. És nem csak nálam. Syb is kimerült, Józsinak meg a térde fájt. 13 után tovább indultunk lefelé, de lassan mert a menetrendszerû esõ megérkezett és fél órán át esett. Zsákos Balázs most alakult át Mikulássá, miután felvette az 5 zlotyis piros esõkabátját. Becsomagoltam a gépet és ezután jó ideig nem csináltam képeket. A megszokott sziklás, néhol láncos úton haladtunk a Buczynowa-völgyi-csorba (2225m) felé. Innen egy 20 méteres meredek rész és rövid séta után elértük a fekete-piros útelágazást. A piroson haladtunk tovább a zöld leágazóig.

Ekkor szavazott a társaság tovább menjünk-e még 25 percet a gerincen vagy húzzunk le. A többség velem együtt a tovább menetelre szavazott. Józsinak továbbra is fájt a lába. Tartok tõle, hogy már nem segített volna rajta ha valaki itt lemegy vele. Szóval mentünk tovább és elértük a Gránát-csúcs északi ormát (2225m) ahonnan baromi szép képeket készítettünk. A csúcs elõtt még volt egy 5 méteres hasadék, ami felett lehetett fotózkodni. Rólam is készült itt egy kép, aminek azt kellene mutatnia milyen fasza csávó vagyok, de inkább a valóságot ábrázolja (nagyon be voltam fosva). A csúcsról a sárga jelen elindultunk lefelé a Fekete tó közepét megcélozva. Józsi, syb, én, meg persze a záró ék Reni és Sanyi voltunk az utolsók. Szépen lemaradtunk. Fáradtak voltuk, ráadásul én különösen nehezen viselem a lefelé menetet, morcos és morgós vagyok ilyenkor, inkább mennék felfelé. Nem értettem miért nem lehet megállni. Aztán persze rájöttem, õk néha megálltak és vártak. Azért egy elõnye ennek is volt. Mivel társaságban rohadtul nem megy a hugyozás, most volt olyan rész amikor teljesen takarásban voltam és visszaadhattam a természetnek a napközben megivott 2 liter vízbõl azt, ami az izzadás után megmaradt. 18-kor elértük a reggel körbe került tavat. Itt még pancsikoltam egy kicsit meg csináltam virágos képeket, de annyit, hogy már csömöröm volt. A vízszintes terepen 19.10-re bevánszorogtam a menedékházba. Rohadt éhes voltam és mivel már korábban kitaláltam mit fogok enni egybõl rendeltem is borcsot meg túrós palacsintát. Ez a borcs végülis cékla leves amibe lehet kérni fõtt tojást. Meleg és savanyú volt, de irtó jól esett. Utána lefürödtem és kellemes fáradtságot éreztem. Syb is jobban volt a fürdés és kaja után, megint nagy volt a szája.

Szombaton szokás szerint 8-kor indultunk. Józsi nem jött velünk. Azt hiszem elege lett a láncokból, inkább a Kasprowyra ment fel. Mi kilencen megint a Fekete tó közepét céloztuk meg. Elõzõ nap itt jöttünk le a sárga jelen, most felfelé próbálkoztunk. Általában nem sokra emlékszem (e mû megírása is kész csoda), de itt tudtam (az elõzõ nap mély nyomai :)) hogy hosszú út következik a Gránát-csúcsig. Többször takarásban voltunk a nap elõl és néha a szél is fújdogált. A teleizzadt pólóm miatt fáztam. A pénteken remekül mûködõ ötlet, hogyha megállunk megfordítom magamon a pólót és az meg tud száradni a hasamon, most nem jött be. Elõl-hátul vizes voltam. Sokat másztunk. Syb lemaradt Reniékkel és Lacival. A társaság elõzõ nap kifényképezte magát, ezért most csak dél körül kerültek elõ a masinák. Most nem csak szabola kedvéért, hanem saját örömömre is kattintgattam. Eszméletlen jó képeket csináltam a szebbnél szebb virágokról. Bár e napon a Sas-úton rövidebb távot kellett mennünk mint elõzõ nap, szépségben és nehézségben többet kaptunk.

Elõször a létránál cidriztem, késõbb pedig amikor egy baloldali szakadék mellett araszolgattunk a falon. Még a létra elõtt, 11 tájban megálltunk pihenni. Kajálás után egy meredek és zúzalékos szakaszon ereszkedtünk le, ahol ráadásul néhány láncot tartó cövek ki is jött a helyérõl, végül egy jeges szakasszal zártuk a létra elõtti részt. Ezután mindenféle csorbán és tornyon áthaladva, lánc segítségével vagy pókjárva vidáman érkeztünk meg a Kereszt-nyereghez 14 óra tájban. Újabb zaba és pihi, valamint egy villámokkal kísért zivatar megtekintése után megkezdtük a leereszkedést a menedékház irányába. Itt a Sas-út végén jött rám a szokásos szomorúság. Megint vége egy nagyszerû túrának, pont amikor kezdenék belejönni :) . Jobban szerettem volna ha a Lengyel Öt-tó felé ereszkedünk. Ott is van egy menedékház, ráadásul arra van a Tátra egyik nagy vízesése.

Szerencsére a közelgõ esõ kárpótólt. Valamiféle perverz öröm munkálkodik bennem ilyenkor. Jókat kuncogok az embereken, ahogy szidják az idõt miközben szarrá áznak. A sárga út felsõ részén csak kövekkel találkoztunk, a lentebbi részen hó és törpefenyõ is akadt. Sybbel és Reniékkel a végén ballagtam, míg végül egy kis tónál sikerült utolérni a többieket. Közben az esõ többször eleredt majd elállt, állandó öltözésre és vetkõzésre bírva a többieket. Minket sybbel nem érdekelt a víz. Fotóztuk a tavat, a tápláló patakot és a virágokat. Miután elállt újra elindult a csapat ám a java csak ekkor kezdõdött. Alig értünk be az erdõs részbe jó félórás, bõséges zuhé jött a nyakunkba. A többiek gugolva próbáltak fedezékbe bújni, amit abszolút nem értettem. Nem is agyaltunk ezen, sybbel mentünk a magunk tempójában.

Hamarosan elértünk egy fahídhoz, ami a menedékház közelében található. Az esõ elállt, a többiek utolértek és néztek ránk mi a fenét keresünk a dzsinzsásban. Szerencsére megértették, hogy magányra vágyunk, most nem akarjuk õket az objektív túloldalán ezért le is léptek. Csodás képeket készítettünk errõl a páfrányokkal és mohákkal teli víziparadicsomról. Miután kilvezkedtük magunkat besétáltunk a célba, forró fürdõt vettünk és elfogyasztottuk a búcsúvacsorát (a málnás sör hatása az elmosódott kép :)).