
OKT: Pilisszentkereszt-Rozália-tg
A rövid nappalok miatt a téli szabad hétvégi napokon Pest közeli kéktúrákat csináltunk méghozzá kétautós megoldással. Ennek egyik állomása volt a Pilisszentkeresztről a Rozália téglagyárig tartó túra.


A rövid nappalok miatt a téli szabad hétvégi napokon Pest közeli kéktúrákat csináltunk méghozzá kétautós megoldással. Ennek egyik állomása volt a Pilisszentkeresztről a Rozália téglagyárig tartó túra.

Úgy alakult, hogy lett egy 66 km-es lyuk az Alföldi Kéktúra teljesítésben a bácskai és nyugat-csongrádi részen. Ezt akartam eltűntetni, összekötni a már meglévő részeket, és egyben befejezni Bács-Kiskun megyét és a Duna-Tisza közét is. Még októberben kellett volna elmenni, de akkor nem jött össze, csak december elején

Pár nappal a zempléni kéktúra után átmentünk az ország másik végébe, de ezúttal a DDK útvonalon haladtunk. A legjobb részen, a Kőszegi-hegységben szinte alig túráztunk, de így most legalább a Göcsejig nincs lyukas szakasz.
Sikerült kihasználni a szép, őszi anticiklont, szóval kellemesen napos idő volt, de a derült éjszakák miatt reggelenként azért már fagyott

Nyáron kéktúráztunk a környéken, de akkor nem bírtuk a kánikulát, és ez a rész kimaradt, Hogy ne maradjon meg ez a lyuk itt a Balaton-felvidéken, eljöttünk ősszel bepótolni. Az időjárás most másfajta arcát mutatta. Előző nap egész nap esett, a túra napján csak kisebb esős időszakok voltak

Már régen voltam a 30-as távon itt, úgyhogy ideje volt újra megcsinálni. A szokásos volt a menetrend: kimentem a Csótóra a mezőny előtt, majd a végén elindultam, és a végén haladtam.

Egy Pest közeli túrát néztünk ki, ami nem nagyon hosszú, de nem is rövid, amit ez a rendezvény tökéletesen lefedett. Vágánnyal mentünk, és elég melegnek ígérkezett, úgyhogy figyelembe kellett venni ezt is, illetve az is jó volt, hogy aszfaltos úton nem mentünk, csak a faluban.

A Velencei-hegységben már régen túráztunk, ezért is mentem ezen a szabad vasárnapomon erre a túrára. Lustaság miatt a 20 km-es távot választottam, a hosszabb helyett.

A Zemplén keleti részét tavaly megcsináltuk, akkor kezdtük el a kéktúrát. Most a nyugati rész miatt jöttünk vissza, egész konkrétan Makkoshotykától Gibártig, tehát a Hernád hídjáig gyalogoltuk le a maradékot. Két részre bontottuk ezt a kb

Ismét egy jó hosszú alföldi túrát néztem ki, de most jobban odafigyeltem, hogy melyik cipőben jövök el.

Fallóskút széléről indultunk, ami túránk egyik legmagasabb pontja is volt egyben. És az ilyet sokan nem szeretik, ugyebár. Az első cél Ágasvár volt, majd Mátrakeresztes felett a Vidróczki-barlang melletti vízesés