Batizovské pleso

A második nap eredeileg a Kosprovsky stítre mentünk volna fel, de hamar rájöttem, hogy az nem fog menni úgy, hogy még aznap haza is kell mennünk. Alternatív útonalnak egy rövidebb túrát találtunk ki. Vysné Hágy nevû faluból indultunk és a Batizovské pleso-hoz mentünk fel, ami a Magistral mellett van. A közelben van a Gerlachfalvi-csúcs, ami Szlovákia legmagasabb pontja, de jelzett turistaút nem visz fel oda. A sok felhõ miatt ebbõl nem láttunk semmit. Ezer métert emelkedtünk ez alatt az út alatt.

Rögtön meredek út következett, ahogy elhagytuk a falut. Többször meg lehetett állni áfonyát és málnát szedni. Nem volt túl sok, igaz én nem is törtem magam, nem léptem le az útról, hogy a távolabbiakat leszedjem. Volt egy kis forrás is, hasonló kutyaólszerû tetõvel, mint a tegnapi úton. Ebbõl mintát is hoztam, és megmértem utólag, a pH 6,5-es lett, viszont a keménységi foka 1, karbonát nincs benne. Azt nem tudom, hogy mennyit számít, hogy a mérést azután végeztem, hogy a víz 2 hetet állt otthon az asztalon.

A forrás után folytatódott a meredek emelkedõ a fenyõerdõben. A sok gyökeret is kerülgetni kellett, sok helyen a sziklák is lépcsõként helyezkedtek el. 1500-1600 méter táján kicsit lanyhult a terep, sõt egy kis lejtõ is jött, ahol átkeltünk a Maly Sum patakon. Lassan beleértünk a felhõbe, ami azt jelentette, hogy nem sok fényképeznivaló volt. Gyakrolatilag csak annyit láttunk, hogy a törpefenyõk között kanyarog egy köves út egyre följebb. Amikor felértünk a tóhoz még mindig felhõs volt, de fél órával késõbb, amikor visszaindultunk, már elvékonyodott a felhõzet, és sokkal szebb idõ kerekedett. Érthetõ okokból nem strandoltunk, sõt, a két nap alatt elõször fel kellett vennem Pitom pulóverét is (a magamét sajnos otthon hagytam - most ez a legújabb divat, hogy kisebb-nagyobb dolgokat el-, vagy otthon hagyok).

Lefelé egyre több ember rokkant meg. Edinának már a Rysyrõl lefelé kiment néha a bokája, õ azt fájlalta. Csillának a térde ment szarrá, de úgy, hogy még két hét múlva is fájt neki. Gabi és Tamás is a térdeit fájlalta, Gabinak oda is adtam a botomat, mert látszódott, hogy nagyon nehezen lépdel lefelé a köveken. Mivel más-más sebességgel jöttünk lefelé, szétszakadt a csapat, de a forrásnál bevártuk egymást. Innen már tényleg csak egy köpés volt, hogy elérjük a falut. Mondom ezt én, akinek nem fájt a térde. A vasútállomáson a nemvezetõk söröztek, a vezetõk meg csorgatták a nyálukat, hogy nekik nem lehet.