Sárbogárd-Baja, Bátaszék-Dombóvár-Gyékényes

Az eddigi legdrágább Bzmot-ozás volt ez. Talán azért, mert két IC is volt benne, ráadásul áremelkedés után vagyunk, és az útvonal is elég hosszú volt. Juhi segített eltölteni az idõt, egyedül valószínûleg sokkal unalmasabb lett volna. Kellemes meglepetés volt, hogy végre normális jegyet adnak, amin rajta van az útvonal, és a bélyegzõk sem azok a régi ótvaros szarok.

Az elsõ pécsi Ic-vel mentünk Sárbogárdig, ahol InterPicire szálltunk át. Kapásból 20 perccel késõbb indult. Mivel Baján sok idõnk volt, momentán ezt lesz@rtuk. Ezen a vasútvonalon egyszer jártam, akkor bõdületesen sz@r volt, 40-nel ment rajta a Csörgõ a négy kocsival. Ez még abban az idõben volt, amikor Dunaújvároson át mentek vonatok Bajára. Mostanra rendbehozták a pályát, az IP csak úgy siklott. El is aludtam, és mire felébredtem már Szekszárd határában jártunk. Ezt követõen azonban maradt a szar pálya, lassan mentünk mi is, nagy dülöngélések közepette. Bátaszéktõl aztán megint jobb volt a helyzet.

Baján majdnem két óránk volt, addig elmentünk a Sugovica partjára, és ettünk egy hamburgert. Megvettük a vonatjegyet visszafelé: Dombóvár-Gyékényes utirányon át Kelenföldre, plusz az IP és az IC jegyet. Érdekes módon a pénztáros néni nem nézett hülyének minket, nagyon szívélyesen szolgált ki.

Kicsit féltem, hogy Kiskunhalas felõl késni fog a vonat, mert Bátaszéken csak 4 perc van az átszállásra. De nem volt gond. Attól is tartottam, hogy nem Bz megy majd Dombóvárra, de szerencsére ez az aggodalom sem jött be. Az 50-es vonal az egyik kedvencem, imádom a tolnai dombokat. A vonal olyan erdei vasút szerû, és még egy alagút is van rajta. Gyorsan haladtunk, egy-egy helyen voltak csak lassújelek. A Bz könnyen legyûrte az emelkedõket.

Dombóváron egy óra nézelõdés volt a program, fõleg az állomás elõtt kiállított 424-es körül, ami nagyon jó állapotban van (értsd: szép a festése). Meg persze a forgalmat is fényképezgettem az állomáson. Gyékényesre háromkocsis IP ment, ebbõl az elsõ ment végig, a többi csak Kaposvárig. Onnan pedig rögtön vissza is fordult Dombóvárra. Errõl a vonalról márt írtam réggebben, nagyon sok a lassújel, ahhoz képest, hogy fõvonal. Több, mint két óra az út Gyékényesig, pedig alig állunk meg valahol.

Gyékényesen már sötétedni kezdett, hideg is volt már. Zágráb felõl nem késett a vonatunk. Két kocsival jött, itt csatolták rá a harmadikat. Amíg a határõrök végigmentek létrával a vonaton, addig mi elfoglaltuk helyünket az újonnan rácsatolt kocsin. Bvmz típusú volt, amin sajnos nincs nagy hely két szembenülõ között. Szerencsére juhival el tudtuk rendezni a lábainkat. Ha kint sötét van, utálom ha a vonatban ég a villany, és szerencsére nem voltak sokan a vonatok, a fülkében csak mi ketten utaztunk, így lenyomtuk a villanyt. Kevesebb, mint 4 óra alatt Kelenföldön voltunk, ami nagy szó manapság ezen a vonalon.