Túraleírások

Csepel 50

Ha már itt van a közelemben egy túra, ami ráadásul az egyetlen a Csepel-szigeten, akkor már csakazértis elmegyek. Szerencsére eljött velem krichard is, mert így utólag visszagondolva beleőrültem volna.

2007 Dec 1 | 51 km | 100 m

Cserhát 30

Mivel a héten úgy nézett ki, hogy rossz idő lesz vasárnap, ezért csak az utolsó pillanatban döntöttük el, hogy elmegyünk erre a túrára. Méghozza csak azért, mert a feherb azt mondta, mégse lesz olyan rossz idő, mint ahogy kinézett. És láss csodát! Egyetlen csepp eső nem esett

2007 Oct 28 | 34 km | 1105 m

Szombathely-Kőszeg

Ha már vonattal mentem az Írottkő túrára, akkor már megcsináltam ezt a rövid vasútvonalat is. A szombathelyi pecsét pénteki, a kőszegi vasárnapra sikeredett. Sötét volt, így nem fényképezgettem

2007 Oct 10 | 18 km | -1 m

Szurdok 40

1Másodszor indultunk el ezen a túrán. A tavalyi nagyon pozitív élmények után nem akartuk kihagyni. Kricharddal ketten mentünk, ugyanaz a szisztéma: a kocsit Pomázon hagytuk, majd busszal mentünk fel Dobogókőre, a starthelyre

2007 Jul 1 | 45 km | 1840 m

Balaton 50

Már jó előre kinéztük ezt a túrát. Ráadásul, mivel biciklivel is lehetett teljesíteni, remek ötletnek tűnt, ha végre nem gyalogosan, hanem kerékpárral megyünk el egy teljesítménytúrára. Fél 10-ig lehetett indulni, nem is siettünk nagyon, negyed tízkor neveztünk be

2007 Jun 23 | 50 km | 1410 m