DDK: Bozsok-Molnaszecsõd

Pár nappal a zempléni kéktúra után átmentünk az ország másik végébe, de ezúttal a DDK útvonalon haladtunk. A legjobb részen, a Kõszegi-hegységben szinte alig túráztunk, de így most legalább a Göcsejig nincs lyukas szakasz.

Sikerült kihasználni a szép, õszi anticiklont, szóval kellemesen napos idõ volt, de a derült éjszakák miatt reggelenként azért már fagyott. Külön jó volt, hogy Vágány is ott volt velünk.

Elsõ túra elég hosszúra sikeredett, Szombathelytõl Molnaszecsõdig mentünk, amiben legalább 5 km volt a városi szakasz. Sajnos a hétköznapi és hétvégi menetrend között elég jelentõs mennyiségbeli különbségek vannak, ami a járatok számát, azok napi eloszlását illeti, ami magában hordozza a kombinációs lehetõségeket (ti. kényelmes átszállások) is. Olyat sem szerettünk volna, hogy 5 perc késés miatt lekéssük az utolsó csatlakozást, aztán ott állunk Nemesrempehollóson a kutyával, és se elõre, se hátra. Ennek ellenére Molnaszecsõdön az utolsó, egyben második buszt kellett elérnünk aznap, úgyhogy inkább sietõsre vettük, és ott vártunk.

A környék igazából síkság, ami kevéssel 200 m felett fekszik, és Nyugat-Magyarországi Kavicstakaró néven fut. Ez az Õrség és a Kõszegi-hegység közötti terület. Kevés az erdõ, sok a hosszú egyenes. Nyáron a napsütés miatt nem lehet valami kellemes, annyiban más, mint az AK, hogy itt nincs homok és nagyon durván sáros részek sem. Most is sütött a nap, de késõ õsszel ez teljesen elviselhetõ volt, a fekete kutyának sem volt semmi gondja a napsütéssel.

Jákon jártunk ebédidõben, és kb. az út fele is itt volt. A pecsételõhely melletti padon kajáltunk. Közben a kutya unatkozott és kunyizott, amikor meglátta a kaját. A templom mellett van a bélyegzõhely, de jelenleg felújítás miatt nem lehet bemenni.

A második szakasz 2x9 km volt, Egyházasrádócig, majd onnan Molnaszecsõdig. Szint szinte semmi. Félúton jól esett a hosszú pihenõ a kocsmánál, ami kb. fél óráig tartott. De ez is bõven belefért, amilyen sebességgel haladtunk. Vágány itt már az asztal alatt pihent, nem keresett tobozokat, amiket elrugdostatott velünk.

A környéken szántóföldek vannak, kisebb-nagyobb erdõkkel tarkítva. A szántók között széles dózerutak voltak, amelyeket néhol durva szemû, fekete kõvel szórtak fel. Gondolom, hogy ne porozzanak a rajta elszáguldó traktorok. Ezen viszont roppant kényelmetlen menni, sokkal jobb az út melletti fûben gyalogolni, már ha ez kivitelezhetõ. Ausztriában az ilyen mezõgazdasági utakon tökéletes aszfalt van, és kerékpárútnak is használható.

Fél órával a busz elõtt értünk Molnaszecsõdre. Elmentünk a Rába partjára a büféhez pecsételni, és a megállóban ücsörögtünk. Vágány lefeküdt a lábam mellé, és el is aludhatott a betonon, mert nem követelte a simogatást, amikor abbahagytam. Arra riadt csak fel, amikor az úton elhúzott egy kamion vagy traktor. Nekem vízhólyagjaim nõttek, nem is egy, és nem is kicsik. De nem tudom, hogy miért, mentem már ennyit ebben a cipõben többször is. Szerencsére tudtam úgy menni, hogy nem, vagy csak minimálisan voltak zavaróak, mert ugye még a másnapi túra is hátra volt.

***

Ugyanúgy indultunk, mint elõzõ nap, csak busszal mentünk be Bozsokról Szombathelyre. Mivel még hajnal volt, Vágány ki volt pihenve. Elõzõ nap este a jármûveken már el volt feküdve, most viszont simogattatta magát, és baszkurálta a szájkosarát. Szombathelyen újra elsétáltunk a pecsételõhelyig, ami a város szélén lévõ parkerdõben van, de most valahogy jóval gyorsabbnak tûnt. Korábban is voltunk, mint tegnap, hidegebb is volt, a deres fû tetszett a kiskutyának.

A parkerdõben a másik irányba fordultunk, mint tegnap, és tettünk egy jó nagy kört. Már vagy 10 km-t megtettünk, amikor elhagytuk Szombathelyet, ami azért különösen érdekes, mert az útvonal csak érinti a várost. A 99-es fõutat keresztezve beértünk egy erdõbe, is itt haladtunk egészen Bozsokig. Egész szép erdõ lett volna, de már nagyon nem volt kényelmes a cipõ, a hólyagok nagyon zavartak. Folyton azt néztem, hogy mennyi van még hátra. Nem lehetett észrevenni, de folyamatosan emelkedett az út. Szombathelytõl 260 ma szint, de ebben már benne van a parkerdõ is.

De azért csak legyûrtük azt a szerencsétlen 21 km-t, és kvázi ebédidõben meg is érkeztünk Bozsokra. Az erdõbõl kiérve olyan úton mentünk, hogy mindkét oldalon kerítés oszlopok sorakoztak. És valahogy mindegyiken pókhálók függtek, de az is lehet, hogy a kispókok itt ereszkedtek el a szélnek. A lényeg, hogy minden rohadt oszlop mellett éreztem a pofámon, karomon a hálódarabokat, és már rohadtul kezdett idegesíteni. Zsófi ment elõl, õ elment alattuk, és visszanézve látta, ahogy a fonalak csillognak a napsütésben.