Kanizsa 30

Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezõny elõtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.

Két órát pecsételtem, majd 10.30-kor, negyed órával zárás után elindultam. Annyi változott az elõzõ évekhez képest, hogy nem Bagola faluban, hanem elõtte egy pincénél volt a következõ pont. Addigra a két eltévedt túrázó is megkerült, akik nem jártak nálam. Egy pálinka után indultam is tovább a Szigecskei-rét felé. Ott már erõsen nyárias volt az idõ. Reggel még elkelt a hosszú nadrág és a pulóver, itt már ezek teljesen feleslegesek voltak. Pulóver ugrott is, a hosszú nadrág helyett azonban nem volt más. A réten bevártam a két csoportot, akiket lehagytam, mégis seprû vagyok, vagy valami olyasmi.

Õk viszont itt másik irányba mentek a középsõ távon. Én pedig átverekedtem magam a sáros-vizes árkokon, ahol szerencsére most voltak normális hidak, majd nekirugaszkodtam a túra legmeredekebb emelkedõjének. Itt már szarvasbõgést is lehetett hallani, és egy sikló is eltekergett elõttem az úton. Ennyi volt a túra faunája, illetve még Liszón a macskák, és a kertbõl kiugató kutyák. Liszóban a kocsmánál pihent két túrázó, mondtam nekik, hogy a dombtetõn a ponton megvárom õket.

Újabb emelkedõ el a temetõhöz, illetve tovább a szõlõhegyre. Itt egy elágazásban várt a pontõr a kocsijában. Mondtam neki, hogy vannak még ketten, úgyhogy õket megvárom. Elég sokára jöttek, mert beugrottak a temetõbe vízért, de nem találtak ott se csapot se kutat. Kb. negyed óra után indultam tovább, a pontõr meg haza.

A két utolsó túrázó elég jó tempóban haladt, le is maradtam tõlük. Szinte felhõ sem volt az égen, és szeptember végi helyett inkább augusztus végi volt nappal az idõjárás. Leérve a szõlõhegyrõl, a liszói bekötõúton várt Kiss Laci, akivel innen mentem tovább Miklósfáig, és összeszedte az elõzõleg kirakott segédjelzéseket. Ez egy elég unalmas része a túrának, legalább dumált valaki mellettem, és gyorsabban is haladtunk. Utolértük a két utolsó túrázót, és velük együtt értünk be a parkerdõ bejáratánál lévõ ellenõrzõ pontra.

Laci elment a pontõrökkel, én kajáltam. Túl sokat is, ráadásul a meleg idõ itatott is rendesen. Eltelve indultam tovább, de az inkább bandukolás volt. Innen már csak 7 km a cél, és a miklósfai buszfordulónál már látszottak a város emeletes házai. Jó a végén érkezni a Romlottvárhoz, mert mindig túl van méretezve a kajamennyiség, és lehet pogácsázni. Illetve most köményes-sós stangli volt.

Amikor régen az 50 km-es távon ideértem, már erõsen alkonyodott, a városban már égtek a lámpák is. Most ilyen veszély nem fenyegetett, 5 óra elõtt beértem a célba.