Elõzõ oldal 
Következõ oldal 
Még 1977 õszén majd 1978 tavaszán beszélgettünk arról, hogy tudunk beutalót szerezni a Vállalatunk és az NDK-beli rokonvállalatuk közötti csereüdülésre. Úgy gondoltuk, hogy ez jó lenne, fõleg úgy, hogy mi kocsival megyünk nem pedig repülõgéppel, ahogy a csoport utazását tervezték. Jelentkeztünk a csereüdülésre. A jelentkezést elfogadták és megkaptuk az Autóvill. Szakszervezeti Bizottságának értesítését, mely szerint kettõnknek 1600+2000 Ft-ot kell itthon befizetni és ez fedezi június 20-tól július 4-ig (14 nap) a csereüdülés költségeit, utazási költségek nélkül. 3 hónapra elosztva fizettük be a részvételi díjat és közben több változatban is elkészítettük a ki- és visszautazásunk tervezett útvonalát és az útvonalon látható nevezetességek, érdekességek összefoglalását. Ezekbõl a feljegyzésekbõl, tervezgetésekbõl készült el aztán az "Útikönyv" és az "Itinerárium".A két útijegyzet között a különbség az, hogy míg az Itinerárium részemre - a gépkocsivezetõ részére - ad csak felvilágosítást az útról - követendõ és tilos irányok, távolságok, emelkedõk, elhelyezkedésérõl, addíg az Útikönyv a kocsiparancsnok részére ugyanezek mellett megadja azt is, hogy melyik községben, városban mi a nevezetes látnivaló, az útikönyveknek melyik oldalán van szó az illetõ településrõl és hol található részletesebb térkép a helységrõl. Már a régebbi külföldi útjainkra is ilyen elõkészületeket tettünk, nagyon bevált ez a módszer. Nem kell az úti térképeket nézni állandóan, mindketten tudjuk, hogy melyik úton kell továbbmenni és az is kiderül könnyen, hogy mit is lehetne az egyes helyeken megnézni, de az is látható hol következik egy meredekebb emelkedõ vagy lejtõ. Aztán megkaptuk az üdülõhely pontos címét és a személygépkocsival utazók névsorát is. Mindketten figyeltünk a német és cseh KRESZ-re és a hazaitól való eltérésekre. Meg kellett újítanunk útleveleinket is, hiszen azok már lejártak. Ki kellett egészíteni 5 üres ablakra és új érvényesítési dátumot kellett szerezni rájuk. Ezt 1978 február elején mindketten elintéztük. Mivel valami biztonságérzet-növelõ van abban, ha az ember lehetõleg mindenre fölkészül, kiváltottuk a gépkocsira a hitellevelet.Igaz hogy ez az NDK-ra nem érvényes, de az útnak csak kb. 30%-a esett Németországra , míg Csehszlovákiában kb. 1200 km-t terveztünk megtenni. Megvettük a szükséges valutát, a tervezett cseh átutazásra és a német tartózkodásra (1000 Kcs és kb. 5500 Ft-nak megfelelõ márkát vittünk) Repült az elõkészület ideje és hamarosan eljött az indulás napja. Elõzõ este jóformán mindent összecsomagoltunk , elõkészítettünk, és a csomagok nagy részét elhelyeztem a kocsiban. 1978.06.18. Jó pihenés után mindent beraktunk a kocsiba és 9 óra körül indultunk. A régi Bécsi úton mentünk Komáromig. Itt kisebb tekergés után megtaláltuk a benzinkutat. Teljesen feltankolva indultunk a határra. Komárom-Komárno közösen üzemeltetett határátkelõhely. Csak a kilépést igazolja a magyar határõrség. A bélyegzõ tartalmazza a gépkocsi sziluettet, jelezvén, hogy autóval léptünk ki. A csehek statisztikai lapokat is adtak, azzal, hogy hazafelé kitöltve ezt a cseh határon le kell adni. (Mondanom sem kell, hogy visszafele jövetelkor - hiába kínáltam - nem vették el ezt a papírt). Átmentünk a Dunán. Calovo (Nagymegyer), Dunaj Streda (Dunaszerdahely) községeken mentünk keresztül Pozsony felé. Száraz, napsütéses volt az idõ, de a hirtelen széllökések erõsen dobálták a kocsit. A Duna északi oldalán a Kisalföldön- Csallóközön mentünk végig. Nagy síkság ez a vidék, hegyek dombok nincsenek, így a szél szabadon lökdösheti a kocsit. Semmi érdekeset nem láttunk, de 80-nál gyorsabban nem is tudtunk menni. Pozsony volt az elsõ nagy város. Kb 340000 lakosa van, a Szlovák Szocialista Népköztársaság fõvárosa, Csehszlovákia harmadik legnagyobb városa. Volt egy Bratislava ismertetõnk - idegenforgalmi kiadvány - de nem használtuk, mert nem akartunk idõzni a városban. Könnyen kitaláltunk a városból, jól vezetett a várost megkerülõ tranzit út jelölése a Duna partján. Megálltunk még a folyó partján, hogy legalább távolból lefényképezzük a várat. Autópályára vezetett rá az útjelzés és Stupava-ig (Stomfa) tudtunk menni nagyon jó iramban, Malacky (Malacka) városát megkerülve haladtunk az E15-ösön. Kuty (Jókút) után már nagyon borús volt az ég. Hûvös is lett a kocsiban és bizony szégyen-gyalázat idõnként fûteni kellett. Megéheztünk és leálltunk az út melletti parkolóba. Itt már szép vidéken jártunk, hatalmas erdõk között. Fõleg napos idõben nagyon szép és jó lett volna ez a kis pihenõ. A kocsiban ettünk. Közben ellenkezõ irányból beállt két magyar kocsi a parkolóba. Néhány szót beszélgettünk, majd õk a "mûszaki pihenõ" után indultak tovább hazafelé. Breclavon keresztül is jól vezettek a jelzések. Brno-ba nem mentünk be, hanem még a város elõtt elkanyarodva ismét autópályán folytatódott az E15-ös, erdõk között, kisebb emelkedõkkel. Velke Meziricinél megszûnt az autópálya. A községben tankoltunk. Kiszálltam a kocsiból, megnéztem melyik kúthoz is kell állnom. Mikor visszafordultam a kocsi felé, láttam, hogy két ifjú bámulja a mûászerfalon elhelyezett Itineráriumot és magyarázzák egymásnak hogy az mi is lehet. (22 liter speciált tankoltam, literjét 4.30 Kcs-ért) Jihlava felé menet még szebb lett a táj. Általában erdõben mentünk. Sok volt már a fenyõfa, olyan sûrûn álltak egymás mellett, hogy a napfény hiánya miatt az alsó ágak leszáradtak és az égnek meredezõ törzsek magasra fel voltak kopaszodva. Kamen (jelentése kõszikla) mellett elhaladva a hegytetõn szép kis várat láttunk. Le akartam fényképezni, és ezért a keskeny út szélére húzódtam. Út közben sok kis tavat láttunk, hogy ezek mesterségesek, halastavak vagy valami kis tengerszem-félék, azt ilyen messzirõl és a környezetbõl nem lehetett megállapítani. Tábor városát 18 óra körül értük el. A várost 1420-ban a husztiák alapították, ma 22000 lakosú város. Jan Zizka idejében a husziták kiképzõtábora volt, benne keresztény kommunizmus uralkodott. Az újonnan érkezettek a fõtéren álló hatalmas hordókba rakták minden személyes tárgyukat, aztán odamentek dolgozni, ahova a közösség küldte õket. A husziták jelvénye a kehely volt, mert az úrvacsorát két szint alatt szolgáltatták ki. A fõtéren ma is megvannak a kõasztalok, ahol a lakosságnak a közös vacsorát kiszolgáltatták. A fõtér és az egész óváros föld alatti járatokkal van aláaknázva. Lassan csurogtunk a városban az út szélén, hogy szállást keressünk. Egy központi téren találtunk egy hotelt. Az elõtte lévõ parkoló tele volt, így egy tilos, de az elcsöpögött olajfoltok tanúsága szerint mások által is használt helyen megálltam és bementem a Jordan szállóba. A tele parkolóból következtetve, nem sok reménnyel kerestem meg a recepciót, de nagy örömünkre tudtak adni egy szobát a második emeleten. A csomagok egy részét felvittük, majd némi keresés után találtunk a szálló melletti utcában egy rendes parkolóhelyet. Átvittük ide a kocsit és elmentünk sétálni. Szép kis csónakázótó van a fõtér túlsó oldalán. Ez a Jordan-tó, 1492-ben halastónak létesítették. Az egyik utcát a gyerekek számára játszó-utcának hagyták meg. és erre veszélyt jelzõ táblával hívták fel a jármûvezetõk figyelmét. A központi tér az óvárosban a Zizka-tér. Apró kockakõvel van burkolva, az épületeket nemrég renoválhatták. A tér közepén áll a régi kút, rajta félember nagyságú páncélos vitéz, jobbjában lobogós hadikopja. Fél nyolc lehetett, de embert már alig láttunk az utcán. Lassan hazasétáltunk. Amikor a parkolóhelyre értünk, annak elejére, szinte elállt a szívverésünk, mert nem láttuk a kocsit.Persze, nem lopták el, de mellénk, kicsit elõbbre beállt egy másik kocsi és ez eltakarta hûséges útitársunkat. Még felvittünk valamit a szobába, majd lementünk vacsorázni az étterembe. A kiszolgálás itt sem jobb, mint otthon. Idõnként sört hoznak körbe, aki akar kér belõle. Az asztalra egy számolócédulát tesznek, erre jegyzik fel a fogyasztott söröket és ételeket, ennek alapján fog számolni a fõúr. Szabad asztal nem volt, a három "foglalt" asztal egész este üresen maradt. Egy éppen fizetõ fiatal német pár asztalához ültünk le, amikor õk elmentek, hamarosan újabb pár foglalta el helyüket. Németül beszélõ pincérnél rendeltük meg a vacsorát, de még jó ideig kellett várni, míg az ismeretlen ételt kihozták. De kb. 2 óra alatt meg tudtunk vacsoárzni és fizetni. Kb. 470-480 km volt a mai utunk.
Lejegyezte:szabola
Elõzõ oldal 
Következõ oldal 
|