Ezzel a túrával kezdtem újra a kéktúrát. Ha úgyis fogok Katival járni, akkor vettem már egy tiszta újat. Végülis nincs idõhöz kötve, akkor fejezem be, amikor akarom. Péliföldszentkeresztrõl indult a kék része a túrának, de Nagysápig buszoztunk. Onnan a mûúton sétáltunk el a pecsételõhelyik, ahol felavattam szûz füzetemet.
Péliföldszentkereszt után folytatódott még az aszfalton sétálás, majd felkanyarodtunk a domboldalra, és bementünk az erdõbe. Február vége volt, de hó csak kevés volt a határban. Baromi nagy szél fújt, reggel a Moszkva-téren levegõt is alig lehetett kapni. Itt az erdõben már jobb volt a helyzet. Pusztamarótig sok kisebb dombocskán mentünk keresztül, és mivel nem volt növényzet, Pusztamarót elõtt szerencsére nem kellett a tüskés bozóton átvágni magunkat.
Pusztamaróton kajáltunk kicsit, ismét bélyegeztünk, majd nekiindultunk a Gerecsének, pontosabban annak csak az oldalában haladtunk el. A
Gyermeküdülõ nevû bélyegzõhely elõtt volt egy meredekebb emelkedõ, de ez nem tartott hosszú ideig, ezt megelõzõen hosszabban, azonban nem túlságosan durván emelkedeik fel a terep a Kis-Gerecse sziklás oldalában.
A Gerecse oldalában északi irányból volt kitettségünk, de ennek ellenére nem fújt nagy szél. A nagy fák alatt már nem lehetett érezni. Lazább rész következett, szintben vitt az utunk, kis lejtõ is volt. Nem mentünk le Tardosra itt, hanem tovább fel Bányahegyre, útközben lefotóztam a régi bányavasút már tönkrement
hídját. Ott is bélyegeztünk, és inkább Héregig gyalogoltunk, onnan hamarabb ment busz Tatabányára, nem kellett annyit várni a megállóban.