DDK Zselic

Háromnapos tavaszi zselici DDK-n a bázisunk Kaposváron volt, innen mentünk ki a DDK vonalára, és vissza a célból. Az elsõ nap egyben a leghosszabb is volt. Abaliget és Gálosfa között nincs falu, csak kitérõvel, azokban a falvakban a tömegközlekedés pedig sokkal rosszabb, mint Gálosfán.

Ezeket a falvakat (Okorvölgy, Szentkatalin, Bakóca) végig láttuk egyébként a gerincrõl, amin végigmentünk. Az erdõ, a szántó váltogatta egymást a kihalt zselici falvakkal (Szabás). Elmentünk A Zselic legmagasabb pontja alatt is, a pár száz méteres kitérõt nem tettük meg. Elsõ és egyetlen hosszabb pihenõnket Alsókövesd mellett egy erdei pihenõnél tartottuk, ahol élelmiszert is tettünk arcainkba.

Fel a mûúton Felsõkövesdre igencsak kellemetlen volt. Nemcsak az emelkedõ, hanem az egyre melegebb idõ miatt, mi pedig itt észleltük, hogy túl vagyunk öltözve. A falu másik oldalán le, majd egy-két kanyar és már Szabáson is voltunk. Annak idején, amikor az elsõ DDK-t csináltam, juhival voltunk kettesben, és itt történt az ominózis bögölytámadás, amit a talán azóta sem használt poncsóval védekeztem ki. Volt kb. 28 fok és amúgy esõre állt az idõ akkor. Most tavasz volt, böglyök sem voltak.

A vége elõtt 6-8 km-rel elkezdtünk számolni, hogy mikor is érünk be. A délutáni buszt simán elérjük, ami azért jó, mert nem kell 3 órát várni a következõre. Igen ám, de engem csak bosszantott, hogy a múltkor nem lett meg a geoláda a Csepegõ-kõnél, és amúgy is, az az egyik legjobb hely a DDK mentén. Az elágazóban úgy döntöttünk, hogy juhi elmegy Zsófival egyenesen, én meg a Vágánnyal a forráshoz. Ha nem érjük utol õket, és lekéssük a buszt, akkor visszajönnek értem kocsival.

De szerencsére utolértem õket, pedig nem volt egyszerû megtalálni a ládát. Vissza rövidebb, kvázi-illegális úton mentem fel, és persze végig rohantam. Még bõven a falu elõtt utolértem õket. A kutya már hallotta õket, és elõrefutott. Onnan tudtam, hogy ott vannak, hogy sokára jött vissza, és úgy ugrált, mint aki akkor ugrál így, amikor ismerõsökkel találkozik.

Gálosfán is végigmentünk, mert volt annyi idõnk. Fent a kocsmában pecsételtünk, majd 1 órát buszoztunk haza.

***

Második nap csak ketten mentünk juhival. Most Gálosfára buszoztunk ki. Kiskutya nem volt elfáradva, mint tegnap, de ehhez képest jól viselte a majdnem 1 órás buszozást. Odaérve egybõl bele is vágtuk magunkat az erdõbe. A szokásos zselici mélyutakon át közelítettük meg Simonfát, ahol pár helyi kutya kijött a tiszteletünkre, de csak Vágány érdekelte õket. Aki elõször arráb sétált, majd rájuk mosolygott. Mivel ezt nem értették, akkor elhajtotta õket mrrbrrr hanghatás közepette.

Aztán jött egy olyan szakasz, amit annyira nem komálok, bár kétségtelenül nem csúnya részrõl van szó. Átkel a túra pár északi-déli dombháton, hosszan végigmegy a régi postakocsi úton, majd leereszkedik Ropolyra. Itt a mûútra be lehet hajtani, volt is forgalom rendesen, oda kellett figyelni a kutyára. Innen újra fel a Csillagparkhoz, majd Kardosfa után nem sokkal meg is érkeztünk Zselickisfaludra. Volt még idõnk a buszig, ezért átsétáltunk Szilvásszentmártonba, másnap pedig onnan folytattuk.

***

Harmadik nap Szilvásszentmártonból indultunk, ez volt a legrövidebb napunk. Már délre a célba is értünk.

Egy kis kitérõvel mentünk Patcára, ahol annak idején juhival megszálltunk. Most átgyalogoltunk a falun, majd az erdõben lefotóztam szabolának a Csipány-forrást, hogy lássa, hogy gondolunk rá. Szennán elvétettük a pecsételõhelyet, a falu közepérõl kellett visszamennünk majdnem a szélére. Cserébe ettünk a kocsmában jégkrémet.

Azt megint egy nemszeretem szakasz jött, de ezt a sok erdõtlenség miatt nem szeretem. Kaposdadán már jó messzirõl hallottuk a kutyaugatást, és meg is láttunk egy vérben forgó szemû kaukázusit, szerencsére a kerítés mögött. A faluban ismét voltak kutyák, akik a Vágány iránt érdeklõdtek, de õ nem viszonozta a kedvességüket.

A falu alján futó Bárdi-patak völgyében ment egykor a zselici vasút, ennek helyén ma kerékpárút van, és a DDK is ezen éri el Kaposmérõt, ahol befejeztük a háromnapos túrát.