A Dendeócse felhõben
2004-ben tévedtünk arra, amikor Genfben vendégeskedtünk krichardnál. Igazából soha nem másztuk meg, csak egy kisebb nyeregig jutottunk fel. Térképünk nem volt, és délután indultunk el, nem is az volt a cél, hogy feljussunk a csúcsra. Mivel a hegy eredeti neve kimondhatatlan volt számunkra, magyarosítottuk Dendeócséra. Annyira megtetszett a név, hogy mi, akik általában együtt túrázunk, megalapítottuk a Társaságot. Nem néztünk utána, hogy létezik-e már ilyen Magyarországon, de nem gondolnánk, hogy vannak rajtunk kívül olyan hülyék, akik ilyen névvel társaságot alapítanak. Így került a Társaság nevébe az "elsõ" jelzõ.
És akkor itt következzen részletesebben a történet a feherb tollából, hogy és miként találkoztunk társaságunk névadójával:
Az idõpont 2004 április 20-a. Az alapító tagok vettek részt a túrán. Borult ég. A hegyet természetesen meg akartuk mászni. Ebbõl is látszik, mekkora ûberamatõrök voltunk. Gondoltuk, körbekocsikázzuk a Genfi-tavat, közben megállunk mindenféle helyeken, ahol nézelõdünk (pl. Evian). De ha már itt vagyunk, és mindenkinek bejött az a baromkodás ott a Reculet-én, másszunk má meg egy hegyet is! Igaz, térképünk nem volt, krichard sem járt erre, viszont volt egy Európa autóatlaszunk. Nosza, jó lesz az nekünk, különben is mi a francnak annyiféle hülye térkép, amikor földgömb is van a világon. Az legalább nem torzít. És mit akar az a hülye Dendceócse itt a maga 2222 méterével, megmásszuk mi akkor is vazzeg, ha délután háromkor indulunk az 1000 méter magasan fekvõ faluból (a falunak nem tudom a nevét, nem tudok francia neveket megjegyezni a "train á grande vitesse"-en kívül). Merthogy délután háromra értünk oda. Ja, és éjjel 11-kor indultunk haza Magyarországra, méghozzá Klagenfurt érintésével, szabolának cirka 1300 km-t kellett még vezetnie.
Szóval, az eredeti terv ugrott, mint az már az elsõ bekezdésbõl is kitûnt, inkább egy másik magaslatot választottunk, ahonnan szép a kilátás a Genfi-tóra. Ezt viszont két szelindek nem akarta. Mi meg nem akartuk õket bántani, inkább mégis csak a @1%Dent d'Oche és Pic Borée feliratú táblákat@ követtük. Ekkor magyarosítottuk a hegy nevét Dendeócséra, mert, hogy a Dent d'Oche-t nemhogy nem lehet kimondani, de még értelme sincs.
Széles úton mentünk felfelé, akár még egy kocsi is elfért volna rajta. Valószínûleg használják is kocsik nyáron. Persze Wartburggal nem biztos, hogy fel lehet rajta menni. Jóval hamarabb találkoztunk hóval, mint a múltkor a Reculet-én. Az út is tiszta hó volt, szerencsére nem mély. Patakocskák futottak mindenfelé. Fõleg a sziklákról lefelé, de az úttal párhuzamosan is volt egy. Krichard kiélte mûvészi hajlamait. Elõbb egy minihóembert csinált, hogy ha eltévedünk, akkor könnyebben visszataláljunk, késõbb pedig egy mûbránert készített hóból. Ezt is ledobta az út szélére, hogy visszafelé tudjuk, hogy jó úton jövünk. Persze, mert olyan marha sok út volt a környéken. Azért elágazások voltak, mindenütt kis táblácskák, mindenféle felirattal meg rejtélyes számokkal. Mi kitartóan a Dendeócsést követtük. Azért az autóatlasz alapján kiszúrtuk, hogy a Dent d'Oche a tõlünk jobbra esõ csúcs. Idõnként felhõben volt, idõnként több látszott belõle. Valószínûleg a tényleges csúcs mindvégig felhõben volt. Azért kiváncsi lennék rá jó idõben is.
Kilátás
Ahogy egyre magasabbra mentünk a kanyargós utacskán egyre messzebb láttunk el a hegyek felett. Fantasztikus látvány volt a sok kis csipkézett hegycsúcs, soha nem láttam még azelõtt ilyet. Ezek szerint nem volt hazugság a hetedikes földrajzkönyvben. Elértünk egy kis nyerget. fogalmunk sem volt, hogy milyen magasan vagyunk, de kb. 1800-1900 m körül lehettünk. Azt se tudtuk, hogy mi az a Pic Borée, ami amúgy 1900 méter magasan van, valahol arra, hol mi akkor voltunk. Egy sílift volt felettünk, ami már nem mûködött. Északra a Genfi-tó víztükre csillogott, délre pedig a hegycsúcs látszódott volna, ha nem lett volna felhõben az egész. Pedig a dendeócsés feliratok arra mutattak. Arra viszont már az utat sem lehetett látni, és elég közel volt a felhõalap is. Már majdnem hat óra volt, úgy gondoltuk, hogy lassan vissza kéne menni, hogy szabola is aludhasson addig. Úgysem az volt a cél, hogy megmásszunk még egy hegyet, csak úgy elindultunk vaktában.
Kilátás
Ugyanazon az úton mentünk vissza, mint amin feljöttünk. Nem is volt más. Elég gyorsan leértünk, az idõ sem lett szebb. Mi viszont kitaláltunk egy jó nevet a társaságunknak, igaz, hogy ez két évvel késõbb relizálódott.
