Kanizsa 50

A hatos indulás elõtt léptem ki a gimnáziumból, és fél óra séta után érkeztem meg a város peremére, a Csó-tóra, ahol két órát dekkoltam, és az arra jövõ túrázók papírjára nyomtam a pecséteket. Csak az 50 km-eseknek pecsételtem, utána leváltottak, én meg szokás szerint továbbmentem, mint seprû. Miután letelt a szolgálatom, reggelizem még egyszer, és csak fél kilenckor indultam tovább. Minél késõbb akartam, mert fél nyolckor ment ek egy társaság, akik valószínûleg nem haladnak majd gyorsan.

Azt hittem ez az egy óra elég elõny lesz, de nem lett. Pedig nem mentem gyorsan, a mögöttem jövõ, rövidebb távra nevezõk sorra elõztek meg. A Szigecskei-réten a pontõrõknél is eltöltöttem egy negyed órát. A következõ pont, a Zápolca elõtt értem utol õket, de már itt, kevesebb, mint az út harmadánál leültek az aszfaltra pihenni. Megint csak beszélgettem a pontõrrel vagy fél órát, hogy elmenjenek, és ne kelljen mögöttük sétálni. Próbáltam még az elõzõnél is lassabban haladni, fényképezgettem is sokat, mert nagyon szép idõ volt, gyakorlatilag felhõ sem volt az égen. Amúgy ebben az idõszakban, szeptember végén, október elején általában jó idõ szokott lenni, az elmúlt 17 év Kanizsa túráin nem emlékszem esõs idõre, egyik évben volt csak egy reggeli zivatar, de az éppen csak érintette a túra útvonalát.

A hatfõs csoport három tagjával az erdõben találkoztam, a másik hárommal gyakorlatilag egyszerre értem be Pátróba. Ott kajáltam a kocsmánál, megvártam az utolsó hármat, és mivel alig több, mint egy óra múlva bezár akövetkezõ, 4 km-re lévõ pont megkérdeztem tõlük, hogy ki akar hazabuszozni. Senki nem akart, de továbbindulni sem. Én elbúcsúztam tõlük, és a zárás idejére meg is érkeztem Surdra. Innen már nem mentem lassan, minél elõbb be akartam érni, és azt sem akartam, hogy a pontõrök kint legyenek feleslegesen sokáig.

A jankapusztai almáskert mellett kezdtek megtámadni a szúnyogok. Állítólag legalább 7,3 km/s-s sebességgel kell menni, és akkor nem tudnak az emberre szállni. Talán ezért nem csípik a bicikliseket? Nem tudtam olyan gyorsan menni, futni meg inkább nem próbáltam meg a homokos talajon. Ahogy ment le a nap egyre hosszabb lett az árnyékom, és egyre több szúnyog jött. A szántóföld mellett nem is, hanem inkább a Miklósfai parkerdõtõl kezdve. Az ellenõrzõpontok között megvolt a 6-os átlag, de aztán ezt lerontotta, hogy mindenütt megálltam negyedórákra dumálni, meg pakolni. A Szentgyörgyvári-hegyre már sötétben szoktam érkezni, most is már lement a nap, de sötét még nem volt. Mire beértem a gimnáziumba, már égtek a lámpák az utcán is. Már csak engem vártak, szinte minden el volt pakolva.