OKT, Abaújszolnok-Encs

Utolsó túranapon a hiányzó Abaújszolnok-Encs szakasz következett. Ugyanott szálltunk le a buszról, mint elõzõleg, de most a másik irányba indultunk el. Reggel volt egy kis meglepetészápor, de mire leszálltunk a buszról újra sütött a nap. Ebben az irányban is át kellett verekedni magunkat a bozóton, és az útról is letértünk közben. De legalább a GPS azt mondta, hogy jó felé haladunk, és rá is találtunk a jelzésre. Kicsivel több, mint egy óra baktatás után értünk Baktakékre, a rettegett csokikérõ gyerekek falvába. Nem maradtunk túl sokat. Fészen olvasgattam, hogy valaki kutyával jött erre kékezni. Ezt én nem mertem bevállalni, ahogy egyik-másik ún. kerítés kinézett, és amilyen kutyák sétálgattak a faluban.

Baktakék felett vezetett az út gyümölcsösök mellett, majd rövid aszfaltos út után meg is érkeztünk Fancsalba, ami tulajdonképpen a domb túloldalán helyezkedik el. Itt leültünk egy játszótérre kajálni meg pihenni. A hátralévõ pár km nem tûnt soknak, de már elég meleg volt, és egy szál fa sem volt innen egészen Encsig. Fel kellett töltõdni egy kicsit az árnyékban.

Tényleg csak annyi volt, hogy fel kellett menni az emelkedõre, ahonnan újra megpillantottuk a Zemplén hegyeit, de még a regéci várat is. Majd a túloldalon le, végigmenni Abaújdevecseren, és be is értünk Encsre. A visszafelé tartó buszig volt idõnk, amit a légkondis cukiban töltöttük el.