Juhi nagyon ráfeküdt erre a kéktúrás baromkodásra. És mivel nekem sincs sok hátra, de speciel a Cserhátból elég sok hiányzik, ezért ide mentünk el. Régen esett komoly esõ, ami itt kifejezetten nagy elõny.
Becskérõl egy átszállással jutottunk el Cserhátsurányba, Mohorán még annyi idõnk is volt, hogy bemenjünk a boltba, ahol aztán mindent megtudtunk arról, hogy miért vannak a patakparton bûnügyi helyszínelõk. Pedig senkit se kérdeztünk. Sõt, a buszmegállóban még tõlünk kérdeztek.
Cserhátsurányból már nem arra megy az út, mint amikor legutóbb arra jártam (2008). Nagyon másfelé megy a jel. Nem emlékszem, hogy az milyen volt, de ez a vonalvezetés elég jó. Remek a kilátás a dombtetõkrõl, ahova szuszogósan lehet feljutni, de nem vészes a dolog. Terényben pislogtunk kicsit, hogy akkor most merre is, de hamar megtaláltuk a helyes utat, ami Szandaváraljára vitt. Itt viszont határozottan emlékszem, hogy 11 éve felvitt a várhoz az út, most egy kék romjelet követve, kitérõvel lehet feljutni oda, amit meg is tettünk, mivel az egész kéktúra egyik legjobb kilátása tárult elénk.
Lefelé még tettem egy kis kitérõt a Páncélos-forráshoz, a többiek nem vártak meg, megint utol kellett érnem õket, mint a Zselicben. Kezdett szar idõ lenni, az esõ is csepergett, de ez inkább ijesztgetés volt.