Viktoréknak hiányzott ez a rész a kékbõl. Meg persze nekem, mert a 2. körbõl még szinte minden hiányzik. Katinak már rég megvolt, csak szolidaritásból tartott velünk. Meg persze azért, mert nem tud ellenállni annak, hogy ilyen frankó, hideg idõben sétáljon 20 km-t az erdõben és a sárban.
Ismét megcsodáltam Becske alsó vasúti megállóhely épületét, immár harmadszor. Innen kb. 2 km a falu, illetve annak a presszója, ahol nyomtunk egy bélyegzõt. Sajnos pösze volt, aki csinálta, mert MTSZ helyett MTF van ráírva. De pont emiatt ér sokat, hiszen a postabélyegek közül is a tévnyomatok a drágábbak. A kocsmában fogyasztottunk, majd elindultunk.
A falutól nyugatra esõ völgybe mentünk le, és ott haladtunk észak felé több kilométer hosszan. Egész jól járható volt az út, gyorsan elértük a vasutat, és az egykori Kisecset megállóhely mellett át is keltünk rajta. Rövid ideig még aszfaltos volt az út (ez vezetett az állomástól a faluba, de nagyon rossz állapotban van, hiszen nem járnak rajta), majd letértünk róla, és egy hosszabb emelkedõvel felmentünk egy dombgerincre. Az erdõirtásoknál messze el lehetett látni a Börzsöny irányába, és természetesen a Naszály is látszódott délnyugat felé. Szerencsére odáig azért nem fogunk elmenni, megelégszünk egy rövidebb kirándulással.
Mindenki az ebédre gyúrt, amit Romhányban terveztük egy panzió éttermében. Pont rajta van a kéktúrán, le sem kell térni róla. De addig még jó pár óra az út, és már mindenki éhes volt. Kétbodonyban egy eladó ház kerítésén nyomtunk pecsétet a füzetbe, majd kb. 2 km aszfaltos sétát követõen meg is érkeztünk Romhányba. Egy órát kajáltunk, jól esett a pihenés, utána viszont nehéz volt az indulás tele gyomorral. Meglátogattunk a
vasútállomást, ahonnan már régen elment az utolsó vonat, itt egy fémbélyegzõt találtunk. De nem ezt használtuk, hanem bementünk a presszóba, ahol egy pocsék kávét is ittunk a bélyegzés mellé.
Pont jókor jött a túra legnagyobb emelkedõje, fel a Romhányi-hegyre. Ledolgoztuk legalább, amit ebédnél felzabáltunk. Igaz, elég lassan ment, de azért felértünk a csúcsra. Régebben a kék jel itt jobbra fodult, és egyenesen Felsõpeténybe ment, de már jó 2 éve tesz egy kerülõt. Másik oldalon megy le a hegyrõl, Alsópetény felé. Oda tettek is egy új pecsételõhelyet. A falu elõtt volt utunk során a legnagyobb sár, de szerencsére az autók által kivájt
nyomvájúban simán el lehetett menni. Olyan mély volt, hogy még egy teherautót is elvezettek feljebb, szinte alig kellett korményozni.
Alsópetényben pont elértük az egyik buszt, nem volt idõ elmenni a templomnál lévõ geoládát megkeresni.