Elba-forrás

A második túra Splinderuv Mlynbõl indulva az Elba forrásához vezetett. Egy körtúrával az is könnyen teljesíthetõ volt. Több verzió is volt, hogy merre menjünk, de végül a belvárosból a folyóparton mentünk végig fel. Már amediig követni tudtuk, hogy merre folyik a folyó.

Természetesen lent ezzel még nem volt gond. A városban nagyon széles már a folyó, feljebb tartalmaz fasza vadvízi fícsöröket is. Akkor veszít sokat a tartalmából, amikor a Fehér-Elba belefolyik. Ez a Snezka irányából jön. Sokáig aszfaltúton haladtunk, a térkép jelzi is, hogy kerekesszékkel is járható az út. Aztán egy ponton eltûnik az aszfalt, megnõ a meredekség, és a szokásos hegyvidéki fenyvesben haladó úton megyünk felfelé. Mellettünk végig csörgedezik, néha háborog a folyó. A legfelsõ részen újabb váltás jön, több a kanyar az útban, és még meredekebben emelkedik, de igazából ez még itt sem az a durva nyelvlógató és levegõutánkapkodó meredekség.

Maga a forrás egy fennsíkon van, amin most még stabil 30-50 cm-es hóréteg van. Ahol a fennsík leszakad a völgybe már eltûnt a hó, a meredek részeken nem tudott annyira felhalmozódni, mint a fennsíkon. Ott is és a térképen is jelzik viszont, hogy maga az Elba-völgye lavinaveszélyes hely. Ahol a folyó elhagyja a fennsíkot egy vízesés is található, ennek a tetejéhez ki lehet menni, van egy kis kiépített terasz. Most is kimentünk, de itt már volt hó, nem láttuk az utat, csak toronyiránt mentünk a kilátóhely felé.

Fent van egy nagy ház (Labsá Bouda), ami most zárva volt felújítás miatt. Így a kofolázás elmaradt, de kajáltunk saját alapanyagból. Szerencsére sok nasit is hoztunk, mert krichard szerencsésen otthon hagyta a szendvicseit.

A fennsíkon minden út hó alatt volt, erdõ nem igazán volt, így turistajelzéseket se lehetett festeni sok helyre. Azért megtaláltuk a forrást, de sok jót nem találtunk benne. A képek szerint van itt egy kút jellegû cucc, ahonnan folyik ki a víz, mellette egy kõfal, rajta címerekkel (gondolom az Elba városainak címerei). Na, ez az egész izé a hó alatt volt, semmi sem látszott ki. Messzirõl láttunk padokat, meg rajta ülõ embereket, de mire odaértünk, kiderült, hogy ezek az asztalok, mert a padok is a hó alatt voltak. Ott volt a folyó (vagy inkább itt még csak patak) valahol a hó alatt, de semmit sem láttunk belõle.

Elindultunk vissza rövid pihenõ után a házhoz, majd tovább a fennsík szélén vezetõ turistaúton. Itt is láttuk mélyen alattunk, gyakorlatilag a hó szintjében a törpefenyõkön a jelzéseket. Itt is volt egy vízesés, amiatt jöttünk erre. Meg persze azért, hogy ne ugyanarra menjünk vissza. Az út akár veszélyes is lehetett volna, ha fagy, mert közel volt a szakadék, és ha meg van fagyva a hó teteje, akkor könnyen le lehetett volna csúszni ott, ahol a növényzet is hiányzott. De még éjjel sem fagyott, most meg pólóban is melegünk volt. Kissé emelkedett az út az 1412 m-es Vrbatovo návrsí nevû hegyig, ahol egy ház is volt.

Ide nem tértünk be, hanem elindultunk lefelé. Nem a hosszabb és kanyargósabb úton mentünk, hanem egy ösvényen. Elõször csak az ösvényrõl, majd lejjebb haladva a fenyvesbõl is eltûnt a hó, de jóval lassabban vesztettük a szintet, mint ahogy jöttünk felfelé az ELba völgyében. Útba esett a Horní Mísecky nevû falu, ahol egy lélek sem volt, még a kocsma is zárva volt. Hiába, a téli szezonnak már vége, de a nyári még nem kezdõdött el. Elég meleg volt ahhoz, hogy az árnyékba kívánkozzon az ember, mi is a kocsma-étterem árnyékos oldalán ültünk le pihenni.

A Medvedin hegy oldalában voltunk, ami amolyan síparadicsomnak számít erre. Innen sípályákon mentünk lefelé míg vissza nem értünk Splinderuv Mlynbe, majd fentrõl a kis utcákon át jutottunk el a szállásig.